A Tisztelt Lakosság segítségét kérjük!

Mivel múlthét szombat óta folyamatosan dolgozok a szokásos reggeltől estig tartó időszakban, "a kevés a fóka, sok az ember"-elvre rácáfolván, megkértem apámat, mosson már meg néhány inget, különben bajban leszek (ő meg azért, ha nem teszi meg- szóval mindkettőnknek jobb, ha elvégzi a rászabott feladatot). Ő ennek eleget is tett, majd kirakta száradni az erkélyre  a nevezett ruhadarabot.

Ekkor történt a bűntény: az ing önálló életre kelt és elhagyta helyét. A rendőrség különleges ügyosztálya már vizsgálja az eseményt, azt feltételezik, hogy a tisztításkor haszált intelligens mosóporral szövetkezve szervezték meg a szökést. A mosóport kihallgatták, egy szót sem szólt. Tényleg ravasz. De mi még intelligensebbek vagyunk mint ő, így bizakodunk, hogy megtörik. Elvégre fénykorunkban a sinus tételt is tudtuk.


Kérjük a média képviselőit is, adjanak minél nagyobb publicitást az ügynek, hiszen elejét kell venni egy esetleges tömeges ruhaelvándorlásnak. Kedves Barátaim, nem szabad ezt a dolgot fél vállfáról venni. Az elején gátat kell szabni minden olyan eseménynek, ami a ruhák irredenta mozgalmából eredhet. Korábban azt hittem, hogy a bennem levő paranoia hatására hallottam félálomban, amint a nadrágon azt suttogja a zoknimnak: "világ ruhadarabjai egyesüljetek!" Nem engedhetjük meg mégegyszer, hogy puhák legyünk.Elvégre mi használunk lágyítót ellenük. Egyszer a törökökkel elnézőek voltunk, hagytuk, hogy meglátogassák a Budai Várat turisztikailag, egyből elfoglalták és 150 évig nem is hagyták el! NEM-NEM!!! SOHA NEM HAGYHATJUK EZT!

Aki látta a képen levő inget,kérjük mielőbb jelezze!

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr11138047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m4r1c 2007.08.12. 20:16:29

én láttam az inget! ottvan fent a képen! mit nyertem vele?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.08.12. 20:57:51

Nem elég az,hogy segíthettél?Egyébként meg használhatatlan információ ez,sajnos. Ha pedig valami "nyeremény" kell mindenképpen,legyen az a tudat,h ellenállsz a ruhák irredenta törekvésének
süti beállítások módosítása