1948- ban George Orwell írt egy meghatározó könyvet. A történet a jövőben játszódik, a világon három szuperbirodalom vívja a harcát egymás ellen, hol szövetségben, hol egymás ellen. Óceánia birodalmán
keresztül mutatja be azt az elnyomó gépezetet, aminek megvalósulása '48-ban eléggé valósnak tűnt a náci Németország és a szovjet Oroszországot ismerve.

A könyv címe, mint mindenki kitalálhatta, 1984. A cím sugallja Orwell pesszimizmusát, valamint azt az érzését, hogy igen csak közel van ennek a megvalósulása. Aki nem értené, de ilyen biztos nincs, mert a blog olvasói mind- mind sikeres emberek, 48 fordítottja 84.

Ma, 2007- et írunk. A kormány elfogadott egy törvénymódosítást, az ún. gyűlöletbeszéddel kapcsolatban. Bárki, aki aki egy vallási, etnikai, kisebbségi csoport tagjaként vagy szexuális hovatartozása, világfelfogása miatt megszólítva érzi magát, felléphessen egy sértő megnyilvánulás ellen.

Írtam már korábban erről, de azt hiszem ismét elő kell vennem. Ne legyen illúziónk azzal kapcsolatban, hogy ez csupán a ronda szélsőségsek ellen vethető be. Ha valaki elmond egy zsidó, cigány vagy akármilyen viccet, és ezt valaki sértőnek érzi ( még ha nem is zsidó vagy cigány), akkor beperelheti az illetőt. Megteheti ezt egy akármilyen szervezet is anélkül, hogy a "sértett"-et valóban foglalkoztatná. 2070 közeleg.

Vannak olyan klasszikus értékek, mint a szólásszabadság, lekiismereti szabadság, stb.
A lelkiismereti szabadság már csak olyan, hogy lehet valaki taj parszt, és utál mindenkit, aki nem ő, de ezt senki nem mondhatja meg, hogy "ejnye, ez ronda". Az emberi természet ilyen. Nem lehet megváltoztatni. Próbálták. Nem sikerült se kínzással, se gyilkossággal, sem pedig merényletekkel, mint ma oly divatos. Az ember ilyen lény.

Aztán ott a szólásszabadság. Hogy arról beszélek, amiről csak én akarok, akkor, amikor csak akarom. Az, hogy ezzel megsértünk másokat, az benne van. Az, hogy gyűlölködünk valakik ellen, szomorú, de ezt tiltani a lehető legkárosabb. Legalábbis ebben a formában.
Ha a törvényt valóban kihirdetik, nem állapítanak meg alkotmányellenességet, akkor mi történik? Minden egyes szavunkra, a lehető legalaposabban oda kell figyelni, mert megélhetési fasszopók beperelhetnek mindent és mindenkit. És tudjuk, hogyan működik, nem csak Murphey által, ami megtehető, azt meg is teszik.

Az 1984- ben volt az ún. valóságszabályozás, ami a gondolatbűn megelőzését szolgálta. Mi is volt az értelme? Hogy a történéseket úgy értelmezzük, ahogy a Párt kinyilatkoztatja. Bármennyire is elllentmond a rációnak, fel kell oldani ennek a segítségével, hogy dupla plusz jó legyen. A szólásszabadság korlátozása bizony ehhez hasonló.

A demokráciának az az értelme többek közt, hogy garanciális elemeket hordoz magában. Csak ezt sokan elfelejtik. Az amerikai rendőrös filmekben mindig elhangzik, hogy bármit mond, felhasználható Ön ellen a bíróságon. Ez igaz ide ide. Megalkotunk egy törvényt, hogy azokat a gazokat mindenáron lecsukjuk, ellehetetlenítsük. Igen ám, de történjen egy kormányváltás ( aminek ugye bármikor megvan az esélye, és nem garanciális, hogy négy évet kihúz egy kormány), egyből felhasználható ez ellene is. Akkor pedig kopp van, pubikáim.

Egy másik eleme ennek a törvénynek, bár nem mondja ki, mégis ezt sugallja: csak a fehérek lehetnek rasszisták. Nálunk elnyomnak és kirekesztenek mindenkit, akinek nincs turul tetoválva a seggére. Ez akkora hülyeség, mint Győzike Show. Mert ugye, nincs olyan, hogy a cigányok fehérekre támadnak, nincs olyan, hogy egyes zsidók szerint mindenki alsóbb rendű, nincs olyan, hogy... Sorolhatnánk. Vagyis, nem, mert ez sértő lehet vallási, faji alapon bárkinek. Holott nem uszít, nem kelt gyűlölet, pusztán tényeket mond el.

A legszomorúbb az egészben, hogy mindez aktuálpolitikai érdekből folyik. Számoljunk le azzal a tévképzettel, hogy a politika "értünk van". A társadalom érdekcsoportokra tagozódik, akik azért harcolnak, hogy az ő érdekeik érvényesüljenek. Minél fejlettebb egy társadalom, annál több érdekcsoport van benne. Hogy is mondta egy klasszikus? A történelem osztályharcok sorozata. Csak már nem divatos őt emlegetni.

Mára, amikor általános választójog van, nem olyan egyszerű megszerezni egy-egy kiváltságos csoport támogatottságát. Az már kevés. Ezért úgy kell feltüntetni, hogy ez mindenkiért folyik. Minden a gazdaságról szól, bármennyire szörnyen is hangzik. Én irányítsam ezt, az én csoportom érdekeltségébe tartozzon a ...  . Csak ezzel kevésbé lehet támogatókat szerezni, ezért kellenek az ideológiák. Töltsük fel tartalommal.

Ma ez a legkifizetődöbb. A barát- ellenség felosztás nem újkeletű dolog. Erről ugye Carl Schmitt nagyon szépeket írt. Két kategória létezik a politikában: barát és ellenség. Ebből aztán mások eljutottak a totális rendszerek. Bizony, ezt először a nácik alkalmazták ám.

Ma, szintén ez folyik. Csak nem lehet az  ellenséget deportálni, megölni. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden. Ma a fő törésvonal Magyarországon a múlt rendszerhez való viszonyulás. Orbánék tökéletesen ismerték fel, hogy ezzel bíz' lehet mobilizálni, az MSZP pedig szintén érdekelt volt ennek a törésvonalnak a mesterséges kialakításában. Én úgy látom, hogy ami ma folyik, egy hasonló törésvonal létrehozásának kísérlete. Ez pedig a kirekesztő- kirekesztett dichotómia. Értelemszerűen a kirekesztetteket kell megvédeni, mert vannak a gonosz kirekesztők, és ez ellen fel kell lépni. Ugye, a Zórbánék a demokrácia ellen vannak, a szélőségesekkel kacérkodnak a hatalomér', ők a kirekesztők.

Orbán bár nem látja be, még mindig olyan élesen megosztja a baloldalt, hogy legyen akármilyen szar a gazdasági helyzet, legyen akármilyen szar a kormányzás, ha arról van szó, hogy visszatért a hatalomba, mozgósítja a kiábrándult híveket. Nem kell mást csinálnia a kormánynak (értem ezalatt a kormányzást is, mert látjuk hogy azt is hogyan művelik... ), csak Orbánt fenttartani, és engedi, hogy páran a környezetéből olyat mondjanak, amit ki lehet forgatni.  Lásd Kövér köteles beszéde, amit gyönyörűen használtak fel. Vagy éppen Mikola "az egyén parttalan szabadságvágyait korlátozni kell" Istvánnak. Hát kérem szépen, akkor mekkora bűn volt a kibaszott korlátozás, most miért nem az? Hja, hogy ez a mi érdekünkben van? Az én kurva anyámat.

Ezért kell minél inkább hangsúlyozni, hogy nálunk aztán kirekesztenek embereket, mert korábban sikerült összemosni az ellenséget a szélsőségesekkel. Mert lássuk be, minden jó érzésű ember a diszkrimináció, a kirekesztés ellen van. Csakhogy itt nem ez történik. Mesterségesen kialakítjuk mindezt, ha pedig történik egy eset, akkora hírverést csapunk neki, hogy azt Hollywoodi marketingesek is megirigyelnék.

És mi következik mindebből? Hogy méginkább a következmények nélküli országgá válunk. Ha egy cigány megtámad valakit, akkor a megtámadott lesz a rasszista, mint ahogy így van most is. Mert be kell látni, ez egy létező dolog. Nem a csúnya kurucz.info találja ki ezeket a dolgokat. Mert valódi probléma ez, csak nem illik bele abba a képbe, amit a kormány akar sugalni: ártatlan kisebbségeket zaklatnak szélsőségesek. Ha pedig valaki azt látja, legyen az fehér, cigány, zsidó, szunita, bárki, hogy megtehet akármit, és nincs következménye, megteszi ismét. Látják ezt mások, megteszik ők is. Miért ne tennék?

A klasszikus liberalizmus alapelve szerint ( ezekben hiszek én is), az emberek lemondanak a szabadságukról, és az államra ruházzák a jogot, hogy megvédje őket, aki megtámadja, elítélje. Számomra ez biztosítja legitimációját.

Az 1984 analógiához egy másik poszban még visszatérek.

Update1- Valamiért nem engedi a továbblépést, "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..." fogad. Ha sikerül valahogy javítani, ismét tördekelm, az esetleges kommenteket a szolfálati közlemény- hová tűntél 2070-be várom.

Update2- Elméletileg rendbejött. Kösöznjük a blog.hu gyors intézkedésének.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr8226733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása