2007.11.22. 16:45
Poliblogok
Ha nem is valamilyen ördögtől való dolog, de egyelőre olyan nehezen kanonizálható
jelenség, amivel csak a múló hóbortok vagy tiszavirág életű társadalmi
divatok szintjén érdemes foglalkozni – ma ezt jelenti a politikatudomány számára
a blog. A dolgozat ennek a formálható, de mindenképpen merev álláspontnak a
felpuhítására törekszik, sőt ennek a célnak az elérésében olyan interdiszciplináris
megközelítést alkalmaz, ami a bloghoz hasonlóan – néhány kivételtől eltérően
(pl. CSIZMADIA, 2003; ANGELUSZ-TARDOS, 1988) – szintén nem nyert teljes polgárjogot a
magyar politikatudományban. A vállalkozás annyiban kockázatos, hogy a politológia
tradicionális magyarázataitól látszólag elrugaszkodott, de legalábbis nem
megszokott szemlélet, a matematika és a közgazdaságtan eszközivel egyaránt
operáló hálózatelmélet szempontjain keresztül igyekszik szemügyre venni az
internetes naplók politikai kommunikációban, -kampányban és -marketingben
betöltött szerepének növekedését.
A dolgozat közvetlen tudományos célkitűzése mellett ugyanakkor létezik egy
közvetett és provokatívabb felvetés is, aminek a bizonyításához igyekszem fontos
adalékokkal szolgálni. Annak bizonyítására törekszem, hogy a hagyományos
médiastruktúrában a választók közügyekbe való beleszólásának a joga és az azok
megvitatásában történő aktív és nyilvános részvétel lehetősége napjainkban minimálisra
csökkent.1 A tanulmányban kísérletet teszek annak megvilágítására, hogy
egy olyan új internetes formanyelv, mint a blog talán segít változtatni a helyzeten.
Nem a technokrata utópiákat akarom hitelesíteni, de egyetértek azokkal, akik
szerint a blog – ha nem is képes a habermasi nyilvánosság megteremtésére –
alulról építkező kezdeményezésként a közügyek nyilvános, konzultatív és deliberatív
típusú lefolytatáshoz járul hozzá. A blog – a passzív befogadás erőltetése
helyett – társadalmi részvételre sarkall (RHEINGHOLD 1993; KLING 1996; BLANCHARD és
HORAN 1998, 293-307; BAKARDIJEVA és FEENBERG 2002, 181-192). A politikai blogok hálózatát
olyan dinamikus erőtérnek gondolom, ahol szélesedik a személyes kifejezés
tere, megtörik az állampolgárok közéleti rejtettsége, és ami felülírja a politika- és
kultúrafogyasztás individualizációs mintáit (SCHULER 1996; WELLMAN és GULIA 2007;
KLINE 2005, 246; BLOOD 2000, 30).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.