2007.10.12. 15:04
Fel- fel ti rabjai
A kurucz.info meghirdette. Október 26-án megdöntik a rendszert. Váltják. Megint. Most talán sikerül. Mindig érdeklődve figyeltem különböző aluljárókban a rendszerváltókat, ahogy támogatást próbálnak szerezni maguknak. Mert itt bizony kizsákmányolás folyik, meg zsidók, maffia. Zsidómaffia. Nincs más hátra, mint Szent Korona alkotmánya és törvényei. Kezdésnek, aranybulla és elvesszük a zsidóktól a sóárusítás jogát.
Valahogy nehezen tudom túltenni magam a rendszerváltáson. Mármint, ami készül. Még az én szegényes matematikai készségeimmel meg tudnom számolni, hogy van háromféle rendszer. Demokrácia és diktatúra. Izé, kétféle. Na most, ugye '89ben volt egy rendszer, a diktatúra, azt lecserélték. Vagyis lett belőle demokrácia. Na most, ha a logika nem mondott csődött azóta, akkor a demokráciát csak diktatúrára lehet lecserélni.
Igaz, akik rendszerváltást szeretnének, azok minden lehető fórumon hirdetik, hogy itt bizony diktatúra folyik. Pont mint Mianmarban a szerzetesek. Csak ők nem használhatják a netet, mert a kormány lekapcsolta.
Van ez a Forradalom. Ugye, egyszerű a képlet, mint a boroskóla receptje. Vannak a nemzetmentők, akik levezénylik mindezt. Vannak a nemzetrontók, akiktől meg kell menteni a nemzetet. Aki rendszeresen olvassa a fenti sajtóorgánumot, van némi elképzelése, hogyan is képzelik el mindezt. Akinek nincs, hát olvassa. Link mellékelve.
Minden demokráciában vannak szélsőségesek, radikálisok. Mivel nálunk diktatúra van, így főleg. Nem azzal van a gond, hogy léteznek. Wir sind
A gond a következetlenségben van. Ott van ugye a Szent Korona Tan. Értem én, hogy gőzgép, csak mi hajcsa? Kedvelt magyarázata, hogy a nemzet egységét szimbolizálja, amibe beletartozik mindenki ( persze, a jogot fenntartjuk, hogy kiválasszuk a nemzet tagjait). Igen ám, de amikor ez az elmélet dominált, eléggé más viszonyok voltak. Más volt az állam, más volt minden. A nacionalizmus is azért fejlődött ki, hogy a Zembert könnyebben rávegyék, hogy katonának álljon. Mert így lehet meghódítani más országot. Ha kevés a katona, nem megy. Az egész erről szól, uralkodni mások felett. Ne gondoljunk semmi nemes eszmét.
Még egy picit gondoljunk bele a Szent- Korona idejébe. Könnyű misztifikálni, hogy mennyire nemesebb volt, meg becsületesebb. Mert akkor volt becsület. Pedig, elég csak a középiskolás történelem könyvet olvasni, hogy kiderüljön, mégsem volt olyan eszményi. Persze aki herceg volt, annak könnyen ment mindig. Azok, akik ma visszavágynak abba a korba, biztosra veszem, hogy ha olyan körülmények között kellene éljenek, azon elvek, eszmék közt ( és itt nem a vetésforgóra gondolok), akkor hamar meggondolnák magukat. De mivel nincs rá lehetőség, így ebben a világban élik le életüket.
Aztán következetlenség, "az ellenségem ellensége a barátom" -elv. Mert a mi kommunistánk nem olyan kommunista. Persze csak ha Amerika-ellenes. Máskor fúj. Vagy ha Izraelt támadja. Mint Ahmedinijad. Máskor koszos arab, akinek nincs helye ebben az országban. És sorolhatnánk. De minek?
Hmm, látom, megint elkalandoztam. Forradalom. A kérdésem a következő. Mik legyenek az első lépések? A tippeket a kommentekbe várom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.10.12. 16:45:52
Jaj, nee!!
Jaj, nee!!!
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.12. 16:54:56
paxmaffioza 2007.10.12. 20:50:30
Meyer Lansky,Lucky Luciano,Arnold Rothstein.
Jaaaaa,hogy ők nem rájuk gondolnak?:)))))))))))
paxmaffioza 2007.10.12. 21:05:22
1.az ország 10 legjobb hackkere vegye kezelésbe a brfk,orfk és egyéb rendvédelmi szerveket:))))))))
2.Budapest és a nagyobb városok áramellátó rendszereit megszerezni.
3.Mtv,tv2,rtl székház "tulajdonba vétele:)
4.Rádiók szintén.
Tovább is van,mondjam még?:))))))))))
Cirka 5ezer ember megcsinálja:)))))))))))))))))))))
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.13. 10:28:38
De rosszul fogalmaztam. A Forradalom után mik a teendők;) Mint például az összes sör és pálinkafőző üzem államosítása
paxmaffioza 2007.10.13. 12:18:47
1.Bordélyházak nyílvánossá tétele,engedélyezése,adószedés a hölgyektől,vagy a ház üzemeltetőitől.
2.a rendőri vezetők leváltása,újakat rakni a helyükre.Fiatalokat.
3.Új alkotmánybíróság felállítása.
4.a forradalom után,a btk forradalomra,szításra,zendülésre,államellenes cselekményekre,stb utaló törvényeinek felülvizsgálata,szigorítása,hogy több hasonló ne történjen meg:))))))))
5.amnesztia,barátok kiszabadítása,ezáltal csökken a bv túlterheltsége:)))))))))
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.13. 21:10:25
Lucky Luciano egy kicsit kakukktojásnak tűnik a listán :-)
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.13. 21:12:46
Ne érts félre, ötleteidet teljes mellszélességgel támogatom!!!
Písz!
paxmaffioza 2007.10.13. 21:30:19
Lucky anyai ágon zsidó volt,így tartozott a "kemény zsidók" közé!
ebben igazán otthon vagyok:
www.omerta.mlap.hu
A bordélyházzal kapcsolatban a legalizálásra gondoltam.:)
Písz!
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.13. 23:14:17
minden nap meghozza a maga tanulságát.
Kösz az infót Lucianóról.
A bordélyházas kérdésem csak piszkálódás volt; sejtettem én, hogy mit is akarsz mondani.
És mi lenne, ha a Forradalom nem csak legálissá, hanem ingyenessé is tenné mondjuk az Alkotmányban:
"Minden nagykorú, hímnemű magyar állampolgár alapjoga, hogy havonta egyszer, 3 óra időtartamig ingyenesen igénybe vehesse az Állami Bordélyhálózat (ÁBH) szolgáltatásait, beleértve az itt felszolgált ételek és italok teljes választékát. A kedvezmények maximum három hónapig vonhatók össze egy alkalomra. Aki három hónapig nem él eme alapjogával, ezt elveszíti."
ErrorFlynn 2007.10.15. 13:49:54
1. ErrorFlynn a Nép!
2. minden hatalmat a Népnek!
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.15. 16:05:44
természetesen lehet.
Feltéve, ha te vezérled le a Forradalmat. Ha én teszem, akkor is lehetsz a Nép.
A hatalom viszont.... Nos, a Napkirályé lesz. Napkirály pedig csakis én lehetek. Ha te is erre vágysz, akkor bármennyire is sajnálom, felkerülsz a VIP- listámra. Nem szeretném :(
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2007.10.15. 17:52:34
forradalmat nők csak ilyen öltözékben vezérelhetnek:
www.choix-realite.org/doc/images/LiberteGuidantLePeuple4.jpg
Szerinted Errod bevállalná?
De inkább megkérdem én egyenesben, elvégre macsó vagyok:
Error, bevállalnád?
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.10.15. 19:34:53
Mi az, hogy csak a cici legyen szabadon? NEM és NEM! Ez elfogadhatatlan!