Az ősz beköszöntével nem csak a nagy meleg elvonulását várja az ember, hanem a sorozatpremiereket is. Persze ha általános vagy középiskolába jár az illető, akkor ezt beárnyékolhatja a tanévkezdés, de nekik nincs még választójoguk, a többségüknek haza kell érni időre, és mindezt én is fokozom kegyetlenségemmel, nem foglalkozok most velük.

A blog olvasói tudják, rengeteg dolog tett már addictá, ezek közül az egyik a sorozatok. Most ezekből lesz egy összefoglaló, miket várok kurvára, melyek a legjobb sorozatok. Ha még nem néztétek őket, gyorsan tessék bepótolni. És semmi esetre se szinkronosan, az nagy kalap szar (kivéve House, riszpekt Szakácsinak-Kulkának és a többieknek).

Ha már House MD, akkor bizony ez az egyik, amit a legjobban várok én is. Kedvenc gecidokinkból eddig négy évad ment le, három nálunk, egy pedig Hamburgerföldön. Houseban többek közt azt szeretem, ahogy a Zindex kritikában vol, tényleg olyan, mint a magyar orvosok többsége. Már a szakértelmet nem számolva.

 

A drogfüggő diagnoszta mellett legalább annyira, ha egy kicsit nem jobban várom a sorozatgyilkosok legnagyobbját, Dexter Morgant. Az első évad ütött, mint Jake La Motta, a második pedig bármily hihetetlen, sokkal keményebb lett, mint John Rambo. Az, hogy felirat nélkül néztem meg az én angol tudásommal a legújabb részeket, kifejezi, mekkora cliff-ekkel zárták az epizódokat.

Érkeznek a sittes tesók is. Első évad fasza, második elmegy, harmadik a rengeteg logikai bukfenc ellenére valamiért beszippantott, akár a Vaniliás Cola. Hogy ezek miért voltak, ma sem tudom megmondani. Peter Knepper for President!

Jön még a legkeményebb zsaru ever, Clint Eastwood bekaphatja. Vic Mackey, LA, utcai bűnözés, csupa izgalom, feszültség.

A fosgyenge második évad után folytatódik a Heroes is, reméljük nem lesz annyira vontatott, nyálas, idegesítő, mint a nálunk most futó széria. Sylar visszatér, mégpedig úgy, ahogy megszerettük. Egy vérengző pszichopata geciként. Csak miatta várom a folytatást.

Végül és utolsó sorban, szintén a legjobban várt sorozat, de annyira, hogy csak 2009-ben érkezik a Rescue Me ötödik évadja, a világ legfaszább tűzoltóival. Addig is, nézzetek mini epizódokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr97617334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása