Kezdjük spoilerrel. Cypress Hill az év bulija volt. Bár kétlem, hogy ezen bárki meglepődött volna. Reggel vizsga, két és fél órán át várattak, amitől már olyan kurva ideges voltam, hogy vissza akartam váltani a jegyemet, de nem, akkor is harcos vagyok. Vizsga meglett, rohanás haza elkészülni(a kinézett vonatot nyilván le is késtük), majd rohanás vissza Kelenföldre. Ott vártak már többiek, gyorsan betáraztunk sörrel + energia itallal, majd kezdetét vette a Sopronig Mászok projekt.

Nem mondom, hogy gyors volt a vonat, de nem panaszkodok, jó társaság volt, elvoltunk végig, a sör is a vége felé fogyott csak el:) Sopronban átszálltunk valami nagyon old school buszra, ami egészen a fesztiválig vitt. Ezt úgy képzeljétek el, hogy valószínűleg Rákosi pajtás idején gyártották, és külön figyeltek a nómenklatúra tagjaira, ugyanis a hátsó székek között asztal, kislámpa, függöny volt. Na ja, a gyárba már akkor is előnnyel indultak azok, akik a Pártért tűzön-vízen át...

Amikor megérkeztünk, pont akkor kezdett Roni Size. Ennél jobb nyitányt el sem lehet képzelni. Utoljára 2005-ben voltam dárenbészen, de az mér a vége volt nekem, az akkori partyk már nagyon nem jöttek be, megöregedtem addigra vagy mi, valahogy nem volt az a hangulata, mint évekkel korábban. De most, most minden tökéletes. Lehet, hogy mert rég voltam már, de lehet azért, mert 10éves trackeket pakolt és nem ezt a new wave-es cuccot, amit Doctor linkelt nekem. Mire gondolok? Erre:

Amikor felcsendült a Heroes, már nosztalgia könnyeket morzsoltam:

Körülbelül másfél órás lehetett a szett, de a hajamat letettem tőle. Utána kis szünet, dobpergés, Hörömpő Cirkusz, Világszám: Cypress Hill. Kicsit sajnáltam, hogy nem adtak elő közös nótát, de a popszakma már csak ilyen, mint tudjuk. Mi azért emlékezzünk meg róla:

Roni Size után felszabadult röviden a tér, mi ezt kihasználva előre mentünk. Olyan 10 méterre a színpadtól megálltunk, de csak azért, mert tovább már nem lehetett menni. Tegnap állítólag a Fókuszban 15ezerre becsülték a jelenlevőket. A saccot én passzolom, de az biztos, hogyha mindenki elájult volna egyszerre, akkor sem dőlt volna ki a tömeg, olyan szorosan álltunk. Heh, álltunk... ugráltunk. A lejátszott számok a klasszikusok közül voltak, a közönség végig együtt danolt B-Real-el. Én monnyuk' hiányoltam egy-két nótát(Lowrider, Latin Lingo), de ott volt sok kincs.

A hangulatot persze közel sem adja vissza ez a videó, és leírni sem lehet igazán. De ha még két nappal utána is a hatása alatt vagyok és még mindig nem pihentem ki magam, akkor gondolhatjátok:) Nincs már hátra, mint reménykedni, jönnek még sokszor Magyarországra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.