"Állni fog a fémzene temploma, egy kő leszel benne, nem felejtünk soha!"

Ma lenne 62 éves Bon Scott, az AC/DC zseniális, 1980-ban elhunyt énekese.

Bon (Ronald Belford Scott) az AC/DC-vel egy Adelaide-i turnéjuk során, mint a sofőrjük került kapcsolatba. Dobosként szeretett volna csatlakozni a bandához, de arra akkortájt nem volt igény, ezért végül ő váltotta fel az éppen kilépett Dave Evanst 1974 szeptemberében. Az AC/DC előtt több együttesben dobolt és/vagy énekelt (Fraternity, The Valentines, The Spektors). A The Valentines "Juliett" c. zenéje bekerült a nemzeti top 30-ba is, de az igazi sikert és ismertséget az AC/DC-vel érte el, mint az együttes szövegírója és énekese. A '80-ban bekövetkezett haláláig öt albumuk jelent meg (High Voltage, Dirty Deeds Done Dirty Cheap, Let There Be Rock, Powerage, Highway to Hell).

1980. február 19-én reggel holtan találták egy ismerőse (Alistair Kinnear) kocsijában. Habár a halála után számos találgatás és híresztelés látott napvilágot (kábítószer-túladagolás, belefulladt a saját hányásába...stb), a boncolás megállapította, hogy akut alkoholmérgezésben halt meg.

Nem szándékoztam Bon Scott élettörténetet írni (ezt megtették már arra érdemesebbek), ez a néhány adat a wikipediáról van, akit érdekel, olvassa el. A posztnak egyetlen célja van: mindenki, aki rock/metálzenét hallgat, ma, a születésnapján ürítse poharát/korsóját Bon Scottra, a hard rock egyik, mind a mai napig legnagyobb hangjára. ROCK IN PEACE BON SCOTT!!

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr55559309

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Atlanta Pontiac Dealers » Blog Archive » Rock In Peace Bon Scott 2008.07.09. 09:03:20

[...]énekelt (Fraternity, The Valentines, Read the rest of this great post here [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enrico Palazzo 2008.07.09. 12:11:30

""Hell ain't a bad place to be.....""

HHH 2008.07.09. 12:12:41

Kár, hogy a rockzene az alkoholizmussal rokon értékű oly sokak számára...

RedRiot 2008.07.09. 13:12:02

Nagy kár érte. Hihetetlen energiával és átéléssel énekelt. Sok előadóra mondták már, hogy Mr. Rock 'n' Roll, de ha ezt a közhelyes jelzőt meghallom, először mindig Bon Scott jut eszembe.
RIP Bon!

EgoKiller 2008.07.09. 14:45:21

"So lock up your daughter n' lock up your wife
Lock up your back door and run for your life
The man is back in town
So don't you mess me 'round

'Cause I'm T.N.T..."

LongJohnHolmes 2008.07.09. 15:06:02

Bizony profi előadó volt ez a csávó.
Az utódja sem iszik kevesebbet, csak még nem érte el a halálos dózist:) Legalábbis a hangjából ítélve.
Nemrég megnéztem a müncheni koncertfilmjüket. Szegénynek már alig van hangja.
De a régi számokat ma is hallgatom a kocsiban. Jobb, mint a napi hírek:)

Akkoriban Nazareth-et favorizáltam. és mint konkurens bandát nem is nagyon hallgattam. Mára, a netnek hála, kiderült számomra, hogy a Nazareth képtelen egy saját számát kétszer úgyanúgy eljátszani:)

A barátaimnak vizionáltam a következőt:
Nagyapám sváb trottyos-zenét hallgatott öregkorában.
Apám fiatalkorában a magyar 60-as évek slágerei voltak a menők.
De mi majd keményrockot fogunk hallgatni a szocotthonban? :)

Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.07.09. 20:19:48

Én biztosan! Ameddig a nővérkék ki nem csavarják a kezemből az éppen aktuális adathordozót!

csavargo77 2008.07.12. 23:15:02

És valószínüleg én is.Mikor a nővérke lekezelte a vérző aranyerem eléneklem neki Bill kapitány Rossz vér c. számát vigasz képp:).

Nos, Bon Scott...hiányzol nekünk!Iszom is egy sört(mégegyet:) emlékedre!Legyen neked könnyű a föld!

Amugy meg kövezzetek meg (na nem a jehováért:) hanem hogy Brian Johnson jobban tetszik az AC/DC-ben mint Bon Scott.Persze megvan az összes AC/DC album ami nem kevés, de ez a véleményem.Lehet velem van a baj.A Pokolgépben is jobban tetszik Rudán Joe hangja mint Kalapácsé.Vagy a P-Mobil is jobb volt a Tunyogival mint a Vikidálal.
Hangsúlyoznám, ez a saját véleményem!Nem szeretném, ha olyan hosszú lenne ez is, mint a : nedobáld a buzit,hejj! poszt..:)))
süti beállítások módosítása