Önnek azt nem ajánlom. Hogy miért? Tessen olvasni tavajrú'. Most még saját cimboráimmal/barátaimmal is szembemegyek, de egyszerűen képtelen vagyok megérteni, mijafaszt lehet élvezni ezen a szaron. Tömeg, akik a Flash Dance tánccsoport és Bunyós Pityu miatt izgul és nyomorog. Ennél…

1 komment

Címkék: érd utcabál

No szóval, hát kicsit elkéstem de nem felejtettem ám el...no persze ez nem azt jelenti hogy az uccabálos mámor idáig tartott, neeeeem azt azért nem mondhatnám, de sokhatás alatt voltam  :)   főleg hogy kilábaltam ama megrázkódtatásból hogy egy-két ital után azt…

Mint korábban írtam, tegnap volt Utcabál, amire azt terveztük szerzőtársaimmal, hogy egyfajta gonzo blogírással belevetjük magunkat, és élménybeszámolót tartunk. Remélem, még emlékeznek rá a sok-sok ronda, elfogyasztott alkoholos tartalmú italok miatt. Így másnap. Magam…

Vannak, amikor az emberek félszavakból is megértik egymást. Így jártam tegnap WiZZaRD-al, amikor csak ennyit mondott: forget about it. Most is hasonló a helyzet. Több emberrel sikerült beszélnem, ami nagy dolog, hiszen nemrég keltem fel, és hát, szombat reggel lévén, erős…

Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a kilométeres utcabál, Érd saját Valentin- napja. No nem a szerelmesek veszik át az uralmat, csupán hasonló elven jött létre, mint az egyébként mindenki által gyűlölt Lávdély. Sőt, ehhez is úgy viszonyulnak az emberek. Bár lenézik,…

süti beállítások módosítása