Szegény Thaddeus már hónapok óta kapja válogatott szidalmaimat, ömlik a genny a nyakába vödröstől, miközben az én fejem kezd hasonlani egy szépen főtt homárhoz, szám habja láttán pedig még az állatvédők is elaltatnának. Természetesen Griffinnel semmi bajom, sőt ellenkezőleg. Ő csak a szenvedő alanya keresett és keresetlen szavaimnak, nem céltáblája. Innentől kezdve csak erős idegzetűek olvassanak tovább, mert elképzelhető, hogy a diplomácia nyelvezetétől és a konyhafranciától eltérő szláv és egyéb eredetű szavakat is fogok használni! Merde!

Bajaim forrása az úgynevezett szélessávú internet. Hogy várhatnák el, hogy az Unióban szépen, szabadon áramoljon a szolgáltatás, amikor az országon belül, nem képesek szünetmentesen, megállapodás szerint eljuttatni azt, amire szerződtek (bocsánat a sok SZ-betűért, abbagytam)?! Jönnek itt a mézesmadzaggal, hogy ilyen kurvaolcsó meg ennyire kibaszottgyors, az ember meg jóhiszeműen be is dől, ám amikor még 3 hét múlva sem jönnek neki bekötni, már kezdhet sejteni valamit! Aztán eleinte nincs is probléma, az első hűségszerződés lejárta után (mert csakúgyolcsó, csakúgylehet) még minden megy mint a karikacsapás. Aztán mit ad Isten hogy-hogy nem elvtársak, az világhálóhoz való kapcsolódás elkezd furcsa dolgokat művelni. Eleinte peer-to-peer (p2p) kapcsolatoknál jelentkezik a probléma. Az első pár hétben semmi észrevehető. 2-3mp-re leáll a net, aztán újraindul, a kapcsoltatban nem észlelünk hibát, maximum kijelentkezik az MSN és vissza. Aztán durvul a helyzet. Amíg p2p-zünk, lehetetlen megmaradni ép idegekkel a gép mellett, mert percenként ledob, csatlakozik, ledodob csatlakozik. Ezt a velünk MSN-ező idegrendszere is megsínyli, ugyanis neki is csak ugrálunk ide-oda meg villogunk. A legvégén eljutunk odáig, hogy korlátozott kapcsolat, majd a csúcs, amikor suttyomban ki kell húzni a modemet az 330-ból és visszadugva újraindítani azt, mert a kijelzői szerint ámbátor van kapcsolat, valójában még az email-einket sem tudjuk megnézni mert még a google-t sem hajlandó behozni. Egy percig még ezen is lehet legyinteni naívan, hogy "Hát régen volt a Windóz újratelepítve, a többi program is akadozik, majd nem lesz baj." Aztán rájövünk, hogy bizony Damoklész kardjaként lebeg fejünk felett az a hatalmas "lóf@szt"!
A szerződésben korlátlan adatforgalomra szerződtem, és az apróbetűs rész nem tért ki a hogyanra és a mikéntre, arra meg aztán pláne, hogy ha esetleg fájlcserélő programot használok (meteorológus mihályi idézet:) "akkor az én kurva anyám"! Nos akkor hogy is van ez? Az egy dolog, hogy mindenki torrentezik, aki nem, az megtalálja más módját a dolgai megosztásának. A fájlcsere ugyanis nem illegális, főleg amíg nem pénzért, iparszerűen történik, és be kell valljam én ilyenfajta szolgáltatásért még nem fizettem. Ez a jó benne. Az ember gyermeke szegénycsóró egyetemista és amit megkaphat ingyen, azért ugye mért fizessen? Természetesen ne feltételezzük, hogy illegális tartalmat töltök le! Tegyük fel, hogy szívesen megnézném a roppant csinos szomszédlány(18+) házivideóját a sarki fűszeressel(<50), mert a 3 emelettel felettem lakó srác(14) megszerezte és csak az ő segítségével/közbenjárásával tudok hozzájutni, teljesen ingyenes programokkal, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Mért büntet engem ezért a szolgáltató? Jó, itt jönnek a hivatalos nyilatkozatok, hogy a fájlcserélés főleg az internetes kalózok eszköze, és sajnos miattuk bűnhődniük kell az ártatlan felhasználóknak is , mivel a jure gentium kalózkodás az internet vizein is nemzetközileg főbenjáró bűncselekmény! Azért a korrektség kedvéért az akciós prospektusaik mellett küldhettek volna egy levelet is, hogy "Kedves előfizetőnk! Jogunkban áll korlátozni szolgáltatást, mivel maga itten kérem kalózkodik és ha harmadik felszólításra nem vonja be a halálfejes lobogót és hagyja abba jogsértő cselekedetét tüzet nyitunk mindenféle büntetőfeljelentés stb. stb.!" Persze, ilyet nem küldenek, mert a papír drága, email-ben meg minek, azt hinnék spam, a paraszt meg csak kapjon infarktust, majd meghirdetünk valami jót, attól lenyugszik.

A második, ami meg aztán pláne kristályosította bennem az agyhúgykövet, a fentebb említett jellegű cselekmény nélküli korlátozás. Történt ugyanis az, hogy valami felettébb idióta képmontázsos szóviccet küldtem Anatole vagy Thaddeus kollégának, amikor se szó, se beszéd a leírt tünetek jelenkeztek. Ez már több a soknál, hogy saját szellemi termékemet sem oszthatom meg az arra jogosultakkal és érdemesekkel, ráadásul Mindenki által elérhető és ingyenes Windóz Lájv Meszindzsör-ön keresztül (ahol az "elfogadom"-os részben ott van, hogy minden ott közölt szellemi dolog felhasználható, kvázi a Májkroszoft tulajdona, nem indíthatsz pert)!!!!!!

Viszont aztán ami teljesen kiakasztott, hogy ALIG TUDTAM FOLYAMATOSAN VÉGIGNÉZNI EGY ROHADT NFL MÉRKŐZÉST,EGY LEGÁLIS, INGYENES TV PROGRAMMAL, MERT SZAKADT, DOBÁLT, ÚJRA KELLETT INDÍTANI A MODEMET STB (és nem a stream-mel volt probléma)!  Azt érzékelték lopok, vagy mi?! Most ha valamilyen fajta adaforgalmat észlelnek megakasztják? Hogy van is ez most emberek? Korlátlan szolgáltatás? Igazából mit képzelnek ezek?! Ez szolgáltatás?! Ezért várják el, hogy fizessünk?

Viszont. Nyert a Green Bay Packers 36-17-re, ezért mérgem kicsit alábbszállt, így a végére pár jópofa reklám meg ilyenek:
 

Brett Favre ex Green Bay irányító, amúgy meg egy riherongy, mert nem elég, hogy tavaly átment a NY Jets-be, idén a Minnesota Vikings-ben játszik. A GB és a MIN egy divízióban vagy csoportban vagy miben van, így olyan, mintha Lipcsei átment volna a fradiból az dózsába! A vicc kedvéér a két ameikai csapat is zöld-lila festésű. Még a Jets is zöld. Ettől függetlenül azért szeretjük az öreget, csak haragszunk rá!
 

Ő pedig a Colts nagyágyúja:

Végezetül néhány komolyabb!:)
 

 

Thaddeus-nak meg külön, mert kezdi érdekelni állítólag: www.nfl.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr451411797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.28. 01:17:28

Nyehehehehehehe, mennyire visszafogott vagy :D

Amúgy,ez a téma kibaszott álszent. Ott a szolgáltató. Korlátlan díjcsomagot kínál. Mégis mire használja az ember? Iwiwezni? Ugyan már.

A szabályozók? Ahogy a Murphy-törvényben is megfogalmazták: ha szereted a párizsit és tiszteled a törvényt,ne nézd végig, hogy csinálják. Aki kicsit is ért az utóbbihoz, tudja nagyon jól, nem azért alkotnak meg egy normát( és most nem életvédelemmel kapcsolatosan értem),mert az úgy jó és a közjó meg minden, hanem mert attól várnak valamit. Például kurva sok pénzt a szerzői jogvédő cégektől, hogy egy nekik kedvező törvényt alkossanak.

Sok esetben a felhasználók is álszentek, de erre nem mondok példát.

A franciáknak meg külön a kurva anyjukat az új szabályozás miatt

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.09.28. 01:23:08

@Thaddeus Griffin: Nos igen. Főleg, most az egyik szolgáltató fillérekért árul hiperűrsebességet (raowr) telefonnal meg tévével, aztán ők voltak azok, akik a taglalt adatforgalmat nagyon csúnyán korlátoztak sima kábelnetnél is...
A felhasználóknál meg nyílt titok, hogy tonnaszámra töltik a pornót.
A franciák pedig életükben egyszer próbálják már megvédeni Párizst!:D

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.28. 01:29:00

@MuellR: A felhasználók álszentségénél azt értem, hogy van néhány blog, igazán színvonalasak és max respect értük- nem vicc, amik filmekkel,sorozatokkal foglalkoznak, de olyan időben, amikor kicsiny hazánkban még elképzelhetetlen ezek ismerete, anélkül, hogy ne torrentről szednéd le. És ezeken a helyeken olyan mértékű tabunak számít ennek kiejtése vagy egyszeri olvasó által történő rákérdezése, mint Jobbik gyűlésen a "Szeressük egymást Gyerekek".

A franciák meg... Képtelen vagyok megérteni, mitől van még szavuk a világban. Ezzel a gyökér húzásukkal pedig az EU-ban kialakítani készülő liberális szabályozást fogják ....be ba....

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.09.28. 01:33:07

@Thaddeus Griffin: Valóban. Én sem hiszem, hogy azok a srácok élőben nézik most a Fox-on a Family Guy évadnyitót, ha a kommentekre így reagálnak, az meg hát elég gyászos. Akkor kussolnának, és küldenének linket privátban.

Én már azt sem értettem, hogy egy maroknyi ellenálló meg egy Londonból kiabáló DeGaulle hogy számíthat győztes nagyhatalomnak?:S

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.28. 01:35:13

@MuellR: És mindezt úgy, hogy előtte meg a kurva anyátok, köcsög nácibarátok :D
süti beállítások módosítása