Hát mit is lehet erre mondani. Örüljünk ezerrel, mert bizony sor került arra, amire már régen várt az jútyúbos törzsközönség kérgesebb gyomrú és ocsmányabb humorú hányada: megjelent az első Kovbojok cd, amit örömmel reklámozunk ezúton mi is (vagy beszéljek csak a magam nevében?). Íme a hivatalos reklám:

 
Részemről gratula a srácoknak, hogy ezzel megvalósították a saját „internetes álmukat” (már ha ilyesmi létezik, Tay Zonday biztos tudna erről mesélni). A Kaksi Atomerőmű egészen jó minőségben felvett anyag lett (nyilván megvan mp3-ban, az én kurva anyámat*), habár páran a cimborák közül hiányolták az original kuka© hangzást, bekaphatják, szerintem faszán sikerült. A Blues Company feldolgozáson és a Balkalaki Homfó című újabb keletű szerzeményen kívül mindegyik ismert zene rajta van, két verset is élvezhet az irodalomkedvelő hallgatóság, és ha még ez se lenne elég az igényes közönségnek, található rajta egy bakiparádé-videó is. Azt nem tudom, hogy koncerten mennyiért vesztegetik a cuccot, innen 1000,80 kerek HUFért lehet megrendelni, gondolom a helyszínen sem lehet sokkal drágább. Lényeg a lényeg: ennyit simán megér az ifjú tehetségek támogatása. Tehát április 30-án irány a Vörös Yuk és KOVBOJOK 4-FÁKING-EVÖR!!!
 
 
*Remélem az internetes letöltés nem tartozik Rejsz felügyelő munkakörébe, mert akkor a kalózverzió miatt moshatom a pólóimból a fehér lekvárt (és ez még a jobbik eset). Azért inkább megveszem, had sírjanak a szomszédok.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr841038886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.05.08. 00:19:24

Nekem már megvan a cd, bár lehet én vagyok lúzer, de csak 16 fájl van rajta, a bakiparádé videó hiányzik...
No annyi baj legyen, király lett :)
süti beállítások módosítása