Épp most olvastam egy örvendetes, ígéretes hírt, mely szerint a South Park alkotói újabb részekre írtak alá szerződést, valamint, és most kapaszkodjon meg mindenki, akinek gyenge az ülőalkalmatossága, lehetővé teszik, hogy legálisan tölhessék le a Zinternetről ezeket a részeket. Talán most, végre elkezdődik valami, és a köcsög lobbisták, akik annyira védik a szerzői jogokat, hogy még a saját anyjukat is beperelnék, ha leszednék torrentről a Casablancát, szívrohamot kapnak, és elhaláloznak. Talán szerencsénk lesz, és a kiérkező mentősök sem élesztik újra őket.

No, de nem is erről akartam írni, pusztán ez által ötlött fel bennem egy korábbi tervem, amely a természetgyógyászokat kívánta anyázni. Ugye, volt egy SP rész, amikor Kylenak a veséjével voltak gondok, de Mrs Információ mindenféle gyógytermékeket adott el nekik, mert az orvostudomány hazug, a pénzt akarja, és egyébként is, fúj. Bezzeg ők, akik a természeti népek ősi módszerét alkalmazzák. Mint a cherokee hajtampon.

Aki ismer, az ugye tudja rólam, hogy mostanság elég gyakran megfordultam egészségügyi intézményekben. Vagy ha valaki rendszeresen követi a blogot, de nem ismer, ő is értesülhetett erről.

Akárhol voltam, mindenhol elözöntek a hirdetések, hogy ilyen gyógyszer, olyan gyógyszer, csupa természetes anyag, természetgyógyászat rlz. A legfőbb indok: a gyógyszergyárak rohadt kapitalisták, ellenben mi, a négyszer annyiba kerülő "természetes" gyógyhatású szereinkkelel legalább természetesek vagyunk, mint apáink és anyáink annó. Ezek persze nem feltétlenül hatnak, viszont drágábbak.

Nem tisztem védeni az orvostudományt, nem is igazán lehet. Ráadásul a gyógyszertgyártók is megérik a pénzüket a maguk lobbijával (lásd a marihuánát, ami fájdalomcsillapítóként szolgált, míg a 19. század elején meg nem jelentek a gyógyszergyárak fájdalomcsillapítói, csak nem igazán keltek el. Amíg törvényt nem hozattak, hogy a marihuána rossz). Tény ami tény, sok esetben tényleg gusztustalanok, és csak a saját hasznuk érdeli őket. Persze aki ezen meglepődik, menjen el Indiába, keresse meg Teréz Anya rendjét, és álljon be közéjük.

Az orvostudománnyal nincs bajom. Ami miatt sokan elítélik, az nem maga a diszciplína, hanem az egyes orvosok sara, akikkel találkoztak. Balfaszok voltak, nem törődtek a beteggel, ahogy kellett volna, stb. Nekem is az ilyenekkel van gondom. De ezért nem a tudományt kell hibáztatni, hanem az egyént. Be is baszna, ha többet nem ennék húst, mert az egyik helyen lejárt szavatosságút adtak el. Nem, pusztán ott nem veszek többet. Jó lenne, ha ez evidenciaként szolgála az orvostudományra is. Hogy miért? Mert akkor nem lehetne a sok embert átbaszni, hogy vedd meg ezt, mert attól jó lesz (nekem, aki eladom neked).

Nem kétlem, a természetgyógyászatban is vannak hasznos, szükséges dolgok. Csakhogy, nincs meg a kontroll, amivel meg lehetne előzni a visszaéléseket. Ha addig mondjuk, hogy sose volt ilyen jó ( Csokinak is majdnem bejött), akkor a birka nép azt fogja mondani, látám, hogy ez jó, megveszem. És innen könnyen eljutunk oda, megveszi azt is, ami nem használ neki, ellenben szarabbul is lehet.

Az az alapvető paradoxon, hogy a gyógyszergyárak csak hasznot akarnak, ellenben velünk, és ki tudja, hányszor drágábban adnak el egy terméket ( esetleg szart), már senkit nem zavar. Persze, mert ő nem pénzért gyártja le, nem pénzért forgalmazza. Nem pénzt akarja. Humanitárius. Akárcsak Madja  Panamából. Aki tényleg így gondolja, azt Múzeumban kellene mutogatni. Igaz, kétlem, hogy ezt végig gondolná.

Szóval Béláim, csak óvottan', mert az emberek hazudnak. Meg aztán senkinek sem tenne jót, hogy szedi a gyógyhatású szereket, miközben valódi segítségre szorulna. Kyle is majdnem belehalt. Eric nagy bánatára. Mármint, hogy csak majdnem. Ne járjatok ti is így.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr91151335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása