csurtus 2008.04.18. 15:03

Imaszoba az ORFK-n

Mint az élet- és vagyonbiztonságért, a közlekedésben részt vevők testi épségéért olykor látványosan aggódó becsületes és adófizető állampolgár (és vagyunk ebben a cipőben jó pár millióan) óriási megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy mától elmúltak azok az idők, amikor a Köztársaság közállapotát sajnálatosan jellemző biztonsági deficit ül tort dolgos hétköznapjaink felett.

Vége az eredménytelen felderítések és nyomozások, vége a zsebre bírságoló közlekedésrendészetiek, vége a fényképezőgép és a hordozható, ujjnyomrögzítő kistáska nélküli bűnügyi helyszínelők világának!

Mától eljön a Rend korszaka. Bocsánat: ma, vagyis 2008. április 18-án (Aladár, Andrea, Apolló, Benedek, Hermina, Ilma, József, Lambert, Uzor, továbbá Verner napján) a Becsület, Biztonság és a Bizalom érája kopogtat az ajtónkon.

Nosza, engedjük be.

Ezt a hírt lehet olvasni az ORFK honlapján:

Imaszoba az Országos Rendőr-főkapitányságon

2008.04.18. péntek 11:10

2008. április 18-án 09.00. órakor került átadásra a rendőrség első ökumenikus imaszobája az ORFK Teve utcai épületében.

Dr. Bencze József r. altábornagy ünnepélyes köszöntője után a magyarországi történelmi egyházak képviselői (Vigyázó Miklós protonotárius kanonok, esperes plébános a Magyar Katolikus Egyház, Brebovszkyné Pintér Mária lelkésznő a Magyarországi Evangélikus Egyház, Róna Tamás rabbi és Fekete László főkántor a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Molnár István lelkész a Magyarországi Református Egyház képviseletében) vallási előírásaiknak megfelelően felszentelték, megáldották, illetve köszöntötték az ökumenikus imaszobát.

A rendőrségi imaszoba nem új ötlet, létrehozása már hónapokkal ezelőtt szóba került.

Ezzel egy régi igényt elégített ki a rendőrség, hiszen eddig a vallásos rendőri állománynak nem volt lehetősége, hogy külön, elvonultan gyakorolhassa vallását.

A Teve utcai imaszobát a rendőri állományon kívül a rendőrség épületébe ügyintézés céljából belépett polgári személyek is használhatják.

ORFK Szóvivői Iroda
Mit is tehetnék hozzá ehhez az elképesztően örvendetes hírhez?

A Köztársaság Rendőrségének egyetlen sajgó (mit sajgó: ordítóan fájó) hiányossága eddig is az imaszoba volt. Mindenki tudja ezt, aki életében akár csak egyetlen egyszer járt rendőrőrsön, vagy jegyzőkönyvön kívül beszélgetett kék egyenruhással. Fáradtan hazament a rend szigorú, de igazságos őre, lerúgta a bakancsot, betette a mikróba a pacalpörköltet, odahívta az Asszonyt és a csillogó szemű gyermekeit s imígyen szólt vala:
- Ma ISMÉT elmaradt az imaszoba felszentelése! Igen, ne szisszenjetek fel - és ennél a pontnál figyelmeztetően felemelte mutatóujját - , ez így van, és nem tudom, meddig bírom még... Ha nem történik intézkedés, lehet, nyugdíjba megyek...
Bent, a kapitányságon is erről folyt két kihallgatás között a duma. A nyomozók pusmogtak a folyosón, az osztályvezető alig tudta féken tartani az indulatokat. Az egyik tökösebb főhadnagy ki is mondta, amit mindannyian gondoltak:
- Főnök, ne haragudj, de szerinted van még lejjebb? Itt állunk az EU teljes jogú tagjaiként, minden túlóránkat kifizetik, annyi a benzin az újdonatúj szolgálati autókba, hogy ezzel mossuk fel az udvart, tintapatron és A4-es papír a nyomtatókba doszt, minden irodában légkondi, a legújabb laptopokból annyi van, hogy a pécéket már nem is használjuk, a vécékben papír-kéztörlő és folyékony szappan-hegyek, minden számla kifizetve, egyetlen fillér adósság nélkül áll itt a Rendőrség, de FŐNÖK... - és itt a főhadnagy hangja elvékonyodott a felháborodástól és az ingerültségtől - de Főnök, az egész kapitányságon nincs egy rohadt imaszoba sem!!! Mégis HOGY KÉPZELITEK?!
Mondom, ennek vége. Az ORFK Teve utcai központi épületében 8 millió forintból elkülönítettek egyet; az elsőt. Csak remélni tudjuk, hogy egyetlen megyei főkapitányság sem meri megtenni, hogy még a nyár beköszönte előtt át ne adna egy saját kis kápolnát; a gazdagabb városok egyenesen rendvédelmi katedrálist is emelhetnek, közvetlenül a kapitányság mellé. A vallási áhítattal csordulásig telt életvédelmi nyomozók, a jámbor rablási alosztály borostás tagjai, a betörési vagy kábítószer-ellenes detektívek egymást fogják letaposni a bejáratánál. Ismerek egy párat, higgyetek nekem: biztosan így lesz.

Külön elégtétel, hogy - amint a közleményben is olvasható - az ügyintézés céljából oda belépő polgári személyek is használhatják. Persze, egy kis lelki megnyugvás a gyanúsítás előtt/után úgy kell, mint egy falat kenyér.

Doktor Bencze József országos rendőrfőkapitány úr (akinek költeményeivel már megismerkedhetett a műértő közönség) ismét bebizonyította, hogy nem szakbarbár, hogy az állomány napi (legjelentősebb) problémáira fogékony, emberséges, érzékeny első számú tábornoka a Magyar Rendőrségnek.

Köszönjük, Tábornok úr!

PS: És tényleg nincs más hátra, mint imádkozni a Magyar Rendőrségért. Most már az is van, hol. A jelenlegi helyzetben meg mást már nem is tehetünk.

Update: most szóltak, hogy van még valami, amivel könnyíteni lehet az elnehezült zsarulelkeken: ezzel a fotógalériával, ni. Nézegessétek.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr85431564

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Oszt gyün ami gyün' - A melegparádé után 2008.07.08. 20:29:08

[...]tagság és más nyalánkságok ígéretével a zsebükben. A lényeg, hogy van imaszoba a Teve utcában. Huszonéves őrmesterek álltak[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

átlátó 2008.04.18. 15:46:14

A Tábornok úr nem olyan mint a farkam. Az tudja adolgát.

Zzoorroo 2008.04.18. 15:58:46

A rendőr haverjaim szerint októberre elfogy a személyi jutattásokra elkülönített pénze a rendőrségnek. Magyarul: nem lehet tudni, hogy novemberben miből fizetik a béreket.

Ehez képest imaszoba, nyolc millerért. Beszarás.

sammy 2008.04.18. 16:04:57

helyezkedik a bence forendor, erzi a vizeleten, hogy erosen jobbos, konzervativ, vallasi vonal jon, meg az is lehet, hogy az allam es az egyhaz elvalasztasa mar nem lesz evidencia (lasd simicsko es semjen kepviselok alkotmanymodositasi javasalatat)

Rá Dios 2008.04.18. 16:05:06

Miből fizetik a béreket? Az imaszobában lehet fohászkodni:
Gott vergelt's, Isten fizesse meg!

SgtPepper 2008.04.18. 16:11:36

Tragédia. Csak ez az egy szó jut eszembe, ha Bencze és bagázsa eszembe jut. Tragédia.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 16:18:07

Ezennel minden negatív konotációjú megjegyzéstől a lehető leghatározottabban elhatárolódom.

(Amúgy meg azt hittem, sokkal több kommentet generál az Index-címlap...)

Lili Marleen 2008.04.18. 16:38:19

Majd ezentul oda jarok immantani.

tiboru · http://lemil.blog.hu 2008.04.18. 16:40:54

LM,

szerezzünk neked egyházi belépőt? Akkor nem nézik meg a retikülöd.

szpal 2008.04.18. 16:45:06

Megállítja a rendőr az autózó klerikust, és mondá:
-jó napot kívánok!
-áldjon meg az Isten, kedves kolléga!
-mi? kolléga? hát már hogyan, tisztelendő atyám?
-hogyan? mindketten bűn-üldözéssel foglalkozunk :-)

Mentula 2008.04.18. 16:49:56

DDDDDDDDD

A Be-t is módosítani illene ezek után, a figyelmeztetések sorába beilleszthető lenne az imaszoba használatának joga, továbbá egy alkalommal térítésmentes gyóngatás - ezt végezhetné fedett nyomozó :)

Lili Marleen 2008.04.18. 16:52:41

Tiboru,
en ugy tudtam nem be- hanem kilepeskor kell fizetni.. Mar ha nem pottyantasz istentisztelet vegen a perselybe akkor a kantor hatravisz a sekrestyebe es jol elmagyarazza egy vasfedeles biblia segitsegevel, hogy milyen egy jo kereszteny...:)
Nem tudom mas felekezeteknel ez hogy mukodik....

Mentula 2008.04.18. 16:53:02

Ja és kérem így köll címlapra kerülni :)

Lili Marleen 2008.04.18. 16:54:23

A fedett nyomozo sapkaban van?

Mentula 2008.04.18. 17:02:45

LM :) Iigaz a papi szerkóhoz is vannak kiegészitők, fejfedő stb...

tiboru · http://lemil.blog.hu 2008.04.18. 17:03:44

LM,

a módszer nem rossz; végül is a Be-t is lehet vasfedeles borítóba kötni.

Nem tudom, hogy sapkában van-e, mindenesetre ő biztosan nem árusítja a "Fedél nélkül" c. periodikát.

Mentula,

módosító javaslataidat terjeszd elő az ORFK Jogi Főosztályának; zabálni fogják.

Mentula 2008.04.18. 17:06:05

LM, te szcientológus-e vagy ?

Mentula 2008.04.18. 17:19:31

Mellesleg mija fasz kerülhetett ebben 8 millába ? Lefogadom, hogy egy tanulmány előzte meg...

Lili Marleen 2008.04.18. 17:20:48

Nem, en nem hiszek a tudomanyba'..:DDDDD

mass 2008.04.18. 17:34:54

Na jah a kereszteny jobboldal folyamatosan hazaärulozik, de azt elfeljtettek hogy szent Pityu volt az aki eladta az orszägot a keresztenysegnek nevezett bünszövetkezetnek.
ami most folyik az meg csak hab a tortän...

Rock a Billy 2008.04.18. 17:46:58

Kúrószoba nem lesz? Diszkrimináció! ( Másrészt mé nem a templomba mennek imádkozni a szabadidejükben?)

Rock a Billy 2008.04.18. 17:48:37

A szent Sityu tényleg beleszellentett a nulláslisztbe anno...

tiboru · http://lemil.blog.hu 2008.04.18. 17:55:13

Rock a Billy,

megbízható forrásból tudom, hogy a Teve utca amúgy is tele van kúrószobákkal...

Mentula 2008.04.18. 17:59:48

Vagy kultúrszoba/könyvtár...

Lili Marleen 2008.04.18. 18:04:53

Akkor inkabb legyen meditacios sarok abban a helysegben ahol a lefoglalt fuvet taroljak.

Indijoe 2008.04.18. 18:19:28

Ez simán alkotmánysértés: "(3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik." Az én pénzemen ne "különítgessenek el" imaszobát! Ha imádkozni akar, menjen a szabadidejében templomba, zsinagógába stb. Az az ő magánügye, intézze akkor, amikor nem dolgozik.

szpal 2008.04.18. 18:31:33

"Ezt mondja az ÚR: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden - így szól az ÚR. Mert én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli." - Ézsaiás 66. 1-3.

dr. askovics 2008.04.18. 18:37:02

Rosszul látják a hölgyek és urak! Hamarosan lesz tábori lelkésze is a rendőrségnek, hiszen a honvédségnek már van vagy öt, pedig ők feleannyian vannak, mint a zsaruk.

És ez így van, illetve lesz jól. Arccal az egyház felé. És rögtön kevesebb lesz a bűnöző.

Mentula 2008.04.18. 18:40:18

Kezd összeállni egy átlagos relax idő. Kis olvasás a kultúrszobában, kúrás a kúrószobában, lebegés a bűnjelkamrában, majd feloldozás az imaszobában.

Zzoorroo 2008.04.18. 18:41:07

Hegedüs Lórántot hiányoltam a résztvevők közül.

ámen 2008.04.18. 18:41:39

A muzulmánoknak is jár mecset akkor, mégpedig a teveutcába.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 18:55:09

És a krisnások? Meg a Hitgyüli? A szicentológusok? Buddhisták, animisták, konfuciánusok? Univerzalisták, baptisták, pünkösdisták?

Azt javasolnám, hogy a Teve utca két-három emeletét alakítsák át szentélyekké. A Pelikán elvtárs által meghonosított, és csempészett aranyékszerek árusításán kívül pedig lehessen gyertyát, tömjént, füstölőt venni, meg olyan pofás kis foszforeszkáló, egyházi szimbólumokat, a Zsaru magazin standja mellett.

mark renton 2008.04.18. 19:01:33

És mi lesz a rend muszlim őrivel?
Nekik is jut egy imaszőnyeg a sarokban?

Mentula 2008.04.18. 19:03:06

Ésss kocsmát az alkoholistáknak, de azt is a Teve utcába ! Vagy az mán van ?

Leonard Zelig 2008.04.18. 19:05:30

Én amikor fedett zsaru voltam, kapedlit hordtam.

Barnabás 2008.04.18. 19:20:57

Jó ötlet az imaszoba.Legalább lesz hely,ahol meggyonhatják bűneiket-

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 19:37:15

Ha jól emlékszem, a Boszorkányszövetséget is elismerték egyháznak.

Lili Marleen 2008.04.18. 19:46:40

Akkor lehetne versenyeket is rendezni: sepru vs. repulo imaszonyeg.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 19:53:14

LM,

óvatosan a repülő szőnyeg-poénnal, mert a végén még megkörnyékeznek a békés mohamedánok.

Az ötlet amúgy király; a boszorkányok lehetnének fiatalok, és versenyezhetnének félmeztelenül, hogy meg lehessen különböztetni őket a másik csapatban versenyző turbánosoktól.

Lili Marleen 2008.04.18. 20:03:04

Csurtus,

es a turban NEM viselese mint megkulonbozteto jelzes neked smafu?!:DDDD

amos 2008.04.18. 20:04:53

Munkaidőben ne tartózkodjunk az ökomenikusba!Akkor dolgozzunk,utána irány a templom,mecset,vagy mittudomén!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 20:06:20

LM,

Mondjuk ez nem is jutott eszembe.

De nem is jó ötlet :-P

pityke őrmester 2008.04.18. 20:22:14

Benczének eddig se volt valami nagy respektje a rendőrök előtt, de ezzel a fassággal eljátszotta a maradék tekintélyét is a valódi zsaruk szemében.

Mentula 2008.04.18. 20:23:46

Csurtus, te a Lui Padrét akarod nézegetni félmeztelenül ??? broáááf

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 21:45:30

LM,

volt egy kommented, ami így kezdődött, de véletlenül töröltem, mert utánad jött egy százezer karakteres, értelmetlen krixkrax bizonyos a kommentezőtől...


Amos, es aki epp azert van okumeni-kussba mert a munkakori kotelessegeit latja el?:) Na. Aze. Koc...


Csak ennyit tudtam visszahozni belőle, ha emlékszel, mi volt a vége, ismételd meg plíz... És viszem a balhét...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.04.18. 21:50:28

Kicsit bugos a blogszoftver?

---------

Azért kellett az ökomenikusan felszentelt imahelyiség, hogy legalább a hívők ne lövöldözzenek kalasnyikovval a szent épületre... Kúrószobák meg azért kellenek, hogy az ateista rendőröknek is jusson valami lelkileg felemelő.

Lili Marleen 2008.04.18. 21:54:17

Csurtus,

ne aggodj a szavaim mar a kozos tudattalanban keringenek - ott barmikor visszakereshetok..:))

Egyebkent gondolkoztam is rajta, hogy a mit akar mondani a krikszkrakszokkal... en azt hittem valami elvarazsolt muveszfele...:D

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 21:58:37

Basszus, én meg kimoderáltam...

Tudja valaki, hogy a kimoderált átok fog-e?

_aggódik_

Lili Marleen 2008.04.18. 22:10:44

Csak holdtoltekor.
De inkabb fogjal egy bozorgat a rendorpalotaban es vallasd ki..:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 22:14:41

LM,

a vallatás már nem PC; max. kihallgatni tudnám.

Na jó; nem max...

_morfondírozik_

Mentula 2008.04.18. 22:17:53

Hehe, gondoltam rá, hogy kitörlöm, hátha már odébb álltál, de aztán az jutott eszembe, hogy amikor elbasztam egy videó-beillesztést, na az kb. így nézett ki. Vagyis nem tudtam kizárni, hogy valami programhibába csomagolt maradandó érték :D

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.18. 22:23:10

Legfeljebb "a" kolléga megismétli a produkciót, amúgy én hamarosan megyek, tehát Mentula, ha te még maradsz és látsz olyan izéket, nyugodtan intézkedj, mint büntetőjogászhoz illik!

Szeptikus 2008.04.18. 23:39:41

A rendőrségnél tudnak valamit.

Ne röhögjetek, pár hónap és ezen a blogon is lesz ima sarok.

Ehehe 2008.04.18. 23:42:58

ezt a cikket vajon minek írtad meg?
miért zavar téged a rendőrségen az imaszoba? Ez fáj, vagy zavar, vagy idegesít, vagy mi a gondod vele? Írjál még pár béna cikket a kefélőszobáról a nyugdíjasházban, vagy a hajléktalan szállókon is található fürdőszobáról, vagy ilyesmi. Tudsz te ha akarsz...

Mentula 2008.04.18. 23:55:37

LM ? Iccakai műszak, vagyol még ? Abschied-drink nélkül nem illik lelépni :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2008.04.19. 02:25:40

Jó poszt, borzalmas hazai állapotok.

Egyébként csak én nem láttam, de sem a Zen Buhista, sem a Taoista, sem pediglen a muzulmán vallásúak, esetleg Krisna követői nem kaptak helyet a zimaszobában?! Ők ki lettek zárva, vagy eleve fel sem vétetnek a létszámba? Mi van a Jedikkel? Bejegyzett világvallás és a rendőrség talán velük járna még a legjobban!

mintamókus 2008.04.19. 05:25:23

Mindennapi tettesünket add meg, ó Uram!

sammy85 2008.04.19. 08:13:01

Ehehe 2008.04.18. 23:42:58,
azt javasolom, próbálkozz meg még egyszer a poszt elolvasásával. Ha akkor sem sikerül megfogni a lényeget, akkor talán az Ablak-Zsiráfhoz kéne visszamenn gyakorolni. Vagy valami képes bibliához.

Géza 2008.04.19. 08:54:44

Az RSZVSZ meg gyóntat?

Krax · http://krax.zerozone.hu 2008.04.22. 09:09:31

Sírva röhög. Belinkel. Majd veri fejét a falba, hogy elzárta magát egy hétig a világtól. Erről lemaradni.

csavargo77 2008.07.12. 22:31:08

Imaszoba?Zseniális!Ott fohászkodhatnak majd a rend őrei, hogy: Ó Uram add, hogy a következő tömegoszlatáson mindíg látszon az azonositószámom, és kérlek vezesse gumibotom a te végtelen szereteted!Ha véletlen egy macskakővel fejbedobnak adj erőt, hogy felebarátomat szeressem és visszadobjam kenyérrel.Amiért majd nem kell felelnem tulkapás miatt.
Erről egy vicc jut az eszembe:
A Rabbi és a katolikus pap együtt néznek egy boxmeccset.
Bejön a két boxoló a ringbe, majd a bíroi eligazítás után az egyik boxoló keresztet vet.
A Rabbi kérdi Papot:
-Mond, ezt miért csinálta?Miért vetett keresztet, megvédi talán?Használ ez valamit?
Mire a Pap:
-Ha nem tud boxolni, semmit!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.28. 15:25:28

NAGYON FONTOS KIEGÉSZITÉS OLVASHATÓ ITT:

www.police.hu/sajto/sajtoszoba/orf_080716_01.html

Remélem, mindenki átérezte az esemény jelentőségét!!!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.17. 21:57:09

Ápdét!

A 220 Bibliából már negyvenet elloptak, izé, kölcsönvettek és nem vittek vissza. Igen, a Teve utcai imaszobából. Szóval tényleg volt igény rá.

No comment - ahogy az alkoholista tábornok-szóvívők mondanák. Ha lennének ilyenek. De nincsenek.
süti beállítások módosítása