Ákoos 2008.07.08. 23:23

Veres csillag

Ma az Európai Bíróság döntése alapján a vörös csillag  használata ha politikai véleményt fejez ki (kérdem én mi a fityfenét fejezne ki mást)engedélyezhető sőt nem is tiltható be. Ez a döntés egy olyan földrész olyan részén keletkezett ami nem ízlete meg a vörös csillag alatt masirozó kommunistákat(szovjet hadsereg), csupán a zászlót lengető fenkönt '68-as idealistákkal találkozott és ez a döntést is nagyban befolyásolhatta.

Ez a szimbólum európa keleti felébén ma is mást jelent mint a nyugatin és valószinű, hogy ez nem is fog változni. Azonban ha a szélsőjobboldali jelképek jelentését firtatnánk talán egységesebb lenne a véleményünk. A következő gondolatom is ezzel kapcsolatos, kiváncsi vagyok hogy mikor indítványozák teszem azt a nyilaskereszt legalizálását és politikai használatát vagy akár a horogkeresztét, ugye. Ugyanis ez a következő lépés ha már ez egyiket szabad a másikatis.

Én személy szerint egyikkel sem találkozom szívesen az utcán, pláne politikai eseményen, sőt egyenesen irritál vizuális tipusként. Szerintem ezek a szimbólumok nem szolgálnak semmilyen pozitiv eszmét még ha politikai vélemény nyilvánitás szabadságáról is van szó, azt lehet ezek nélkül is.
 

Bár aki ilyen jelképeket használ azt minősití is az, s ha már el kell viselnünk a látványát ennek  csillagnak legalább tudjuk hogy akin van az nem teljesen demokratikus és más egyébb pozitív gondolatot sem érez a magáénak. Lelkük rajta.A liberális demokráciák toleránsak és bizonyos határokig eltűrik az effajta csoportokat és embereket.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr47559692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.07.09. 11:29:03

Nos igen. Pl. Franciaországban a vörösöknek más jelentést tulajdonítanak mint Lengyelországban. Egyetértek azzal is, miként ha már az egyiket, akkor a másikat is. Most bizonyára hőbörögnek, hogy jajj ez sérti a lelkületem, elszomorít, sírva fakaszt, vészkorszakot idéz és az rossz, de akinek nem inge, nem veszi magára, jelenesetben szó szerint értve. És így van, teljes mértékben minősíti viselőjét is, bár ez lassan már divatba csap át, aki úgy hordja büszkén a kínai piacon vásárolt CCCP-s pólóját ,hogy "nem érti kik azok a szovjetek"(Aurora zenekartól lopott pompás idézetet olvashattak!), ugyan ez a helyzet a magukat Ernesto Guevara arcképével boríttató (többnyire) fiatalokkal is. Egy szó mint száz, diktatúrák jelképei valamint diktatúrákkal azonosítható figurák mindig voltak és lesznek is a "tömegkultúrában" Ahogy Tomcat írta "Viselje ön is tömeggyilkos képét!" Vagy ahogy édesapám fogalmazott: "Vöröscsillagból kirakott swasztika, és a rendőr töprengjen, hogy melyikért visz be!" Így vagy úgy a kollektív bűnösség tudata rányomta bélyegét a szimbólumok használatára. Véleményem szerint, ha az ember ki akarja magát röhögtetni viseljen nyugodtan horogkeresztet, vöröscsillagot vagy egyéb antidemokratikus szervezet jelképét. Azok az idők elmúltak és nem fognak visszatérni (remélhetőleg). Lefogadom, hogy a divat újra győzni fog, akár van mögötte ideológiai meggyőződés akár nincs, de a történelem és az eszme pontos ismerete bír a legkisebb magyarázó erővel. Tehát ha találkozunk egy ilyen illetővel, nyugodtan legyinthetünk, hogy "ááááááhhh....ő sem ért hozzá..." vagy "azt sem tudja mit beszél". Igazából attől még nem fog macskakővel dobálózni, hogy ez meg az van rajta. Az már egy másik tészta, inkább kapcsolódik IQ szinthez mint szimbólumhoz. Na ez megint kuszára sikeredett...remélem azért sikerült kiszűrni a lényeget.

Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.07.09. 20:28:14

Ugyanmár, a nyilaskeresztre csak nem rághatsz be, elég, ha épp nyomsz egy "jobb gomb-->áthelyezést" és máris az arcodba vigyorog

Ákoos 2008.07.09. 20:52:26

Hehe no igen a microsoft se gondolt az ilyen finomságokra, meg ott a horogkeresztet is használhatja monden futóbolond, de ez akkor is gáz! de értékelem a viccet anatole:D

csavargo77 2008.07.13. 00:17:25

Россия – священная наша держава,
Россия – любимая наша страна.
Могучая воля, великая слава —
Твоё достоянье на все времена!
:)
Ez már Putyin átirata.
süti beállítások módosítása