Akárhonnan is nézem, elmondhatom, a világ megérett egy nukleáris holokausztra. Ma este, Szeszélyes lesz a TV-ben. Antal Imre és barátai szórakoztatják azt a jó magyar. Parasztot. Mert nem az a paraszt, aki a földből él, hisz az lehet akár a sírásó is. Nem, a paraszt az az a faj, aminek bár rég ki kellett volna halnia, mert tejesen életképtelen, annyira sötét tahó, de ő még Darwinról sem hallott, így valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva él és virul.

Felkel, elmegy dolgozni vagy felveszi a segélyt, hazamegy, megmelegíti a tegnapi pacalat, lerázza a gyereket, aki ragozásról kérdezne, mondván, ő pont hiányzott arról az órárú, amikor aztat taníccsák, és ma sem tuggya. Bont egy Kinizsi/ Cheers sört, bekapcsolja a TV-t, majd szaporodik hasonszőrű párjával ( ha még nem tette meg), mert igazán kár lenne, ha nem örökítené génjeit. Mert különben kit is tanítana a ragzásra.

De ennyire ne menjünk bele az életébe, álljunk meg a TV-nél. Ugyanis ma, most, ezekben a sörsdöntő percekben a szaRTL Klub komédiázik. Igazi minőségi szórakozás. Az. Ami még Kádár idején is vérciki volt. Nekünk persze nincs egy Aczél elvtársunk, akinek meglenne a lehetősége, hogy egy ilyen nagy méretű szart betiltson.

Nem tudom, kinek készül az ilyen műsor ( de, tudom, az igénytelen tahók tömegének), és kinek éri meg ilyen műsort készíteni ( de, tudom, az embereket igénytelen tahó tömegnek beállítani szándékozó kereskedelmi TV-knek, hogy olcsón minden szart el tudjanak adni). Ezek azok a dolgok, amik a bennem levő liberálisból előhozzák a valahol tudatom legmélyén szunnyadó Mikola Istvánt, hogy azonnali betiltást, a bennem levő Semjén Zsoltot, hogy erkölcsoktatást, valamint a szintén bennem lakozó Kövér Lászlót, hogy kötelet követeljen minden felelősnek. Azért minden minimális empátiás készséggel bíró személy beláthatja, több ez, mint elviselhető.

Amikor újra elkezdték ezt a fergeteges műsort, épp törzskocsmámban ültem, és a prályvet rúmban ment a TV. Épp pókereztem, de hallottam azokat a szellemes mondatokat, amikkel másodpercenként bombázták a nagyérdeműt. Az intelligencia hányadosom hivatalosan is két pontot csökkent 40 perc alatt. Ha megszerezném dvd-n, mert meglehet(!!!), akkor azt hiszem, pár "évad" után a konzervnyitást tanulnám.

Örök kérdés, hogy mi volt előbb. A kertv-k igénytelen műsorkínálata vagy ők csak kielégítik a mi igénytelenség utáni vágyunkat. Faszt a "mi" igénytelenségi vágyunkat. Azokét, akik ilyen szarokat néznek.

Képtelen vagyok megérteni, milyen embernek kell lenni ahhoz, hogy ezt élvezzük. Eröltetett, George W. Bush értelmi szintjét súroló poénok. "Kifigurázások", amiken baltaarcú apa jókat nevethet, hogy hahahaha. Öregem, hallottam egy olyan viccet tegnap, te, hahaha, beszarsz, amint el tudom modani, hahaha. Csak én nem vagyok olyan jó viccmesélő, hahaha, mint Imrus. Azt ismered, hogy...  

Igen bazmeg, ismertem, csak rabbival...

Persze ha nem értené meg egyből a poént ( mert nem kétlem, biztos van olyan aki), akkor finoman jelzik, hogy most nevess, mert mókás arcot vágok, olyan mókásat, mint maga a móka, amit most elmókáztam, hahaha, mert mi ilyen mókásak vagyunk, hahaha. Kisapám.

Ha egyszer lesz gondolatrendőrség, akkor biztos vagyok benne, hogy a 101es szobában nekem Szeszélyest fognak vetíteni, hogy szeressem Nagy Testvért. De inkább egy totális diktatúra, pusztulás, nyomor, mintsem ilyen szarok legyenek.

Hogy miért született ez a velős anyázás? Mert emiatt a kurva műsor miatt, 0.45kor kezdik el a Kemény zsarukat, hiszen a parasztnak ki kell szúrni a szemét. Bárcsak szó szerint megtennék mindezt, forrú ólommal a fülbe, csak úgy, az ősi magyar hagyományokat ápolandó, mert akkor nem lenne, akinek gyártsák az ilyen fospumpákat.

Végezetül pár fúrumbejegyezés, amit a port.hu-n találtam Szeszélyes topicban:


naaaa megint aratott a gárda....PUNKCSALÁD vitte a prímet :))))
sssiraly
  - nem, kedves Olvasók, nem az a Gárda. Tegye mindenki őszintén egyik kezét a szívére, másikat a Bibliára, és írja le őszintén, hogy kiben melyik Gárda kelt félelmet

Felháborító, hogy Antal Imrével egy műsorban szerepeltetik Leót és Kiszel Tündét. 2 percet bírtam nézni. A régi Szeszélyes nyomába se ér ez a "kereskedelmi szemét".  -
Leot és Kiszel  Tündét, és még fel van háborodva....



én az eggyel ezelőttiről beszéltem, ezt már nem néztem, de a bemutató alapján parádés lehetett:)   - az ilyennek mutatnék én olyan parádét. Észak- Koreában, egy táborban, csak hogy megtanuljon koncentrálni.

A 04.26.-i eleje tényleg vontatottan idult ....de nagy kár, hogy nem láttad a második felét, igazán remek volt! Legjobban a "Felvilágosításban" levő Besenci-Valkó-kissrác család tetszett.. jól szórakoztunk!!  - majd megtanította ragzani a kölyköket

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr9186397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paxmaffioza 2007.10.05. 00:15:33

Te igazi beteg vagy:):):)De nagy igazságod van!!!!Respect!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.05. 11:13:09

Off

Peat, említetted, hogy ha kérdésem van a blogvezetéssel kapcsolatban, feltehetem.

Nos, mi a lófasz az a "Top 10" oldaldoboz? Mit tud? Merthogy én feldobtam Top 7-ként, de rendületlenül 0,0-t jelez a (szemmel láthatóan) találomra kiválasztott hét poszt mellett.

Mit kellene még beállítanom és hol?

Ha a válaszod hosszú és itt sajnálod a tárolóhelyet :-) , nyomhatod a mi blogunkban vagy magánmél is jöhet a csurtus(kukacz)fríméles fiókra.

Kösz és bocs mindenkitől az offért; majd helyrehozom eccer.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.05. 18:18:56

No, ezt sajnos én sem tudom, viszont ha kiderítetted, akkor bátran oszd meg velem is:)
süti beállítások módosítása