Nem szeretnék rendőrblogot csinálni ebből a kétségkívül jobb sorsra érdemes "Oszt' gyün, ami gyün"-ből, de a tegnapi rendőrlevél után kénytelen vagyok még egy poszt erejéig visszatérni a mai eseményekre, természetesen (?) ismét csak a rendőrök szemszögéből. Én már csak ilyen vagyok, ilyen nevelést kaptam: mindig a gyengébb oldalán állok.


A mai Andrássy úti, illetve Hősök téri, továbbá Liszt Ferenc téri, oktogoni (sajnos a sor tetszés szerint folytatható a pesti belváros jó néhány közterületével) események ismét rávilágítottak a magyar belpolitikai, társadalmi, mentális és erkölcsi helyzet példa nélküliségére.

Hadd idézzek a mai híradásokból ( forrás: http://www.hirsarok.hu/ )

Megtámadták a melegfelvonuláson tudósítóként dolgozó Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét szombaton Budapesten.

Az újságíró elmondta: a Kodály köröndnél ketten rátámadtak, a támadók, akik felismerték őt, először szidalmazták, majd leütötték. A riporter megsérült az arcán és a vállán, néhány percre az eszméletét is elvesztette.

Ugyancsak megtámadták az ellentüntetők Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselőt és a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt. Egyikük sem sérült meg.

Lévai Katalin elmondta, hogy Szetey Gáborral együtt egy rendőrautóban hagyták el az 56-osok terét, miután véget ért a Meleg Méltóság Menete. Az ellentüntetők felismerték őket és rátámadtak a járműre. A rendőrautó ablakát beverték. Az autóban lévők közül senki nem sérült meg.

Az európai parlamenti képviselő elképesztőnek nevezte a Budapesten "uralkodó lincs- és pogromhangulatot". Hozzátette: döbbenetes volt átélni a tojás- és kőzáport, a fizikai támadásokat.

A Városligetben három suhanc szidalmazta, leköpte, sörrel lelocsolta, majd megpofozta Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivőt. A politikus egy motoros rendőrtől kért segítséget, de az - elmondása szerint - ott akarta hagyni, végül civil ruhás nyomozók rendőrautóval vitték ki a ligetből.
 

Hogy kinek mi a véleménye a fenti közszereplőkről, most teljesen lényegtelen. Az viszont már nem, hogy a kivezényelt rendőrök köréből ilyen megjegyzéseket lehetett hallani (és a széplelkek most ne figyeljenek ide):

- Menjen közel a faszom ezekhez az őrjöngőkhöz; hogyne, majd odamegyek, megbilincselem, aztán az egész jövő hetemet azzal fogom tölteni, hogy a katonai ügyész előtt magyarázkodom, mert intézkedés közben fájdalmat okoztam a tisztelt állampolgárnak, aki a legjobb ügyvéddel fogja bizonyítani, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben alkalmaztam fizikai erőszakot.

 - Intézkedjenek azok a köcsög politikusok, akik a múltkor végignézték, hogy a tévéostrom után tucatjával marasztalták el az intézkedő rendőröket.

- Az a buzi fasszopó képviselő próbálja itt csitítani a kődobálókat, ha meri, aki szerint mi az elnyomó hatalom képviselőiként erőszakos állatok módjára viselkedve naponta tucatszor sértjük meg az emberi jogokat.

- Tudod, mikor megyek ezeknek az állatoknak a közelébe; hogyne, hogy majd hétfőn felfüggesszenek, és mindaddig majd a fele fizetésem kapom, amíg nem tisztázódik, hogy a kődobálónak milyen jogait sértettem meg azzal, hogy pofán csaptam.

- Az a kretén, hülye, íróasztal mögött észt osztó tábornoki kar kéne itt álljon, akik összeszarták magukat a politika homlokráncolására és betiltották a gumilövedék használatát a csőcselékkel szemben, pedig Londontól Berlinen át Helsinkiig mindenhol alkalmazzák, ha szükséges.

- Nézzetek meg, hogy Párizsban, a demokrácia hazájában mit művelnek a rohamrendőrök a gyújtogatókkal. Biztos ott is az ÁVÓ az úr, mint idehaza (egyes politikusok szerint). Baszd meg, én itt állok egy gumibottal és egy nevetséges könnygáz-palackkal, mindjárt felgyújtják a ruhámat és szétverik kockakővel a fejemet, de a laktanyában megmondták: ha leesik vagy nem látható az azonosító számom, meg fognak fenyíteni. Menjenek a kurva anyjukba!

- Nem is baj, hogy pár politikus meg nagypofájú jogvédő kapott pár pofont. Szerintem hétfőn egészen másként fogja látni a dolgokat. Ráfért. Aztán majd döntsék el, hogy mire kell a költségvetési tartalék: képviselői kiadások számla nélküli megtérítésére, kormányszóvívői hírportálra vagy több rendőr alkalmazására. Kár, hogy nem volt itt az egész kibaszott Országgyűlés, kivertek volna fejenkét két-három fogát minden faszfej képviselőnek, aztán hétfőn olyan törvényeket szavaznának meg, hogy csak na!

- Ezzel a felszereléssel a politikusok gyerekeit és más családtagjait kéne kiküldeni az utcára. Tele is van a faszom, jövő héten leszerelek; ennyi pénzért és ilyen szakmai vezetőkkel maradjon rendőr az, akinek négy anyja van!

- Be kellene zárni egy kurvanagy arénába az összes tüntetőt és ellen-tüntetőt, mindegyik kezébe egy láncos botot adni, aztán rájukzárni a kapukat. Beadni nekik száraz kenyeret és vizet, majd úgy 48-72 óra múlva meg jöjjön ki, aki életben maradt. Mennyivel olcsóbb volna, na és szórakoztatóbb.

Szóval ezt értük el. Mi valamennyien, közösen, választott képviselőink útján. Remélem, csak a vészmadár szól belőlem, de volt már hasonló helyzet, jelesül Brazíliában, a hetvenes években. Az egyik következménye az lett, hogy megalakultak az önbíráskodó csapatok, amelyek (törvénytelenül) nem jogot, hanem igazságot szolgáltattak: ők lőtték fejbe seccperc alatt a rablókat, gyilkosokat és más, hasonló foglalkozású járókelőket, mert a jogállam nem volt képes megfelelő jogi, intézményi és személyzeti hátteret biztosítani a rendőrségének, hadseregének és úgy általában: a polgároknak.

Amúgy meg remélem, kiderül, hogy a mai rendőri biztosítás elképesztő hibái miatt kik a felelősök. És azt is remélem, hogy nem emelt fővel távozhatnak, mint elődeik közül sokan, egy-egy zsíros civil állás, igazgatótanácsi tagság és más nyalánkságok ígéretével a zsebükben. A lényeg, hogy van imaszoba a Teve utcában.

Huszonéves őrmesterek álltak és nem hittek a szemüknek, olyan épületes melléfogások voltak a biztosítás végrehajtása során: káosz, fejetlenség, összevisszaság, teszetoszaság, tanácstalanság... A rendőrök olykor kicsit sarkos megfogalmazásával pedig persze nem kötelező egyetérteni, de odafigyelni rájuk mindenképpen érdemes.

Köszönöm a figyelmet, és ígérem, a témát hanyagolni fogom egy ideig.  

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr33555039

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp - A gyémánt háborúja 2008.07.16. 18:58:39

[...]a briteket, hisz ők sem tudtak átlépni saját korukon és árnyékukon; akkoriban egy Meleg Büszkeség Napja még Londonban is nagy port kavart volna,[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.06. 09:58:57

És ha már melegek, érdekességképpen tessenek elolvasni ezt a cikket:

www.hirsarok.hu/node/3049

mosomedve 2008.07.06. 10:57:08

aki az utolsó véleményt írta, jó lenne, ha azonnal elhagyná a szervezetet !

csakmost 2008.07.06. 12:03:35

Jómagam is meleg vagyok, igaz nem a vonulós fajta és egyet kell értenem a két felvonulós témájú posztoddal.
Mivel én csak a neten tudtam figyelemmel kísérni az eseményeket, igazából nem láttam milyen fejetlenségek voltak szombaton...
A legfelháborítóbbnak azt tartom, hogy ha pofánvágsz egy ilyen díszmagyart ott, utána neked kell megyarázkodnod hogy mitért nem kérted meg háromszor arra, hogy ugyan legyen szíves ne dobája már a felszedett utcakövet.. Ez a vérlázító.
Egyébként meg nem kell ilyen eseményekre járni, és az ember nem teszi ki magát a rendőri túlkapásnak :D

A sérült kollegáidnak jobbulást kívánok, a túlórapénzeteket meg remélem kifizetik.

és itt egy link, ahol megérdemelt erkölcsi elismerés egy része megtalálható:
pride.hu/viewtopic.php?topic=3161&forum=5

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.06. 12:08:40

Bizony megértem az írást és az indulatokat (még ha az utolsó megjegyzés ezesetben simán hülyeség), nem irígylem szegény rendőröket. Ha ütnek, az a baj, ha nem ütnek, az a baj. Ha már úgyis szopnak, minek verekedjenek még össze a gyilkos szándékű csürhével? Hogy majd leégett fél arccal üljön valami szarfaszú bizottság előtt, és magyarázhassa, miért nem volt rajta azonosítószám?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.06. 12:13:30

csakmost,

köszönjük...


Before,

pontosan érzed, mi itt (az egyik) probléma. Köszi az empátiát!

2008.07.06. 13:09:35

'önbíráskodó csapatok'

Igen. Én is valami hasonlótól tartok. Meg nálam sokkal okosabb, tapasztaltabb emberek is.

Ha nem változik gyökeresen a helyzet, méghozzá sürgősen: eljő az egyenes következmény. Az, hogy mennyi idő van addig: jó kérdés. Attól is függ, hogy még mi történik - mondjuk az idén.

Tkp. érthető (ha el nem is fogadható) következmény ez.
Ha egy ország politikusai, vezetői (kormány, ellenzék együttesen) ilyen tehetetlenek (talán: mert azok akarnak lenni?), és ellehetetlenítik az egész országot (gazdaságot, rendőrséget, etc.) - akkor működésbe lép a polgárok önvédelmi reflexiója.

Ez van.

A poszt amúgy jó :)

szarkaláb 2008.07.06. 13:57:33

előbbi rendőrös posztban említve lett a munkásosztály küzdelmei

a buzi buzi minőségében MIT TESZ HOZZÁ a társadlami közöség szellemi-anyagi gyarapodásához?

mert azért a munkás az ugye megfogja a gárban a pörölyt vagy a bányában a fúrót


szóval ne hasonlítgassad már itt a buzifuttatást a munkásosztály küzdelmeihez

bjela szila 2008.07.06. 14:07:03

A politikusaink tudatosan lehetetlenné teszik a rendőrséget , kezdődött az olajozással a dolog ... Szarul fizetettek , ez a bukó hatalom önellentmondásos feladatokat talál nekik , erkölcsileg a szar mellé kell állniuk hivatalból . Meddig nem omlik össze az egész és jön az említett brazil modell?
Havi szászért a néppel szembeállítva mit tenne ki-ki egyenként gondolja át !

SgtPepper 2008.07.06. 15:08:39

Azt azért nagyon csendesen megkérdezném, hogy milyen rendőrség az, amelynek úgy 2000 tagja (kábé ennyi rendőrt mozgósítottak a tegnap Budapsten) nem tudja felvenni a kesztyűt úgy 350-400 randalírozó barommal?

saunier 2008.07.06. 15:16:09

Nagyon nagy köszönet a tegnapi munkáért, tudjuk, mekkora erőfeszítés volt.

warren buffet 2008.07.06. 16:15:11

SgtPepper
az a rendőrség az olyan rendőrség amelyiket nem engedik dolgozni.
ugye azt senki nem gondolja komolyan h a fradi-ute meccseken edződött profi rebiszesek nem tudnák kiverni a meleg szart is akár 1000 ilyen parasztseggfejből is?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.06. 16:25:16

Jómunkásember,

ha a rebiszesek naponta azzal szembesülnek, hogy minden pofont vagy "testi kényszert" hat példányos jelentésben kell megindokolniuk és folyamatosan ott lebeg a fejük felett a katonai ügyészség, mint lehetőség, akkor lehet, hogy tényleg beleszarnak az egészbe.

És az vesse rájuk az első követ, aki másként cselekedne a helyükben.

lkjpoi 2008.07.06. 17:27:03

Nem kellett volna ész nélkül ártatlanokat összeverni, akkor nem lebegne a fejük felett a katonai ügyészség.

lkjpoi 2008.07.06. 17:28:57

A gumilövedékes dolog is vicces, ha jól emlékszünk, ott sem az volt a baj, hogy lőttek, hanem hogy fejmagasságban.
Mennek itt is a szép kis csúsztatások. A rendőrség önmaga érte el, hogy a politika úgy csináljon belőle hülyét, ahogy akar.

Celtic 2008.07.06. 17:43:16

Nem azert mondom, de nem kotelezo rendornek menni. Ha valakit zavar a toketlenseg, ami az allamigazgatasban megy, akkor hagyja ott. Nem ez volt az elso eset, amikor kiderult, hogy a vezetes egeszen maskent gondolja, mint a vegrahajtok es nem is ez az egyetlen szervezet, ahol igy megy. Ettol fuggetlenul egyetertek a rendorokkel es erdekes volt a "harmadik oldal" velemenyet olvasni.

paragon 2008.07.06. 18:06:38

Az az ország, ahol egy a politikusok által felheccel egybites barmok meg mernek támadni egy rendőrautót, nem sok jóra számíthat.
Az az ország, ahol valaki azért mert elvesztette a választásokat - mindegy hogyan, és miért - hallgatólagosan azok mögé áll, akik lehetetlenné teszik a rendőrök munkáját, nem sok jóra számíthat.
Nem vagyok rendpárti. Útálom a "rendet". Menjenek a buzik, táncoljanak, legyenek büszkék, de legyenek méltóságosak is. Ismerek párat. Okos, értelmes, érzékeny emberek. Nem voltak ott. De. Menjenek azok is, akik nem szeretik a buzikat. (Direkt használom ezt a szót!) Tartsanak táblákat. Mondják azt, hogy ők nem szeretnének azok lenni. Mondják azt, hogy nem értenek vele egyet. (Megérne pár szót is, hogy a tojásdobálók közül hányan izgultak be egy leszbikus pornón, hánynak van divat leszbi "barátnéja, csak hogy megtarthassa a drága tetkós Józsit?)
Szóval tartsanak táblákat, de a rendőröktől azonnal kapjanak egy jókora maflást, ha felemelik a kezüket, hogy eldobjanak valamit!!!! És utána a rendőr ne magyarázkodjon! Ne kelljen magyarázkodnia!!!!!!! És akkor azt mondom, ennek a zországnak van reménye. Nem várom el, hogy toleránsak legyünk. Nem leszünk azok. Ahhoz nagyon sok idő kell..

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.06. 18:39:13

OFF

Üdvözöljük olvasónkat a Seychelles-szigetekről!

Merenge 2008.07.06. 19:01:44

Paragon:

szerintem ott kezdődik a dolog h GYF mondjon le, ez 2006 óta aktuális (öszöd)

Aztán ott hogy szintén akkortájt próbáltak kimenni az emberek az utcára, csak a GYF és elvtársai tudván jól a népharag eljöttét, elébementek a dolgoknak és a jól bevált 1-200 fős fradi B közepet felbérelve (de mondhatnék szabadlábon lévő köztörvényes bűnözőket is) radikalizálták a tömeget

a felheccelt emberek közé jó érzésű már nem merészkedett ki, főleg nem az okt. 23-i véres fidesz gyűlés szétmarcangolása után

A kedves rendőrbácsiknak pedig nem kellene csodálkozniuk ha nincs egy normális szakszervezetük, hogy a vezetés és a politika úgy cincálja őket ahogy akarja

Illetve akkor kellett volna ilyen előrelátónak lenni amikor állat módjára támadtak védtelen emberekre, úgye még mindenki emlékszik!

kételkedő 2008.07.06. 19:12:33

Roppant egyszerű ezt az egészet arra fogni, hogy GYF elmondta az öszödi beszédet.
Ha logikusan szemléled, akkor talán rájössz, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. De ha azt akarod mondani, hogy van, akkor bizony súlyos felelőssége van az egészben OV-nek. Egyszerűen fel nem foghaom-illeve felfogom, de roppant szánalmasnak tartom - például Navracsics Úr nyilatkozatait. Hogy a fészkes fenében van köze a kissebségi kormányzásnak a buzikhoz?
Ne haragudj, de nem érzem jogosnak a felháborodást egyszer azért, mert a rendőrök erőszakosak, egyszer meg azért, hogy nem.
Persze! Roppant kényelmes mindenre azt mondani, hogy Öszöd. De én, és nem csak én, már baromira unom. Felőlem monnyon le GYF. (Illetve ne mondjon le. Bukjon csak meg szépen 2010-ben a választoson. És azért ne mondjon le, mert egy frusztrált politikus ne zsarolhassa az országot. Roppant kínos, hogy most már a "panelproliknak" is benyal, csak hogy újra miniszterelnök legyen!)
És nevetséges ártatlan tüntetőkről beszélni! Volt félórájuk, hogy hazamenjenek. Jegyzem ha elolvasod a fórumokat, most mindenki arról harsog, hogy HG megérdemelte a maflásokat. Bezzeg RM népi hős lett! Hogy is van ez?

HuYacusa 2008.07.06. 19:13:41

Sgt. Pepper, Te ott voltál tegnap? Mert akkor nem írnál 2-300 fős csőcseléket- annál azért sokkal többen voltak! Rossz sorsom azzal vert tegnap, hogy ott kellett dolgoznom a környéken és végignézhettem, hogy hány idióta tört-zúzott már megint, vedelte a sört aztán vágta bele az üres sörösüveget abba, ami épp legközelebb volt hozzá... Láttad a szerencsétlen rendőröket, 35 fokban, tetőtől-talpig beöltözve 11h-tól ott állni kinn a napon? Miközben jólöltözött, amúgy ránézésre teljesen normális, idősebb-fiatalabb nemzeti érzelmű honfitársaink magukból kivetkőzve a k..a anyjukat szidták és üvöltve vonták őket felelősségre, hogy miért nem a "rohadt buzikat" viszik el, miért nem a "becsületes magyar gyerekeket"védik? Mindenki tudta, hogy erre lehet számítani, igen? Hol volt az a sok politikus, akik állítótólag demokraták és mint ilyenek kutya kötelességük lenne kiállni mindenki -a melegek- jogaiért is!? Sunnyognak otthon, majd másnap meg jól elítélik egy röpke kis nyilatkozatban az "atrocitásokat"...Hát Uraim,kell majd néhány év, hogy ezt a jó kis píárt, amit Magyarországnak összehoztak megint ki tudjuk javítani!

kételkedő 2008.07.06. 19:14:20

Amúgy Kedves Merenge, ez az egész amit írsz, olyan mint a viccbeli Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe! :)

kraut 2008.07.06. 19:45:22

azt hiszem itt teljesen mindegy mi az inditek. a lenyeg a balhe. igy pedig mindegy hogy kormanyellenesseg, melegfelvonulas, vagy faultetes vilagnapja..
ahogy neztem, csomo videkrol jott kislegeny (lathatoan fingjuk nem volt merre vannak a helyszinek) iszogatta a kis sorocskejet a gondosan vasalt warrior trikojaban (tobbeken brit zaszlos felsok - gondolom az angol futbalhuliganizmus elotti tisztelges), egyszoval a "csapat mezeben" kereste a lehetoseget hogy hol lehet balhezni. kergettek embereket a deak teren, vicsorogva, gyulolkodve.
aztan a hosok teren meg is talaltak. Percre pontosan azutan miutan az ellentuntetokkel elindult a kettos rendorsorfal. (ekkor kb harmadara csokkent a teren levo rendorok szama).
a szokasos koreografia zajlott: dobalas, orditozas, hecceles, "gyere, itt vagyok" szettart karokkal. Aztan amikor rajuk rontottak a rendorok, mind futva menekult. Miutan a rendorok megalltak, a "szabadsagharcosok" visszafordultak es megint jott a hecceles, hogy "na, itt vagyok, gyertek!". //szanalmas, ovodaban lattam ilyet utoljara//
A rendorokon konkretan azt lattam, mintha tenyleg nem lett volna kulonosebben kedvuk 'elintezni' az ugyet.
Megertem, hogy ez igy "egyszerubb" megoldast hozott (kitomboltak magukat a suttyok, kiengedtek a gozt, elult a csatazaj) meg hogy igy nem lett felfokozva a helyzet. //az ilyen "nem vagyok megfizetve" meg "menjek oda ezekhez a barmokhoz?" tipusu erveket koszi nem kerem, nem kotelezo rendornek lenni. ez a szakma viszont ezzel jar.//
Viszont, ha a kodobalast-sorosuveghajigalast-molotov-koktelozast nem koveti retorzio, akkor ezek szerint ebben az orszagban ezt szabad? Marmint, mindenfele buntetes nelkul lehet hepajkodni? Olcsobb mint egy focimecss? Marmint, a resztvevoknek?

steverubellreborn 2008.07.06. 22:01:17

Vic Gilson és mi van akkor ha egy buzi nem csak lemegy a bányába vagy elemegy a gyárba hanem annyi adót fizet a jövedelméből egy évben mint te mondjuk ötben?
Ha nézed a színdarabajait ,olvasod a könyveit ,gyógyítatod magadat vele, jogi tanácsot kérsz tőle, megveszed tőle a kenyeret ,tanítja az iskolában a gyerkedet, kitölti a postán a blankettádat és kifesti a lakásodat.
A buzi .Az ember.
Amúgy mindenki szabadon éljet a gyülekezési jogával és nyugodtan tarthat felvonulást.

Angyalfoldi srac 2008.07.07. 02:11:27

te utolso hazug gecilada...hat ki hisz neked te faszkalap buszke lehetsz magadra,nem is irom le milyen ember lehetsz az hogz itt mit hazudoztal te jol tudod remelem meglesz a buntetesed te utolso patkany.....(a pozt irojahoz termeszetesen.)

Angyalfoldi srac 2008.07.07. 02:15:28

meg annyit nagyon fogom sajnalni a sok utolso patkanyt akik 2006-ban mindenkit kivetel nelkul szetbasztak az utcan turistat oregeket kismamat...ha egy is a foldre kerul addig fogom rugdalni mig mozog ...

SgtPepper 2008.07.07. 06:35:22

Mi van öcsi, a buzifelvonuláson voltál, lengetted a rózsaszínű alsódat, kaptál pár barackot a buksidra és bepánikoltál?

Amúgy egy kicsit mintha gondjaid lennének a szövegértéssel, azt hiszem.

Arról nem is beszélve, hogy az olyanok, mint te, maximum egy rokkant gyerekre mernének kezet emelni, de rá is csak akkor, ha már tényleg a földön fekszik. Ismerem a fajtádat, ti szoktatok magatok alá szarni, ha nem csapatostól támadtok, lehetőleg eltakart arccal és Kőbányai világostól kicsit elbódulva.

Béláim! 2008.07.07. 07:15:43

Igen, anyaba*zó srác, leírtad a lényeget, "ha egy is a foldre kerul addig fogom rugdalni mig mozog..."
Mert annyira beszari, nyekenyóka harminc kilós, jelvényektől, tetoválásoktól magyar, szánalmas kis patkány vagy, hogy inkább tárgyakat rongálsz, emberre csak messziről, a tömeg fedezetéből vagy - főleg - hátulról mersz támadni. Erről jut eszembe, ti, ócska mutáns szarkupacok nyugodtan odaállhatnátok a melegek közé, hisz ti is hátulról csináljátok!

bob 2008.07.07. 07:21:17

Torontoban 4000-en vonultak fel,1 millio ember nezte es tapsolt a Rioi Carnevalhoz hasonloa felvonulat.A Varos "elt" jokedvu volt osszehozta a legkulonbozobb embereket, csaladokat es bebizonyitotta,hogy lehet bekesen egyutt elni.A Turistak szazerrei 100 azaz $100.000.000 milliot koltottek el egy napon minden rendzavaras nelkul.
Sszegeny Magyarorszag...

Szobatars 2008.07.07. 08:40:37

Ami az utolsó megjegyzést illeti (bezárni őket és "csak egy maradhat") nos néha nekem is eszembe jut, igaz nem ilyen összefüggésben. Az ókori germán törzsek választottak így királyt. Egy gödörbe beszállt mindenki, aki király akart lenni, s aki életbe maradt, az lett a király... Szóval nekem néha az jut eszembe, hogy a 386 "király-jelöltet" kellene bezárni...

.-)))

Amúgy pedig már az 1990-es évek közepén sok fiatal rendőr úgy gondolta, hogy az argentin/brazil "halálkommandók" lehetne a megoldás a szervezett bűnözés visszaszorítására (akár "szakmai", akár "etnikai" alapon szerveződik az a bűnözés). Ügyvéd kollegáktól meg egy másik javaslat volt gyakori: 15-20 ügyvéd likvidálása, s azzal lefejeznék a szervezett bűnözés "agyközpontját"...

De ezek csak álmok....:-)

Vélemény 2008.07.07. 08:45:57

Úgy látszik az index főoldalán ismét olyan blogot mutatnak, amiből kihagytak egy lényeges pontot: Igen sok rendőr ugyanis úgy van vele, hogy inkább beállna a buzikat dobálni, a fent említett szentséges politikusokat meg saját maga verné félholtra.

ujsagiro 2008.07.07. 08:51:54

sziasztok!

Nos kint voltam én is, és mivel ez a munkám alaposan körbejártam a témakört. (magamat az általatok említett "díszmagyar" közé sorolom, mert nemzeti radikális vagyok)
DE!.
A rendőrség jól döntött, már a legelején. Teljesen világos volt, hogy a balhézni szándékozók kihasználják ezt a szitut. Először be is tiltották a rendezvényt. De ugye a liberális 1%-os törpepárt okoskodott megint. Rendőrszakmailag már megvolt a megoldás. A kinti események során szakértőt is vittem magammal. (meglehetősen sokáig szolgált,már nyugalmazott rendőrt) végignézte a biztosítást, és a tömören "szarnak" nevezte. Ugyanis nem voltak egérutak, (mindent kordon fedett) egy tisztességes oszlatást nem lehet kivitelezni, mert nincs hová "szétszórni" a tüntetőket. A tojás dobálás tejesen legális, és törvényes. Ezzel nem is foglalkoztak a rendőrök, amíg a tojás nem a fejükön csattant. A balhé nem is a dobálók miatt tört ki, hanem amiatt pár száz idióta miatt, aki először uborkával (ez már nem legális. Nem tudom miért mehet a tojás, és az uborka miért nem, de ez van) aztán kővel kezdtek dobálózni. A dolog egészen idáig legális, és törvényes volt! A helyzet a következő. Vannak a nemzeti radikálisok, akik attól radikálisok, hogy sürgetik a gyors megoldásokat, és alapvetően radikálisabb megoldásokat javasolnak. Pont. A többi idióta, magát nácinak, fajmagyarnak mondó kőagyúak pedig erre telepednek rá. A nemzeti radikálisok szigorúan igyekeznek kiszűrni az ilyen embereket. A rendőrökről: aki kővel fejbedobja őket, azt nem csodálom, hogy megagyalják. (én is megtenném) A nemzeti radikálisokat nem bántották, és ők sem a rendőröket. kérdeztem a helyzetről rendőröket is. Tele a tökük. Megértem. Minimális pénz, első vonalban harc, jogi fenyegetettség. Ráadásul ők egyetértenek velünk (radikálisokkal) sokmindenben, de titkolniuk kell, mert ezért i fenyítás jár. Voltak túlkapások is. (kép,és videó anyagom van róla) De 1. önmérséklet. Több valóban nemzeti radikális is kapott pofont rendőrtől .(radikális, nem hőzőngő barom!) Nem tesz feljelentést, nem akar balhét, mert ilyen utcai csatatérben "belfér". Engem is eltaláltak tojással, és fellöktek a rendőrök, ahogy rohantak segíteni a bajtársaikon. Én sem anyázok, hogy "buzi rendőrök fellöktetek". Ilyen szituban ez belefér. Tömören összefoglalva. (rengeteg nemzeti radikális rendezvényen voltam, és tudósítottam)
1. A nemzeti radikálisok (möm, m. gárda, stb...) NEM egyenlő ezekkel az állatokkal. A gárdába például fel sem veszik azt, aki kődobálással büszkélkedik.
2. A rendőrök töke televan, de nagyon. Felhasználják őket, és ez nagyonidegesíti őket, mert rajuk verik el a port.
3. A kisrendőr kifejezetten jó viszonyban van a nemzeti radikálisokkal. Amolyan véd, és dacszövetség van köztük. Az ellenség ugyanis egy, és ugyanaz. (politikusok,részeg állatok, stb....) Kicsit hosszú voltam ,de remélem megérte :)))

SgtPepper 2008.07.07. 09:04:46

Korrekt összefoglaló újságírótól!

ujsagiro 2008.07.07. 09:14:10

köszönöm

kételkedő 2008.07.07. 09:14:29

1. Szép dolog az elhatárolódás. Csak sajnos eléggé hiteltelen. Eleddig a nemzeti radikálisok tevőlegesen nem határolódtak el az általad idiótáknak nevezett mondjuk ultraradikálisoktól. És minden esetben akkor történnek ilyenek, amikor a radikálisok kimennek az utcára, hogy nemtetszésüket nyílvánítsák. (Ajánlom Occam borotváját!). Eléggé eufémisztikus a Magyar Gárdát mosdatni ezzel a szöveggel.
2. Igen. A rendőrök töke tele van, mert egy impotens kormány nem hajlandó kiállni mellettük. Hagyja, hogy egyes "jogvédők" (vö. Morvai Katalin) szétcincálják őket, hogy minden egyes mozdulatukat kénytelenek legyenek mérlegelni, még akkor is, ha az teljesen jogos. És igen. Lehet, sőt biztos, hogy vannak közöttük radikálisok is. De, minden tiszteletem az övék, az esküjüknek megfelelően cselekednek. Mikor rendőrnek álltak, ezt vállalták.
3. Általánosítasz. A kisrendőrök között is nagyjából ugynaolyan arányban vannak radikálisok, mint a társadalomban. (Statisztika!)

kételkedő 2008.07.07. 09:21:23

És véleményem szerint ez a történet nem a melegekről (buzikról) szól. Van egy igen jelentős réteg a társadalomban, akik nem tudják elviselni, ha valaki másképpen gondolkodik mint ők. Mindig voltak ilyenek. És lesznek is. Ez normális. De az már nem, hogy valakik ezt a réteget kihasználják saját céljaik elérésének érdekében. (Illetve sajnos ez is normális. De egy egészséges társadalom, közösség ezt nem hagyná!)
Ha a melegekkel(buzikkal) végeztek, és nem fizikailag egyenlőre, ámbár a szombatból az jött le, azt is szívesen megtennék, hanem csak jogilag (Újra büntethetővé teszik, kényszergyógykezelik, vagy valami hasonló ötlettel állnak elő), azután ki következik? Az új többség lesz csak az elfogadható? Vajon a választások előtt a ház postaládáin ki ragaszgatott narancssárga pöttyöt? Vajon miért? És vajon honnan tudta hová kell?

ujsagiro 2008.07.07. 09:27:46

kétkedő: a magyar gárda ebben az esetben fel sem merült, így mosdatásról szó sem lehet. :)))
Ha már hivatkozol légyszi pontosan: Morvai krisztina a hölgy neve. Nem általánosítok, viszont jóval több a radikális a rendőrök közt, mint az gondolnánk. (engem pl határozottan meglepett)
A nemzeti radikálisok rendezvényein nincsen balhé!!! A torockai féle menetek, és a gonda, mg, m9m menetei közt nincsen sok különbség, bár most a möm-ben vezetőség váltás volt, és tolódnak az iióták fel.
Az mg, a gonda laci féle rendezvények RENDSZERESEN attrocitás nélkül zajlanak le, és senkit nem visznek a rendőrök sehová. A kövek pedig az utcán maradnak, beépítve. Nézz utánna légyszi, ha nem hiszed. :))) A bérsajtó szalagcímekeben közölt volna bármiféle ilyen esetet, de egy sincsen.
Morvai: ami 2006. okt. 23-án történt (szintén tudósítottam) az nem oszlatás volt, hanem mészárlás. Ott vertek öreg nénit is, sőt nem egy idős embert vádoltak meg azzal, hogy ,megverte a rendőrt. (nevetéges) sorra mentik fel az ilyen embereket, és perelnek kártérítésért. (sorra nyerik is) Ugyanis a 90%-át nem tudták megvádolni sem tisztességesen. (egyzeráen nem követték el, amit állítanak róluk) Erről ennyit. Az igazság félúton van. Aki dobál vágják pofán, aki pedig nem, azt hagyják békén. 2006 óta az első olyan rendezvény a szombati volt, amelyiken ez érvényesült! Úgyhogy most minden tiszteletem a rendőröknek.

kételkedő 2008.07.07. 09:35:31

Mea culpa, mea maxima culpa! Morvai Úrhölgy nevét eltévesztettem. Morva Krisztina. Nagy "K" val. :)
Nem én hoztam fel a Magyar Gárdát, te említetted!
2006 október 23-a volt a kezdet. Ahol a kormány hathatós támogatásával kivették az eszközöket a rendőrök kezéből.
Egy jogállamban normális, hogy a tüntetők 90%-át nem tudják tisztességesen megvádolni. Szerintem nem is szükséges.
Mind Torockai, mind általad Lacizott Gonda sikeresen manőverezik annak a határán. hogy ne lehessen egyértelműen felelőssé tenni őket. De úgy gondolom, ezen felesleges vitatkoznunk. Amennyiben valóban újságíró vagy, akkor te is úgyanúgy a bérsajtó alkalmazottja vagy, csak a túloldalon. Csak ez belülről nem tűnik fel! :)

ujsagiro 2008.07.07. 09:46:08

Nem igazán, mert tényleg full független vagyok. Ezt komolyan mondom. Ha megnézed a felvételeket, akkor látható, hogy mi a jogszerű, és mi nem. (le van írva, a rendőrségi törvényben.)
Gondáék nem egyensúlyoznak. Ha felszólítják őket, hogy menjenek távolabb, távolabb mennek. max kicsit vitáznak, és kész. Torockaiék akik rendszeresen kiskapuznak, és egyenlőre bejött nekik. Aztán egyzer csak nem. Ekkor meg az a veszély fenyeget, hogy "mártír" lesz, és az állatok tényleg agresszívek leszenk. (nem tudom mennyire ismert, de a kődobáló részeg idióták komoly hányada erőzakos cselekményért már volt büntetve!)
Azért is mondtam, hogy pl a rendőrök jóban vannak a nemzeti radikálisokkal, mert saját fülemmel hallotam, hogy az egyik tüntetés parancsnoka elkiáltotta magát, hogy "hívjátok már fel a gárdát, itt kéne lenniük". (majdnem szó szerint idéztem!)

kételkedő 2008.07.07. 09:55:21


OFF
Ne haragudj, de attól, hogy valaki függetlennek mondja magát, még nem biztos, hogoy az. Ennek ellenére, elfogadom, hogy az vagy, ámbár vannak kétségeim. De hidd el, nem zavar. Normálisan lehet veled beszélgetni, vitatkozni, és ez nekem elég. A véleménykülönbség még nem ok az indulatra.
ON
Tény, hogy sok rendőr jogtalanul alkalmazott erőszakot. Elfogadom. Azt is, hogy eljárást kell indítani ellenük. De nem hiszem el, hogy akkora arányban történtek attrocitások, mint amennyi ügyet kreáltak. (A gyermekét elvesztő apa, kinek később feltámadt a leánya!)
Nem érdekel, hogy személy szerint egy rendőr kivel van jóban. Nekem is van rendőr barátom, ráadásul ő is radikális. De egy normális világban, ez a lőtári sánta kutyát se érdekelné.
Nem akarok itt gárdázni, mert megróttál érte (Pedig tényleg nem hoztam fel, másodszorra sem! :) ), de a léte ugyanolyan sunyi mellébeszélés, mint az a fajta szerecsen mosdatás, ami 23-a után játszódott le.
Nem voltam 2006-ban az utcán. TV láttam. De. Ha fél óra nem elegenső ahhoz, hogy valaki elmenjen egy tüntetés helyszínéről, akkor az nem is akar elmenni. Máűrpedig félórán át álltak egy helyben a rendőrök az Astóriánál. De azt hiszem, most nem 2006-ról van szó.

ujsagiro 2008.07.07. 10:07:00

így van. A tüntetés bejelentett volt, és legális. Én sem mentem sehová, mert megfelelt az alkotmányban rögzített feltétleknek. Az alkotmányt pedig nem bírálhatja felül a helyszíni parancsnok. Abban az esetben intézkedhet, (és szólíthat fel) amint az alkotmányban rögzített feltéleke már/mégnem teljesülnek. Az emberek nem is mentek sehová.
De ezen nem érdemes vitázni, mert sok kérdés tisztázatlan. Többek közt azért, mert tikosították :( (mtv ostrom dettó)
Köszönöm a bókot, szakmai ártalom, hogy igyekszem nem érzelmi alapon vitázni :)))))
Az újságírás második szakmám, alapvetően nem ebből élek (mivel nem is lehet megélni ebből) így gazdaságilag is független tudok lenni. Ennek előnye, hogy nem tudják rámkényszeríteni, hogy olyasmit írjak, ami nem igaz. (sok kollégám viszont nem azért nem objektív mert nem akar az lenni, hanem ki van adva, hogy mi jelenhet meg, és mi nem. A zsét pedig megjelent fleck alapján kapja) Aki nem úgymond "szabadúszó" (tehát van emgélhetése, de szívesen ír/tudósít) az általában nem is független, ráadásul "nyomorog" is!

ujsagiro 2008.07.07. 10:07:54

jah, és nem szoktam megróni senkit (sry, ha úgy érezted)

kételkedő 2008.07.07. 10:28:43

Nincsenek illúzióim. 13 évet dolgoztam az MTV-ben. Nagyon jól láttam az újságírók munkáját.

ujsagiro 2008.07.07. 10:32:43

kolléga. Üdv :)

kételkedő 2008.07.07. 10:42:38

Megtisztelsz, de nem vagyok kolléga. Mérnök vagyok! :)

Tudod, mindig elgondolkodom azon, mivégre ez a nagy indulat?!
Még az ellen sincs kifogásom, hogy valaki más szemszögből írja le azt amit látott. Ez beletartozik a véleményszabadságba. Amennyiben nem hírt közlök, hanem véleményt.
Tudom, idealista vagyok, ha egy olyan világot képzelek el, ahol mindenki mondhatja a véleményét anélkül, hogy emiatt hazaárulónak, vagy ősmagyar tuloknak hívnák. Én is hajlamos vagyok ilyenre, de próbálok ellene tenni.
Nem sok mindenben, de abban egyet értek Szetey exállamtitkárral, hogy nem azt kéne keresni, miben különbözünk, hanem azt, mi köt össze minket!

ujsagiro 2008.07.07. 10:44:19

igen, ez egy remek gondolat. Egyetértek.

Angyalfoldi srac 2008.07.07. 11:25:41

Nincsenek illúzióim. 13 évet dolgoztam az MTV-ben. Nagyon jól láttam az újságírók munkáját. .... ezzel mindent el is mondtal magadrol...leszarom hogy buzi vagy(akar el hiszed akar nem)...csak ne paradezz az utcan es nerohogj bele a pofankba amig en sem megyek ki mert hetero vagyok es nem oltozom papi jelmezbe....vannak kiknek van elemenyuk meg tudjak indokolni miert gondoljak igy,ezekre nem is haragszik az ember ,de az olyan mint te akirol latszik hogz tudja mit csinal tudatosan rongal,tudatosan ferdit,azt nem tdom emberszamba venni....ittt mindegyikotok igen nagy arc csak egszer latnk mar egyszer olyat hogy kijottok es adtok a pofankra mert hogy kepzeljuk mi budos nacik meg fasisztak meg mittudomen meg kik,hogz nem engedjuk tonkretenni a hazankat...jellemzoen halalbrigadokban gondolkodtok(de azert a naci en vagyok),es a politikai ellenzek ellen hasznalnatok mint apaitok(remelem a sirbol is kifordulnak),ahelyett hogy mondjuk a maffiat szamolnank fel egy ilyennel azt mindenki adna szerintem....

ujsagiro 2008.07.07. 11:35:56

köszi az előítéletet, de nem olvastál vissza :) Nemzeti radikális vagyok (erősen) a rohadt náci, és hasonló mondatokat rendszeresen megkapom. (tarsolylemezes oldaltáskám, és az árpád-házi kitűzöm miatt) Nem kis teljesítmény olyan újságírónak lenni, aki tényleg tudósít, és nincen lefizetve. A jó hír, hogy az ország második legnagyobb újságíró szövetsége ilyen emberekből áll. (perelnek is minket állandóan minen xarért) Búza sem vagyok, mert bolgod házasságban élek. (perverz módon egy nővel ;))))

Én nem adok senki pofájára szívesen, de nem szeretem, ha megkergetnek a rendőrök "rohadt náci" kiáltásokkal ;)

Bullfrog 2008.07.07. 12:15:03

Nono, egy magát értelmesnek tartó ember nem megy egy kerítéshez azt rázni, ordítani, törni zúzni gyújtogatni.
Tisztára mint az izgatott majmok az álatkertben (a gyújtogatást kivéve) bár a majom saját kakijával dobál:)

Szvsz joga van felvonulni, ha két szarv van a homlokán, úgy kell felfogni mint egy jelmezversenyt, ha nem érdekel akkor nem mész oda.
Nagy szégyene ez magyarországnak, pár hányatott életű miatt rendőrségi védelmet kell kérni. És nem lehet egy felvonulást norméisan megtartani.

Kődobálást automatikusan gyilkossági kisérletnek kéne minősíteni, és ennek megfelelően jutalmazni.
A benzinespalack meg az előre eltervelt különös kegyetlenséggel kategória....

kételkedő 2008.07.07. 12:52:07

:) Nem vagyok buzi! :) Még biszex sem! De tudod mit? Az ilyenek miatt még annak is vallanám magam! :)

kételkedő 2008.07.07. 12:54:44

És nem tartok igényt arra, hogy emberszámba vegyél! Tudod, így kezdődik. Először nem vesszük emberszámba. Aztán már vadászni is lehet rá! :)
Nem ez teszi tönkre a Hazát. Nem 100-150 meleg, aki felvonul. Jellemzően ettől féltek.

Alpha 2008.07.07. 13:10:11

Hát ha már szóba került a dolog,hogy mit lehet gyilkossági kisérletnek minősíteni,akkor megjegyezném,hogy a fejmagasságban kilőtt gránátokat,gumilövedékeket mindenképpen annak lehetne.
Amíg nincsenek elszámoltatva a 2006-os "erős rendőrök" akik nagy bátran megbilincselt embereket vertek véresre,addig semmi jóra ne számítsanak.Ez lesz bármikor,amikor lehetősége lesz a harcosoknak.
A bátor rendőr az olyan páncélban bátor,hogy lépni alíg bír tőle.Nélküle már nem annyira bátor,mert például velem nem nagyon akart egyikük sem kesztyűzni a brfk kiképzőtelepén ,a Vágóhíd-utcában.Pedig ütötték a falat meg a jóisten tudja még mit meg nem csináltak edzés közben.
Végül az egyik barátom-ilyen is van köztük-kinyögte,hogy nem szeretnek kikapni náluk 20 kilóval könnyebbtől.Ez van.

Trout 2008.07.07. 13:23:24

Alpha, kemény vagy öcsém, mint a vileda. Ha otthon lennék, szívesen kiállnék veled 12 x 3 percre (28 éves, 184/78 vagyok és nincs harcosos pólóm).

Joe™ 2008.07.07. 13:23:54

Csak annyit nem értek hogy egy ilyen felvonulásnak milyen mondani valója van...

bloodhound v2.0 2008.07.07. 13:43:06

miért joe, miért kell, hogy mondanivalója legyen? hol kér ilyet a gyülekezésről szóló törvény vagy az alkotmány? sehol. akkor meg? neked nem mindegy. pl. mi értelme vagy mondanivalója van a május elsejei felvonulásoknak a vörös téren? semmi. csinálják, ha jól esik nekik, és kész. jó nekik? jó nekik. ártanak vele bárkinek is? nem. innentől kezdve leszarom, aki ezért (meg)támadja őket, azt meg nem veszem emberszámba. ennyi.

kételkedő 2008.07.07. 13:48:08

Alpha!
Nem kéne valahol levezetned a tesztoszteront?

kételkedő 2008.07.07. 13:49:53

Szerintem egy mondanivalója van. Tegyék ha akarják. Amíg fizikailag nem veszélyeztetnek senkit, addig tegyék. Ha meg valakinek a lelkét teszi tönkre, az ne nézze. És ne vigye magával e gyerekét a nyakában, miközben bemutat két kézzel, és ordít, hogy mocskos buzik! Had tanuljon a gyerek!

bloodhound v2.0 2008.07.07. 13:57:59

"És ne vigye magával e gyerekét a nyakában, miközben bemutat két kézzel, és ordít, hogy mocskos buzik! Had tanuljon a gyerek!" - na igen, ezek a figurák megérdemelnének egy alapos seggberúgást.

Bullfrog 2008.07.07. 14:04:57

Milyen fejmagasságban kilőtt gumilövedék?
A folyamatos rinyálás miatt , félnek a rendőrök használni...
Merthogy a csapágygolyós csúzli, meg a kockakő az okés.
Tanítónéni az úgy kezdődött hogy a másik visszaütött.
Ha balhé van nem kell odamenni, ha ott laksz, elkerülöd, nem csinálsz hirtelen mozdulatot, tisztelettudó vagy, nem káromkodsz dobálsz, nem takarod el az arcod csuklyával...

u.i. USA ban ha rendőr jelenlétében hirtelen mozdulatot teszel, le is lőhet.. és nem marasztalják el.
Attól még messze vagyunk (szerencsére) de előbb utóbb a ló túloldala lesz belőle.

Orosz/kínai rendőrtisztek kellenének ide, nem nagyon lenne járóképes tüntető utánna.

Bullfrog 2008.07.07. 14:09:11

kihagytam a kukaborogatást, gyújtogatást, poénból az ablakok betördelését, autók borogatását, a tv székház kifosztásáról nem is szólva...
Jut is eszembe elitéltek már azok közül valakit is?
Miért fél magyarországon a bíróság?
Miért nem képesek legalább olasz szinten eljárni?

bloodhound v2.0 2008.07.07. 14:18:41

"Orosz/kínai rendőrtisztek kellenének ide, nem nagyon lenne járóképes tüntető utánna." - na, na, azt azé' inkább ne. de a mai állapotok egyszerűen felháborítóak, irtózatos társadalmi nyomással ellehetetlenítik a rendőröket, majd számon kérik rajtuk, hogy miért nem menrek csinálni semmit se... gyönyörű

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.07.07. 15:46:22

Ha a törvényeket maximálisan betartják, esküjüknek megfelelően járnak el, nem hiszem, hogy a normális emberek elítélnék a rendőrök tetteit. Azonban - mint ujsagiro is leírta - nem megfelelően jártak el. Most sem. Lehet a vezetők hibája, lehet a túlzott óvatosság, de aki molotov koktélt, követ dobál, az bűnöző. Nem elkergetni kell őket, hanem elfogni.
Erre esküdtek.

Trout 2008.07.07. 16:09:36

Fikázó barátom, igazságod van. De ugye úgy intézkedni, hogy közben már magadban előre magyarázod a bizonyítványos az ügyészeknek, akiknél feljelent a "tisztességes" állampolgár, és arra készülni, hogy a bíróság meg biztosan ellened fog ítélni... Pffff.....

kheopsz 2008.07.08. 08:49:18

"u.i. USA ban ha rendőr jelenlétében hirtelen mozdulatot teszel, le is lőhet.. és nem marasztalják el.
Attól még messze vagyunk (szerencsére) de előbb utóbb a ló túloldala lesz belőle.

Orosz/kínai rendőrtisztek kellenének ide, nem nagyon lenne járóképes tüntető utánna. "

Persze más kérdés, hogy azok ott viszont télleg rendőrök, s nem csak rendőrruhás majmok...Vajon az USA-ban elvinnék azt a fickót, aki kinyírja a betörőket? Lásd a legutóbbi cigány-uborka dolgot...
Vajon felvennék a jegyzőkönyvet, ha este megtámadnak téged? Valószínűleg ők igen... de itthon lebeszélnek, mert úgysem lesznek meg...
De amíg a "rendőr"eink csak a tüntetők és békés állampolgárok ellen nagyfiúk addig szart se érnek...

Egyébkén ha nem tetszik, nem kell rendőrnek lenni, van más meló is a világban...

Tragewt 2008.07.08. 11:27:36

Az összes magyar rendőrnek! Hol voltatok akkor, amikor cigány csürhe lincselte meg Szögi Lajost, miért nem voltatok ott amikor egy galgagyörki családot fenygettek a buckalakó norvégok? Hol voltatok akkor, amikor mikor engem tetves cigány szúrt meg hegyes vasdarabbal a saját kertemben? (Egy órával előtte hívtuk a yardot, hogy ki kellene jönni, mert éppen a kertből viszik a cuccokat.. nem jöttetek, mellesleg én fizettem még utánna büntetést) Nagyapám házát háromszor rabolták ki, egyszer se lett meg a tettes, pedig tudta mindenki hol kell keresni. 1 hónap után megszüntettétek a nyomozást. Miért nem mertek intézkedni kopasz BMW-s ellen? Féltek mi? Akkor meg kurva bátrak voltatatok amikor megbilincselt embert kell verni? A faszomat nektek, meg a vezetőiteknek. Meg a törvényhozóknak is. Erre az a megoldás, hogy lövetni akarsz amikor a kormány ellen tiltakoznak? Az ávónak se jött be 56-ba. Sok ávós lógott a lámpavasakon.. ezt akarod te is a lövetéssel, ahelyett hogy végeznéd a munkád?

sammy 2008.07.08. 12:10:53

ejnye, az a kurva gyógyszer megint nagyon messzire gurulhatott, az ápolók meg ebédelnek, a rács nyitva maradt...csak ez lehet a magyarázat.

Buddha 2008.07.08. 14:14:03

Robbanás előtti a helyzet szerte a világon,és ne felejtsük el közben: EZ MESTERSÉGESEN GERJESZTETT HELYZET !!!!! Az élelmiszerárak,energiahordozók,deviáns kisebbségek... Ha tüzek lobbannak,kukák gyulladnak,RETTENTŐ JÓ A GLOBÁLIS HATALOMNAK,HOGY A TERRORIZMUS ELLENI HARC,VAGY A RETTEGŐ TÖBBSÉG NEVÉBEN LEZÚZHASSA A GONDOLKODÓ,VALAMIT TENNI IS AKARÓ,ELPUSZTÍTÁSÁBA NEM BELENYUGVÓ EMBEREKET!!!!!!!!! Ármány trükkje a szabadságunk elvételére,mert ha viszont nem törünk ki,belenyugszunk,jöhet a "RENDTEREMTŐ" STABILITÁST ÍGÉRŐ,PERSZE JOGAIDAT /a terroristák elleni harc nevében megnyirbáló/ VILÁGKORMÁNY,AMIBE GARANTÁLTAN BELETÖRIK A JÓÉRZÉSŰ EMBER-LELKETLEN SZOLGA,BUTA ZOMBI LESZ EGY-KÉT GENERÁCIÓ ALATT BELŐLE!!!!!! Nézz csak körül alakul a kiszolgáló személyzet!A világító mellényesek pl .: rendőr,parkolóőr,közterület felügyelő,biztonsági őr........

kaczor 2008.07.08. 14:24:13

érdekes szitu. minden résztvevőnek igazsága van. de nem áll össze a kép. valaki oszt és uralkodik.

buddha. érdekes, amit írsz. nagyon úgy néz ki, hogy igaz is... lesz itt még fogak csikorgatása. aki tud vegyen tanyát, kúttal, komondorokkal.

krampus 2008.07.08. 14:49:10

az egesz a fene nagy emberjogi chartaval lett elkurva meg jo regen. a szocializmusban legalabb rend volt, beke es nyugalom.az hogy nem volt szolasszabadsag...miert ma van? egy nagy szar van ma minden teren, csak akkor lesz rend ha kemeny torvenyek vannak ami a tobbsegi allampolgarok erdekeit szolgalja. ha a feltunesi viszketegsegben szenvedo ratyik nem mennek ki provokalni az utcara (hanem dugjak egymast otthon), a kohajigalok hetvegi programkent mas elfoglaltsag utan neztek volna, a rendoroknek meg van egy nyugis hetvegejuk.nekem az a bajom hogy ezt mind mind nem a vonulok-ellenvonulok fizetik meg, hanem mi, adozok. a parlamentben uloknek (nem tisztelt kepviseloknek)kellett volna felvonulni, a ratyik, ellenratyik meg az orszag 90%a osszefogva zuditott volna kozaport rajuk, csak az nem vili hogy a zsaruk hol allnanak ez esetben.

krampus 2008.07.08. 15:05:20

Kheopsz irta: "Orosz/kínai rendőrtisztek kellenének ide, nem nagyon lenne járóképes tüntető utánna. "
na de ott egyik orszagban sincs meleg felvonulas, az osszes pedofil, eroszakolo, tolvaj, gyilkos bennt rohad a sitten s 2-3 ev alatt TBCs lesz s kidoglik 6 even belul ( s akkor meg mindig a sitten rohadnak!) nalunk a nagy liberalizmus vegre meghozta gyumolcset, akinek nem tetszik az elmehet ahogy gyurcsany elvtars megaszonta.

Szakál · http://www.kispest.jobbik.hu 2008.07.08. 15:31:50

Adjon Isten!

Kedves mindenki. Itt több hozzászólás is megjelent, amire úgy döntöttem, érdemes reagálnom mint egy Jobbikos, hiszen így-úgy de mi is meg vagyunk szólítva az adott témában.

Kérném szépen levelemet legalább oly tisztességgel olvassátok, mint ahogy én állok hozzátok, mert a nemzeti oldal nem a pusztítás hanem az építésben érdekelt, ezért az olyan javaslatokat amikben a jó szándék szikrája felcsillan szívesen megvizsgáljuk.( De pld. sammy 2008.07.08. 12:10:53 bejegyzésére csak bámulok.)

A rendőrség munkájáról:
Többen írtátok, hogy erős rendőrséget szeretnétek. Mi is. Erős REND-őrséget szeretnénk. Nem Terror alakulatokat. Nem jogkiszolgálókat, hanem Igazság szolgáltatókat. A mi célunk az, hogy a törvények igazságosak és mindenkire érvényesek legyenek. Ne legyen pozitív megkülönböztetés, mert az, a törvények és rend alóli kibújás egyik lehetősége. És ne legyenek negatív megkülönböztetések sem.

Tiszteljük és szeretjük a rendőrség munkáját, amíg az a rend és törvények védelmében történik. Megértjük hogy a rendőr is ember, és tévedhet. De amikor a tévedések tömeges méreteket öltenek, akkor már nem tolerálhatjuk, mert az nem a rendőr munkáját, hanem a vezetés és az irányítás alkalmatlanságát bizonyítja. Igy ha a rendőr kerül bíróság elé, sajnáljuk is valahol, hisz minimum halgatólagos beleegyezéssel tette amit tett, ha nem közvetlen parancsra. És az hogy a vezetésük elárulja őket szégyen. Huljanak a fejek, de felülről!
Az hogy a rendőrök folyamatos félelemben élnek, nincs meg a biztonságérzetük sem magukban, sem az eljárási rendszerükben, megint csak nem a „közrendőr” hibája, hanem a vezetésé, aki nem biztosítja számukra a védelmet. Igen is, egy rendőr verhesse be bárki képét, ha az indokolt. Ha az bűncselekményt követ el. De figyelem. BÁRKIÉT! A magamutogató, az erkölcsi normákat túllépő buzik képét, és a köztörvényes cigány bűnözök képét is. Ne nyavalyogjon senki homofóbiáról, rasszizmusról ha megérdemelt pofonjait szenvedi el, és elhihetitek, akkor a nemzeti oldal nem fog kivonulni egy buzi tüntetésre, mert nem homofóbok vagyunk, hanem az igazságot keressük.

Az rendhez pedig hozzátartozik a törvények betartása és betartatása is. A Jobbik Magyarországért mozgalom, A magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom még soha, sehol nem követett el semmilyen törvénysértő cselekedetett. Sőt ! Törvényben előirt kötelességünknek, és erkölcsi elvárásainknak megfelelően pont azon fáradozunk, hogy Magyarországon megmaradjon a törvényi irányítás. Ha a törvény alkalmazók hatásköre és lehetőségei a törvények betartatását nem tudják biztosítani, akkor szükség van polgári segítségre, mert ha nem, akkor jön az általatok is közelinek ítélt káosz, és önbíráskodás ideje.
Mert ez nincs messze. Csak egy paraszthajszál választ el minket attól, hogy a portákon az áram tényleg a „kerítésben” öljön, és a megbírságolt gazdák levadásszák a fatolvajokat. Ahhoz pedig hogy ezt elkerüljük fegyelmezet, és öntudatos segítségre van szükség. Mint a Magyar Gárda. Ti akik csak a fotelból bámuljátok a nagyvilág történéseit, és ha hasba szúr egy cigány, annyi a hozzáfűzni valótok „szegény, hát hátrányos helyzetű, meg kell érteni” (igen vannak ilyen liberális barmok) , nem tudhatjátok milyen indulatok forrnak a mélyben.

Inkább örüljetek, hogy vannak emberek, akik a köpködésetek és rágalmazásaitok ellenére, fegyvertelenül és fegyelmezetten kimennek oda, ahova a rendőrség nem mer, mert a buziknak és kisebbségeknek nem szabad pofont osztaniuk. És ha sikerül megszüntetnetek ezt a védőernyőt, és a Magyar Gárdisták már nem fognak sorfalat állni, akkor lesz nektek jaj. És sírás rívás fogja felverni elefántcsonttornyaitok falait, mert vagy a most védelmezettek becstelenítik meg asszonyaitokat, és féltve óvott alfeleteket, vagy más megbecstelenítetek fogják nyakatokra helyezni antiszociális viselkedésetek gyümölcsét. Mert amit ti műveltek a tolerancia és a másság elfogadása nevében, az társadalom és közösség ellenes bűncselekmény.

És nem határolódunk el testvéreinktől. Lehet hogy rossz eszközökhöz nyúlnak mikor utcakövet és molotov koktélt ragadnak, de szándékuk nemes. Mert rendet akarnak. Ők azok akik a Szabadság, Testvériség, Egyenlőség eszméjéhez még a legközelebb állnak, nem ti kedves szoba liberálisok, és reklám zabálók. És harcuk sem a rendőrség ellen folyik, hanem a rendszer, pontosabban a rendszertelenség ellen. Az pedig, hogy a rendőr mint személy, az a szerencsétlen, akit a rend és a jog közé állítanak, hogy fogja a pofonokat, nem a mi hibánk, hanem a rendőri vezetésé akik ezt tűrik. Tehát nem határolódunk el tőlük, hanem példát mutatunk. Reménykedünk még abban, hogy Magyarország vér és halál nélkül visszatéríthető egy normális törvénytisztelő állapotba, ahol a Rend őre az IGAZSÁGügyi minisztérium segítségével REND-et tarthat, és nem Abszurdisztán bűnözői rétegét szolgája.
Amíg viszont idáig nem jutunk el, mi tűrjük Magyar Testvéreink legvérmesebbikeinek megnyilvánulásait, mert tudjuk, hogy ők csupán tüneti jelzései hazánk romlottságának.
Tisztítsátok meg a közélettet a bűnözőktől!
Tisztítsátok meg az utcákat a bűnözőktől!
Tisztítsátok meg üzleti életet a bűnözőktől!
És nem lesz okotok a „vadmagyarokat” hibáztatni semmiért, mert otthon fognak ülni, és békésen borozgatnak. De ehhez kedves apolitikus és lusta banda nektek kell megemelni a seggeteket, és csinálni valamit. Megtisztítani az országot a bűnözőktől. Nemre, vallásra, fajra való tekintet nélkül, cselekedeteik alapján megítélve, elévülési időt nem figyelembe véve. MINDEN BŰNÖZŐTÖL!
Amíg viszont ezt nem teszitek, maradjatok apolitikusak, és nézetek reklámokat, és ne szóljatok a nagyok dolgába. Ha beszélni akartok, akkor viszont előtte tegyetek is le valamit az asztalra.
Szebb Jövőt!
Dobó József „Szakál”
Jobbik Magyarországért Mozgalom Kispesti Elnöke

bloodhound v2.0 2008.07.08. 15:34:35

egy újabb messiás, de jó

bloodhound v2.0 2008.07.08. 15:36:57

Buddha 2008.07.08. 14:14:03

kihagytad a bicajosokat, meg a kukásokat a fényvisszaverő mellényesek közül.
világkormány...
édes istenem, mennyi ostobaság egy rakáson... :(

dejois 2008.07.08. 15:51:09

Sammy: marha jól nyomod a pökhendi, cinikus, fellengzős dumát, de lennél olyan kedves válaszolni Tragewt-nek? Hol voltatok? Hol vagytok???

Buddha 2008.07.08. 16:27:00

bloodhound! Vak nyomorult zombi vagy,és ezért pökhendi. Ha szeretném,hogy megértsd egy részét annak amit láthatnál magad körül / ha kitekintenél a "fölényes okos fasz vagyok"és" a tv is ezt mondja" nézőpontodból, / kb.2-3 órát kellene tartanom neked a világ dolgai a tények tükrében címmel,de ennyit nem érsz!

sammy 2008.07.08. 16:28:17

hogy én hol voltam? vagy a családom? vagy ki a faszom? és mikor? hol kellett volna lennem? és kinek mi köze hozzá, hogy valamikor hol voltam?

sammy 2008.07.08. 16:30:28

ja, hogy itt az a benyomás alakult ki rólam, hogy rendőr vagyok?! ez kurvajó! hehehe,ezt elmesélem mindenkinek :)))))))))))))))))))

na jó, bevallom: én vagyok a főfőrendőr és holnapra hangulatjelentést kell irjak a miniszternek és ezért nyomom itt a szöveget.

bazmeg, lebuktam, holnap ki fognak rúgni!

dejois 2008.07.08. 17:23:28

sammy: te szerencsétlen! Tragewt kérdezett a rendőröktől, erre te nagyképűen, fölényesen beugattál neki. Ahelyett, hogy még ha nem is válaszolhattál volna neki _rendőrként_, nyilván elmondhattad volna, hogy akár _szerinted_ hol voltak/vannak a rendőrök ilyenkor. Illetve, hol lesznek, amikor beléd mártják a drága ajnározott cigányaitok a kést egy szál cigiért. De te....

cserfes 2008.07.08. 18:50:19

Na hali buzik és " jogvédők"
Az a helyzet, hogy a vernyákoló rendőröknek álcázott állatok cseppet sem különböztek azoktól akik ellen most kifogásaik vannak, amikor szemet,gégét lőttek ki és nem tartom valószínűnek,hogy a hangszálai épségét elveszítő tanár kockakővel dobálózott volna azon a bizonyos október 23-án.
A melegről pedig semmiképp nem egy félmeztelen abberált jut eszembe akinek a világ legfontosabb dolga,hogy rózsaszín pávatollal a s@ggében vonuljon végig a belvároson, meleg lehet egy nyári nap, egy tekintet vagy egy ölelés, semmiképp egy ilyen degenerált ( értsd alatta a homoszexualitását közüggyé kikiáltó hülyét).
A homo-vagy heteroszexualitás általában két ember magánügye ,pontosabban két épelméjű emberé és egy egézséges társadalom tagjai nem is követelnek maguknak ezért tiszteletet,szeretetet,megbecsülést és százmillás rendőri biztosítást pusztán azért mert ők egyik vagy másik nemhez vonzódnak.
És nem is volt gond, amíg valamelyik hülye ki nem találta, hogy szexuális orientáltságát neki bibliával az egyik kezében,a micsodájával pedig a másikban vagy Jézusnak két apja volt provokatív táblával kell nyomatékosítania.
Mert ez a felvonulás egyáltalán nem arról szól amit megpróbálnak lenyomni mindenki torkán "Felhívjuk a figyelmet arra,hogy vagyunk" meg a többi marhaság.
Ez a felvonulás a megbotránkoztatásról, a közízlés megsértéséről és a magamutogatásról szól, és nem kell csodálkozni azon, hogy a jónép egyáltalán nem tapsikol örömében.
Aztán lehet siránkozni a nagyon szolgálatkész médiának, hogy jajistenem,buzi is vagyok és zsidó meg liberális ráadásul, és ezért engem bántalmaztak,az a temérdek pénz meg amit kidobtak az ablakon erre az egész majomparádéra,rögtön el is van felejtve.
Nem emlegette még senki a lélegeztetőgépeket?Mert egy időben lélegeztetőgépekkel és szemrehányó felkiáltójelekkel volt tele az Országház és a média egyaránt.

Atte 2008.07.08. 19:07:55

Az ugye elfelejtik a draga rendörkollegak hogy milyen terrort okoztak 2006-ban nyugdijasokat, jarökelöket, nöket bantalmazva szemmagassagban granatokat lövöldözve több szemelyt megvakitva.

Nagyon jo hogy a nep kezebe veszi a törvenyt mikor a rend döre örei a mocskos politikusokat, a perverzeket es a cigokat vedik.

Az eröszak azert van mert a rendörseg nem veszi örizetbe a kriminalis politikai elitet; inkabb vedelmezi ezeket a nyomorultakat.
A rendör azert kap penzt hogy megverjek igy örulök mikor az aljas bunpartolo szemkilövö rendörök jol el vannak dadazva; csak a megvert rendör a jo rendör!
Majd ha a dolgozo nepet szolgalja akkor majd mi is tiszteni fogjuk öket...

Mészáros Ferenc 2008.07.08. 19:10:27

A minap békésen horgászunk Baján Türr.spiccen /Duna-Sugovica torkolatánál / jön egy Bajai rendőrhajó, minden indok nélkül kihajt a viz szélére és szándékosan minket nyakig lespriccel vizzel.Elhalad és hátranéz,hogy sikerült-e a terve.Ezek után szeressem a rendőrt,szeretném belefolytani a vizbe, vagy az édesanyjába.!

sagittarius 2008.07.08. 19:57:41

A dolgozó népet?! Baszki, te úgy 19 évvel le vagy maradva... Biztos munkásőr voltál, Atte efftárs, azok beszéltek így

dr. askovics 2008.07.08. 20:19:28

Te Mészáros, nem vagy te cigány? Csak mert azok vannak ilyen hatással a rendőrökre.

gyurcsánycsicska buzivédő rendőr verő! · http://kuruc.info/ 2008.07.08. 20:20:01

a büdös kurva anyátokat mocsok buzivédő szemkilövő gyurcsánycsicskák!
Jól szét basztunk titeket emberképződmények!
Gyertek mind és mind civilbe fegyver nélkül!
Vagy ahoz csicskák vagytok(!)?
Akkor hol basszunk szét titeket akárhogy?

Rranger 2008.07.08. 20:26:19

Mi van kurucos, téged is meggyepáltak a rendőrök, csak akkor nem mertél visszapofázni, inkább rohantál hüppögve szegény kisnyugdíjas anyádhoz, most meg összegyűjtötted a bátorságot, vetté egy mély levegőt és megmondod a frankót?

Szánalmasok vagytok, gyászhuszárok, ismerlek titeket; 40 kilós buzikkal izmoztok (de csak ha legalább öten vagytok egyre és csuklyában vagytok), de egy ötvenéves rendőr elől úgy elrohantok, mint a nyulak, láttam szombaton :-))))))

Ha ti vagytok a másik lehetőség, akkor inkább a rózsaszín gatyás buzik, frankón mondom, pedig nem csípem őket sem.

SgtPepper 2008.07.08. 20:30:59

Beszarok, ez a hülye itt fent még be is vallja, hogy gyurcsánycsicska és buzivédő...

Eni 2008.07.08. 20:31:56

Hát itt tartunk. Érdekes a kaszával, kapával, szamurájkarddal támadó kissebség ellen nem használnak gumilövedéket meg könnygáz, és egyéb apróságokat. Ha, majd ellenük is bevetik és jól elverik őket, na akkor talán lesz a rendőröknek tisztelet.
Banánköztársaság, liberális marhákkal.

bloodhound v2.0 2008.07.09. 08:09:32

Buddha 2008.07.08. 16:27:00

pökhndiségből te is repetáztál anno, sőt zombiságból meg triplán jutott. szeretem, amikor vegy nagyképű kioktató állat magyarázza az ember pofájába, hogy nagyképű...

sok, kibaszott, gyűloölködő lúzer, akinek nincs saját normálkis élete (zombiságról papoltok, de két tesco-s árufeltöltő műszak mellett titkon irigykedtek, hogybárcsak ilyen életetek legyen).

1Magyar 2008.07.09. 08:51:15

Üdv.:Mindenki!Egyetértek a rendőrökkel és a nemzeti radikálisokkal is...Miért is akarták először betiltani a buzimentet a rendőrök?Mert látták már tapasztalatból előre ,hogy itt "káosz" lesz és már nekik is elegük van ebből. Ezt látta Demszky Gabriella is aki,parancsba adta hogy legyen buzimenet.És lett is.De miért?Hogy provokálja a magyart.Persze!Hogy lejárassa újra a nemzeti radikális oldalt!Miért? mert tudja hogy van néhány faszkalap részeg disznó aki nem nézi azt ,hogy kit dobál, csak dobál mert buli van..meg még néha pénzt is kap ezért(vajon kitől?)..és ezt használja fel mocskos módon a "politikai elit", hogy szavazatokat kovácsoljon magának, hogy ő a jó a szép az toleráns aki megvéd a nemlétező (bér)nácihordáktól...csak nem veszik észre hogy ebből már a rendőröknek és nekünk is qrvára elegünk van...

1Magyar 2008.07.09. 09:01:21

Amúgy meg fölösleges egymást cseszegetni!A rendőr a munkáját végzi amit parancsba kap a Hőn szeretett kormányunktól--s lám nálluk is, nállunk is elszakadt a cérna kinek ezért kinek azért.Ha normális kormányunk lenne lehet ,hogy a rendőrség nem a "normális magyart" verné..Lásd Moszkvát ahol éppenhogy sak a rendőrök verik kegyetlenül a buzikat!és igazuk van a ruszkinak,mert közszemérem sértő és erkölcstelen stb dolog..Nem bánom legyenek buzik csak ne vonulgassanak éljenek úgy mint egy normális ember békében és nem proválva/sértve a másikat....

ősi homár, mivan, bokroslajos már le se monnyon? 2008.07.09. 12:09:04

tiboru · lemil.blog.hu 2008.07.06. 16:25:16
"És az vesse rájuk az első követ, aki másként cselekedne a helyükben." - helyesen TOJÁST, dobálni csak alkotmányosan, szépen...

lett volna itt egy hosszabb komment könnyes anekdottal felelősségről, bokroslajosról, meg a nyugati falról (hamár minap szóbajött), de hát itt ezt nem az a szint, úgyhogy csak röviden:
megtennéd, hogy ezt az egész érvrendszert átteszed egy orvos szájába (akik ugye hasonló helyzetben minimum), úgyhogy te fekszel a műtőasztalon (hogy bonyolítsuk, mongyuk a te hibádból, mer karamboloztál 180nal, vagy egy ostoba síbaleset)?

Buddha 2008.07.09. 12:42:53

1 Magyar barátom!
Úgy látszik a szegény rendőrökkel kapcsolatban elfelejted pl.:okt.23-át ahol élvezettel verték,alázták,nyomorították meg az emberek tucatjait!!!!
Szegények parancsra vernek ugye?Mindegyik mellett ott állt egy felettese és ellenőrizte lövésenként,hogy fejre ment-e?Fölé,alá lőni tilos volt a gumilövedékkel?Az egész úgy ahogy volt azonosító nélkül,gyorsbilincsestöl,gumilövedékestöl,viperástól törvénytelen,ideális esetben-ha a rend-őrei lennének egy emberként kellett volna nemet mondaniuk (a törvény ráadásul szintén erre kötelezi őket)
Most mikor már fel kell tenni a jelvényt,törvényesebben (a sok újságíró miatt ) kellene eljárni kényelmetlen.Nem lehet a rádió udvarán térdepeltetni szadista állatként egyetemista gyerekeket (most sem a vastagnyakú aranyláncost)-így már nem buli.
EZEK AZ EMBEREK NEM REND-ŐRÖK HANEM MEGÉLHETÉSI BŰNÖZŐK!!!fizetésért,jó nyugdíjért (megélhetésért)bűnöznek!

metclamp 2008.07.09. 15:11:53

Kedves Paragon ! Miért kell itt is a baloldal kedvenc Kalamónáját sejteni a háttérben? Tudom, hogy politikailag célszerű a riválist vádolni,de Ők függetlenek ezektől az eseményektől. Az Ő mozgalmi tevékenységük kimerül egy-egy Ferenciek terén tartandó naggyűlésben.

1Magyar 2008.07.09. 15:15:54

Buddha barátom!:)) TUDOM.Figyelj mindenhol akadnak vadállatok, de az sem jó ha általánosítunk kivételek mindig akadnak..okt 23.-án meg egyes hírek szerint "inkalosok" voltak beöltöztetve..azok meg tudod kiknek a kis "magánhadseregük".Amúgy nem jó szerintem ha minden fegyveres szervet felszámulunk(lásd határőrség) aztán meg beolvasztjuk a rendörségbe amiből a Maszop - szadesz "pártőrséget" csinál...A buzik biztosítása nem rendőri feladat - szerintem - a rendőreinek a bűnmegelőzés lenne a feladatuk nem pedig a kormány által felvonultatott "kisebbségeknek" a védelme... Miért nem az inkalosokat kérték erre a feladatra? Másik jó lenne ha rend őrei függetlenednének a politikától és most nem a kisrendőrre hanem a nagykutyákra gondolok...

1Magyar 2008.07.09. 15:15:54

Buddha barátom!:)) TUDOM.Figyelj mindenhol akadnak vadállatok, de az sem jó ha általánosítunk kivételek mindig akadnak..okt 23.-án meg egyes hírek szerint "inkalosok" voltak beöltöztetve..azok meg tudod kiknek a kis "magánhadseregük".Amúgy nem jó szerintem ha minden fegyveres szervet felszámulunk(lásd határőrség) aztán meg beolvasztjuk a rendörségbe amiből a Maszop - szadesz "pártőrséget" csinál...A buzik biztosítása nem rendőri feladat - szerintem - a rendőreinek a bűnmegelőzés lenne a feladatuk nem pedig a kormány által felvonultatott "kisebbségeknek" a védelme... Miért nem az inkalosokat kérték erre a feladatra? Másik jó lenne ha rend őrei függetlenednének a politikától és most nem a kisrendőrre hanem a nagykutyákra gondolok...

1Magyar 2008.07.09. 15:16:01

Buddha barátom!:)) TUDOM.Figyelj mindenhol akadnak vadállatok, de az sem jó ha általánosítunk kivételek mindig akadnak..okt 23.-án meg egyes hírek szerint "inkalosok" voltak beöltöztetve..azok meg tudod kiknek a kis "magánhadseregük".Amúgy nem jó szerintem ha minden fegyveres szervet felszámulunk(lásd határőrség) aztán meg beolvasztjuk a rendörségbe amiből a Maszop - szadesz "pártőrséget" csinál...A buzik biztosítása nem rendőri feladat - szerintem - a rendőreinek a bűnmegelőzés lenne a feladatuk nem pedig a kormány által felvonultatott "kisebbségeknek" a védelme... Miért nem az inkalosokat kérték erre a feladatra? Másik jó lenne ha rend őrei függetlenednének a politikától és most nem a kisrendőrre hanem a nagykutyákra gondolok...

metclamp 2008.07.09. 15:36:24

Tisztelt Bloodhound ! Próbáld meg: egy hétig ne csak a kereskedelmi csatornák,ill. a Népszabadság híreiből indulj ki! Egy héten keresztül vedd meg a Népszabadságot,de a Magyar Hírlapot vagy a Magyar Nemzetet is! Olvasd el mindkettőt, gondolkodj, utána alkoss véleményt! Elnézést kérek, amennyiben kioktatónak hatottam! Egyébként Szakál Úr mondandója megfontolásra érdemes,főleg ha valaki ismeri a vidéki valóságot. További tartalmas beszélgetést Mindenkinek!

Buddha 2008.07.09. 16:02:20

Így egyetértek. / Azért elég egyszer elküldened /

1Magyar 2008.07.09. 16:08:11

Bocs a net sz.rakodott...Elnézést!

Gábor 2008.07.09. 19:22:26

Rendőrség nem állás nem munka hanem egy életvitel, ne mondja senki hogy csak a munkájukat végzik szegények.... késő bánat, ugyanis a rendőrség a mindenkori hatalom törvényeit betartatni akaró szerv. Miután évek óta ilyen mocsadék pártok léteznek az ocsmányabbnál ocsmányabb törvényeikkel minek megy valaki rendőrnek? Vagy azért mert szegény nem tudja mit is szolgál, vagy pedig tényleg a szarháziak seggét védi... még minden rendőrnek van esélye felmérni a helyzetet hogy megéri ezt a hatalmat védeni.
Ha marad hát ne csodálkozzon ha megjárja... elég kiindulni a történtekből. Amig ilyen rendszer van hatalmon ez is lesz, ez csak a kezdet. Véleményem szerinte ha valóban az igazat szeretné szolgálni mint anno a csendőrök akkor kicsit várjon mert ez az állás nem alkalmas az igazság védelmére napjainkban.

Buddha 2008.07.09. 20:16:02

Azért vigyázz a csendőrökkel is,nagyon keményen terrorizálták a vidéki lakosságot,bedöntötték a kemencéket,hogy legalább télre a városba kényszerítsék a szabad magyarokat stb.
A nosztalgia azért alakult ki ,mert a kádári rendszerben mesterségesen hízlalták az oláh cigányokat,hogy a vidék elnéptelenítését bevégezzék így az azt megelőző állapot ideálisnak tűnik.

1Magyar 2008.07.09. 20:33:36

Buddha barátom! Azért nem ártana mostanság ha vidék biztonságát védené valaki, mégha az csendőr is lenne az..volt ami volt.Tény a mai rendörség hála a mai törvényeknek nem sok mindent tud tenni a kiskorú priuszos cigány nem cigány bűnözőkkel,mert a törv. védi őket bűnözőket Én már csak tudom...de azért a mi esetünkben kiosztott néhány pofont a tolvaj kis mocsoknak a rendőr (pedig benne is volt egy vonóval) ,de legalább nem jött ki a fél telep ellenünk,mert kihívtuk a rendőröket. Kis tetű kirámolta az udvaron álló kocsinkat.Ha nem is vitték be de legalább megtanulta ,hogy ne jöjjön legközelebb a háztájunkra lopni..azért mondom ne álltalánosítsunk a rendőrtémában, vannak köztük rendesek is, csak nem minden esetben tudnak a törv. erejével fellépni...A törvényeket pedig a kormány illetve a parlament hozza a rendőr csak ezt érvényesíti ,ha tudja....Bp-en ilyen rendezvényeken a helyzet más, itt a kormány akarata érvényesül inkább,aztán majd pár nap után a bíróság eldönti jogos volt vagy nem a letartóztatás..sajnos ez van..:(

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.09. 20:41:54

Csak egyapró pontosítás: a bíróság nem utólag dönti el, hogy egy letartóztatás jogos volt-e vagy sem, hiszen maga a bíróság tartóztat le. Ha valakit a bíró nem akar letartóztatni, azt nem fogja.

Amire te gondolsz, 1Magyar, az valószínűleg az őrizet (maximum három nap), amit a nyomozó hatóság rendel el (pl. a rendőrség vagy az ügyészség).

1Magyar 2008.07.09. 20:44:31

Ja és az a rendőr akiben állítólag van egy"vonóval" és rendszeresen azért helyre tett néhány visszaeső kissességit, egy Trianon megemlékezésen is lehetett látni koszorúzni, bár már azóta nyugdíjjas sajnos..Ilyen tökös fiúkra van szüksége a rendörségnek, nem pedig olyanokra akik nem mernek kimenni amíg "vér nem folyik"...Bár a rendőri vezetés is ilyen tökös gyerekekből állna ,mert hallani ezt - azt a rendőri vezetésről néhány kis rendőrtől...Fejétől bűzlik a hal -mondja a mondás és milyen igaz.Az meg a bunkóság felsőfoka szerintem ha leköpünk egy rendőrt mert,ezt a hivatást választotta...Én Nemzeti radikális vagyok, és gondolkodtam hogy az kellene lenni és pont az októberi események ábrándítottak ki.....én nem ütöm és lövöm ki a szemét vagy vezénylem ki egy párt parancsára senkit mert nekik ez az érdekük...

1Magyar 2008.07.09. 20:46:02

Mármint rendőr :)

bloodhound v2.0 2008.07.10. 09:43:18

metclamp 2008.07.09. 15:36:24
vagy inkább nem veszem egyiket sem, ahogy most sem, miért kellene azért fizetnem (a teokfejtésed szerint mindjárt duplán is), hogy a pofámba hazudjanak? pláne kétoldalról? kösz, nem.

1Magyar 2008.07.10. 11:18:44

tiboru - köszönöm a pontosítást!

tiboru · http://lemil.blog.hu 2008.07.10. 13:29:30

Szolgálok és félek :-)

beachboss 2008.07.10. 13:35:36

Teljesen igaza van azoknak akik megkérdezik hol vannak a rendőrök vagy a buzik vagy a politikusok akkor amikor a cigány csürhe fosztogatja fél országot. Hozzám is betörtek több milla volt a kár volt szemtanu, volt dns, csak nem csinálták meg mert az volt a hivatalos indoklás hogy túl drága mert 8 gyanúsított van. Bezzeg amikor annak a zsibrák köcsögnek leköpték az autóját nem volt drága a dns. Egyébként a Magyar rendőrség nem szeret olyan munkát végezni ami pénzbe kerül. De az autósok azok közzellenségek mert azokat basztatni pénzt hoz.
Arról nem is beszélve hogy akkor is sajnáljátok a "tisztelt" rendőröket amikor a nálam két évvel fiatalabb/Én 40 vok/ 3iparit végző emberkék nyugdíjjasok havi 150 e-rért közbe a gyárakban 3 műszakban húzzák mások az igát 65-ért.
A buzikról meg annyit; leszarom őket amig otthon a négy fal között csinálják, de ne vonuljon föl, ne mutogassa az összes média hetekig mert nem vagyok boldog tőle hogy a gyerekemnek arról pofáznak hogy ezzel nincsen baj. De baj van nert a homoszexuális kifejezést egy orvos adta talán a 19. században ami azt jelenti hogy szexuálisan beteg. A betegségek meg bajok.
Egyébként ezt az egészet a zsibrákok csinálják hogy minél nagyobb káoszt gerjesszenek. Ezt már megfogalmazták több mint 100 évvel ezelött egy jegyzőkönyv formájjában. Ajánlom mindenkinek.

1Magyar 2008.07.10. 15:06:18

Beachboss - Teljesen igazad van ,egyetértek!

sammy 2008.07.10. 15:23:40

A homoszexuális nem azt jelenti, hogy szexuálisan beteg, hanem hogy az azonos neműhöz vonzódik (homo = azonos, görögül, míg hetero = különböző, úgyszintén görögül).

Lásd még olyan idegen eredetű szavak, amelyeket Beachboss nem tanult a szakmunkásképzőben, mert biztos a makromolekuláris polimerizációt vagy a kategorikus imperatívuszt magolta:

homogén, illetve heterogén
homoníma
homológ
homocentrikus
homeopátia
homofág

Ha pedig a zsidók találták volna ki a homoszexualitást, akkor most minden arab buzi lenne és nem azzal szembesülne a keresztény világ, hogy náluk a 6-8 gyerek teljesen megszokott dolog és kétszáz év múlva ők lesznek a legtöbben a Földön (talán még a kínaiaknál is többen), és egy Oszama nevű prófétához fognak imádkozni a budapesti (londoni, berlini, párizsi, stb.) Nagymecsetben, két robbantás között.

beachboss 2008.07.10. 15:51:40

Sammy!
A most használt kifejezés amiben a homo azonost jelent a görögből ebbe igazad van. De nem innen ered hanem mégegyszer mondom egy orvos jellemezte őket így méghozzá latinul. nem teljesen így volt írva utána ezt formálták a nyelvek a mostani változatra.
Ha veszed a fáradságot és mégegyszer elolvasod amit írtam akkor nem mondasz olyan osobaságot hogy a buziságot a zsibrákoknak tulajdonítottam.
Ezt a káosz ezt a gyűlölködést, uszitást, egymásnakugrasztást, amit a politikában, oktatásban, gazdaságban, egészségügyben, a szocializáció minden területén, a médiában és még folytathatnám a sort lehet tapasztalni ezt egy jó előre mgírt sőt megkövetelt forgatókönyv szerint a zsibrákok csinálják. Még egyszer tudom javasolni esti olvasásnak nem vastag a Cion Bölcsei Jegyzőkönyvét. Ez egy útmutató a zsidó népnek hogy hogxan kell a világot lealázni. Ők írták maguknak a 19. sz. végén.
De ha valakinek van affinitása egy komolyabb műre is annak ajánlom Henry Ford: A Nezetközi Zsidó c. művét 1920-as évekből Megdöbbentő a párhuzam és a azonosság most 100 évvel később is.
Ha nem nyelvi kifejezésekről hanem a tartalommal kapcsolatban van érdemi magyarázó véleményed akkor szivesen reagálok rá. Ha sértő a lényeget megkerülő kommentet írsz akkor azzal nem tudok mit kezdeni.

Buddha 2008.07.10. 17:46:13

Sammy!

Milyen nagyszerű,hogy ilyen művelt ,már-már emberfeletti szellemi képességű lények is leereszkednek a pórnéphez!!!
Fantasztikus teljesítményed,az abc ismerete,és hogy ismered az idegen szavak szótárát valódi csodálattal tölt el!
Csak ahol gondolkozni kellene ott döccent a szekér.
Hogyan sikerült kikövetkeztetned ezt a marhaságot amit leírtál??

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.10. 21:18:58

Te jó isten, mi lett ebből a szerény posztból :-)))))

Peat, jössz nekem 1 sörrel (minimum)!

1Magyar 2008.07.11. 15:38:46

csurtus! Én már azóta ki is hánytam:-)))

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.07.12. 13:41:16

Csurtus,

csak már kerítsünk sört rá:D

csavargo77 2008.07.12. 22:08:32

Nah, mire végigolvastam kiguvvadt a szemem.Meg is élesítem a látásom egy jófajta San Miguel-el.:)

Dimi · http://gerely 2008.07.12. 22:32:20

Az azonos neműek kedvelése az állatok között is fenáll, de ott sem lehet természetesnek nevezn.Már a görögöknél és a rómaiaknál is előfordult a légiókban, a normális, heteroszekszualitás lehetőségének hiányában. (De ezt is gyakorolták, ha az elenfelet sikerült lebirni) A gazdag görög, római családokban, viszont a változatosság és unalomúzés kedvéért gyakorolták. Ma is ez van a kispénzű gurgyeláknak nincs anyagi fedezete, hogy nősüljön, vagy békurvázzon, de nemi késztetése van, ami az egyik alapvető ösztön, mint az éhség. Irgalmatlan nehéz leküzdeni! Még a papoknak sem igen sikerül. Igy megoldják egymás közt. A felső tizezernek viszont van pénze, nála a homoszekszualitást extra élvezetnek számít és rettentően zavarja, hogy bár pénze megengedi, de a többségnek számító heterok, akik a törvények alakulását is befolyásolják, ezt elitélik. Ezért találták ki rangos filmrendezők, bankárok, magasrangú tisztviselők stb, hogy a demokrácia az ő jogaikat védje, hogy félelem nélkül gyakorolhassák eltévelyedett perverzitásukat. DE hogy már ezt is a zsidókra, meg a cigányságra kenni, az már politika. Szerintem a nemi kapcsolat fajtája két ember mgánügye. Nincs vele semmi baj, amig közös megegyezéssel, zárt ajtók mögött folyik. Azokkal értek egyet, akik a meleg-mozgalomnak az utcán való megjelenését, nyilvános fesztiválok rendezését nem engedélyeznék. Hogy máshol engedélyezik és nagy pénzt látnak benne? Gusztus és jó biznisz, de azért nem szükséges utánozni, mert nem csak jó oldalai vannak ott sem a dolognak.
Sokan a rendőrséget hibáztatják, de még így sem biztonságos utcán menni, sőt, még otthon maradni sem, hogy megmeneküljünk a bőnözéstől a mai viszonyok közepette. Mi lenne, ha rendőrség híján a bűnözők szabadon garázdálkodhatnának?
56-ban a felkelő forradalmárok nem gyujtogattak autókat, nem borogattak kukákat, nem fosztogattak büfféket. A molotov koktélt orosz tankok ellen használták, amihez nagy bátorság kellett. 2006-ban csőcselék garázdálkodott, felhasználva, hogy elvegyűlve " békés tüntetők" -nek álcázhatták magukat. De az autókat gyujtogatók, a rendőrökre köveket dobálók, a TV székház ajtaját betörők és bent fosztogatók, mitől lettek volna békések. Még félniük sem kellett, mert egy radikális érzelmű rendőr parancsára a rendőrök szabadon hagyták (nézték!) fosztogatni a "békés tüntetőket" A hatalom átvételére készenálló (pontosabban kifejezve "törő") ellenzék meg repesve figyelte, kikaparják-e neki a tűzből a gesztenyét. Látva a sikkerteleséget, csalódva fordúlt el a "kisszámó csőcseléktől", többé-kevésbbé elitálve azt. Úgy igaz, az egész meleg helyzet, csak az elenfelet megtörni próbálkozó, hatalomra áhítozó politika! Jobboldali politika, amely nálunk kényszerűségggel a klérusra támaszkodik, nyiltan soha nem fogja elítélni a melegeket, az ellentüntetőket annál inkább! Mindíg attól függően, mi éppen az érdeke!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.13. 13:30:57

csavargo77,

magyar ember európai sört iszik!!!

Csavargo77 2008.07.13. 15:52:08

Alázatosan jelentem ez az.2féle spanyol sört szeretek, az egyik a san miguel a másik a mahou.

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.07.13. 17:17:00

csavargo77,

nem akarlak elkeseríteni, de a San Miguel fülöp-szigeteki sör.

A Mahou igen, az spanyol.

És hogy komplikáljuk: a Mahou-San Miguel a Mahou cég új nemve (kábé hat-nyolc éve) megintcsak spanyol, és semmi köze a fülöp-szigeteki San Miguelhez...

Csavargo77 2008.07.13. 18:47:18

csurtus,
at a helyzet, hogy én csak ittam.Ennyire mélyen nem ástam bele magam:).A san miguelről azért gondoltam, hogy spanyol, mert itt talán a legelterjedtebb, bárokban rengeteg helyen csapolják.Na meg a cruscampo-t de azt nem iszom, bűnrossz.Olaszban meg a birra moretti a kedvencem:)...

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.14. 18:41:42

csavargo77,

meg van bocsátva :-)

Akármilyen is: egészségedre!

(BTW: itt? merre van az az "itt", ha nem vagyok indiszkrét?)

közép 2008.07.16. 00:01:06

Én összegzésként csak annyit mondok, hog lehet egy esélyt adni a változásra legkésőbb 2010-ben. Mielőtt azt mondanátok, hogy "mindegyik párt mocsadék, monnyon le stb.." leszögezném, hogy az esélyt énszerintem mindig érdemes megadni. Jelen esetben a Fidesz-nek. Nézzük meg, lássuk, hogy mit kezd a mostani tragikus helyzettel, tudja-e orvosolni, tud e olyan törvényeket alkotni, amik visszaszorítják a vidéken elő 'érinthetetlen' kisebbséget a bűnözéstől. Szerintem mindegyik pártból a szerencselovagokat kellene kiűzni. Kövezzetek meg érte, de azt mondom, hogy biztosan vannak a szocialista pártban is rendes, tisztességes emberek. Ugyanígy, a másik nagy párt a Fidesz sorai sem csak jófiúkból állnak.

Mivel a blogot a kommkentjeivel együtt, egyhuzamban olvastam végig, kérlek Titeket ne haragudjatok rám, amiért a gondolataim véletlenszerűen törnek elő belőlem és kerülnek megfogalmazásra.

Még egy gondolat, ami engem elgondolkodtat, és kíváncsi vagyok, ki, mit gondol róla. A probléma pedig az, hogy a cigányság mellett, a magyarság jelentős része is lumpenizálódik én jobb szeretem mondani, elcigányosodik. Én ezt mindennél nagyobb tragédiának tartom, amiért elsősorban a média teljhatalma tehető felelőssé.
Ebből a gondolatmenetből kiindulva, tehát, hogyha itt egyszer valaki rendet akar teremteni, akkor szerintem még a politikusi kör előtt kellene a médiát megtisztítania, de azt kíméletlen, kegyetlen, irgalmat nem ismerő módon.

Úgy kb. ennyi jutott eszembe a kommenteket olvasva.
Várom az ÉRTELMES válaszokat, kíváncsi vagyok a véleményeitekre!

udvozlettel

kozep

közép 2008.07.16. 00:06:01

Ja és azt elfelejtettem megírni, hogy minden tiszteletem az alábbi 2 usernek: ujsagironak és kételkedőnek. Színvonalas vita kezdődött; kár, hogy később ide is begyűrűzött az alpári stílus.
Azt meg már végképp nem értem, hogy pl. sammy és bloodhound mit akar itt elérni. Kettejüknek mondanám mielőtt "szétaláznának", hogy nem minősítem őket, hanem egyszerűen csak értetlen vagyok.

Buddha 2008.07.16. 17:07:24

Valaki tudja,hogy mi szükség van pártokra a parlamentben???
Praktikusan mi haszna van????
Szerintem teljesen káros.
A településeken megválasztják a képviselőket,mégsem a település érdekében politizál,sőt.
Kötelező összeszavazni /frakciófegyelem címszóval/ így bebetonozzák a választás kori viszonyokat szarcséplés az egész!!
Ki a pártokkal a parlamentből!
A delegáló települések bármikor visszahívhassák az eredménytelen képviselőket!
Valódi önrendelkezést a településeknek!
Helyi bíráskodást!
Az állam csak laza koordináló szerepet játsszon!
Vissza az önvédelem jogát az embereknek,valódi eszközökkel!
/Ha valaki betör hozzám,ki is lyukaszthassam/
Ez a néhány dolog rettentő sok problémánkat oldaná meg!

András Csepelrőlh 2008.07.23. 03:00:24

Július Negyedike
-részlet-

Rendőr vagyok. Nincsen hazám.
Rég elhagyott a Jóanyám.
Pedig reggel volt, hogy láttam,
Lelkem lelkét nem találta.
.
Szolgálunk és védünk!
Leteperjük saját vérünk...
.
Szájbaverem Nagyanyámat,
Így szolgálom a hazádat!
...

Bocs, de nem tudom fejből egyetlen versemet sem!
Külön bocs, ha nem szóhiteles, de ímmáron több mint
hat éve írtam ezen sorokat...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.24. 10:26:02

András,

ha meg is zenésíted, neked indulnod kéne a Megasztáron.

Orsbors 2008.07.26. 16:49:00

Na ez láthatóan nagy port kavart. Szvsz mindenkinek szíve joga,hogy kivel hál,és meglep,hogy még vannak olyanok akik ezt valamiféle lázadásnak, vagy polgárpukkasztásnak élik meg,holott nyilvánvaló,hogy erről senki nem tehet. Rengeteg meleg van akik megpróbálnak hosszú éveken keresztül a társadalmi konvencióknak megfelelően élni,mert maguk is elítélik,hogy ők mások,de ez nem lehetséges. Az,hogy ezt mért kell számomra is visszatetsző módon az utcára vinni, az egy más kérdés,üvölt az i will survive,és a sok "Kokó" meg kispajtásaik riszálják magukat színes tollboákkal az utcán. Nekem sem tetszik. De nem tetszenek a radikális tüntetések sem,hihetetlenül rühellem a Magyar Gárdát,akik jobban tudják,hogy mi a jó nekem,ha belehalok is,és az ő szerkójuk legalább annyira gusztustalan számomra mint a sztreccsnaciban parádézó pasiké. De lehetőség van rá,mert "jogállamban" élünk,nameg demokrácia is van,szólás,vallás gyülekezés stb. Az egyén szabadsága pont addig terjed amíg nem sérti másét( Déclaration) Kérdem én,mennyivel sérti jobban az ő parádéjuk más szabadságát,vagy jogait mint egy radikális tüntetés,vagy akármilyen más tömegrendezvény. Politika,politika és politika.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.26. 23:59:20

Jól beszélsz, Orsbors. Riszpekt.

csavargo77 2008.07.27. 13:43:12

Csurtus,
Bocs, hogy ilyen későn reagálok nem láttam.És itt jegyezném meg, nekem hiányzik az "utolsó 20 komment megtekintése".:)
Az ITT = Spanyolország.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.27. 20:29:04

csavargo77,

oké, köszi, vettem.

Az utolsó 20 ügyében Peattel kell majd konzultálnod - erre legközelebb augusztus 10. után lesz alkalom.

Addig is hűvös, sörös nyarat neked!

És persze nekem is.

Na jó, egye fene: minden olvasónak :-(
süti beállítások módosítása