Egy gyönyörű dáma feküdt a kanapén fekete kosztümben. Teste karcsú volt, lábai formásak. Szőke haja a vállára terített szőrmére omlott. Komor arcát, finom, elegáns vonások, lágyították, hideg kék szemei mint ragyogó gyémántok szikráztak. Vékony karját kicsit előrenyújtva, kecsesen tarotta csodásan nőies ujjai között hosszú cigarettaszipkáját. Amint énekelni kezdett, százak estek hipnotikus állapotba. Hangja néha ércesebb volt, de roppant kellemes. Kényeztette a füleket. Ő volt Marlene Dietrich. A díva, az istennő.

Marlene 1907 december 27-én született a berlini Schönebergben Maria Magdalene Dietrich néven. A Marlene név a Magdalene becézéséből (Lene) és a Maria összeolvasztásából született meg. 1906-18 között az August Victoria leányiskolában járt. Hegedülni tanult és ekkor kezdett érdeklődni a költészet és a színház iránt. 1921-ben nem került be Max Reinhardt dráma akadémiájára, de hamarosan már a színházban dolgozott kóristaként és kisebb szerepeket is kapott.

Első filmszerepét 1922-ben kapta (So sind die Männer), itt ismerte meg későbbi férjét is Rudolf Siebert. A huszas években már Bécsben és Berlinben is játszott Shaw és Shakespeare darabokban, de igazán a musical-ekben és revükben keltette fel az emberek figyelmét.

Az igazi áttörést számára a Kék Angyal (1930) jelentette, mind hazai, mind nemzetközi téren.  Még ez év áprilisában az Államokba utazott, hogy Josef von Sternberg rendezővel még 7 közös filmet leforgasson az elkövetkező 5 évben (Többek között a Marokkó címűt, amiért oszkárra is jelölték). 1937-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.

1939-ben, a Vaterland Diethrich-et is megszólította, hogy térjen haza, de erős náci- és antiszemita-ellenes lévén, nem tett eleget a felhívásnak.

1941-ben, mikor az USA belépett a háborúba, az első sztárok közé tartozott, akik hadikötvény vásárlására buzdította a lakosságot (hasonló: Dicsőség Zászlaja c. Eastwood mozi). Az amerikai titkosszolgálat (OSS) több náciellenes dalt is készíttetett vele, többek között (nagy kedvencemet) a Lili Marlene-t. Algériában és Franciaországban (majd Patton és Gavin tábornokokkal együtt Németországba érkezvén), néhány kilométerre a frontvonaltól szórakoztatta a szövetséges katonákat.

 

Háború alatti tevékenységéért megkapta az USA legmagasabb rangú civil kitüntetését a Medal of Freedom-ot, az 50-es években pedig a francia kormány a "chevalier de la Legion d'Honneur" címet adományozza neki , majd Pompidu és később Mitterand is tisztté lépteti elő.

Az 50-70 évekig a világ egyik legjobban fizetett, exklúzív kabaréművészének számított. Számos filmben szerepelt még (többekközött: Hitchcock  - Rémület a színpadon). Karrierje azonban egy 1975-ös sydney-i fellépéssel ért véget, mikoris eltörte a lábát a színpadon.

Életének utolsó évtizetdét szinte az ágyban töltötte, néha jelenve csak meg a nyilvánosság előtt. 1990. május 6-án halt meg Párizsi lakásában, veseelégtelenségben (a pletykák szerint altató túladagolásban). Utolsó útjára 3500 gyászoló és mégtöbb civil nép kísérte. Testét a Städtischer Friedhof III, Berlin-Schöneberg, Stubenrauchstraße 43-45 (tehát a berlini Friedenau temetőben) helyzték örök nyugalomra édesanyjától nem messze.


2002-ben Berlin díszpolgárává avatták.

 

Nyugodj békében, Marlene! Sosem felejtünk!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr2649712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mentula 2008.09.05. 20:43:30

Grat az írásért, nagyszerű!

Csak egy apróság: a Lili Marlene, mint náci ellenes propagandadal?

Bocs, ha hosszú leszek, bemásolom ide egy régebbi kommentemet a lemil-ről:
"...A szerzemény nem teljesen VH II-es, valamilyen Hans költötte a szövegét az első VH végén. Az alaphelyzet az, hogy a frontra készülő, majd az oda kikerült katona mennyire vágyódik az otthon maradott kedves után, akivel egy Laterne – magyarul mondva kandeláber :) - mellet szoktak találkozni.. Hansinak ráadásul két kedvese is volt, így arányosan, duplán szenvedett, mint a kutya, rittyentett is egy dalszöveget. A bigámiát azzal leplezte el, hogy a két csaj keresztnevéből gyártott egyet, s lőn a cím.

Később meg is zenésítették, Lale Andersen énekelte, és második háborúban nagy karriert futott be, tekintve hogy milliók számára újra éledt a dalban vázolt alaphelyzet. (.....) A németek nem találták helyes arányt, először betiltották a dalt, mivel a katonák túl depisek lettek tőle, azonban túl nagy volt a hőzöngés, így rehabilitálták. Belgrádban pedig egyenesen a német nyelvű rádió minden napos hivatalos záróműsora lett. Mivel a dal tematikája egyetemes, így a front túloldalán is hamarosan felcsendült angolul, franciául, olaszul. Oroszul valamiért nem…(Én legalábbis nem tudok róla) Maga Marlene Dietrich szórakoztatta vele a szövetséges katonákat, mivel ekkor már egzisztenciálisan Hollywoodhoz kötődött, és nem, a Vaterlandhoz..."

Ha úgy értetted, hogy az amcsik azzal alázták a németeket, hogy a nemzeti sztárjuk egy számukra eblematikus dalt énekel az ellenségeiknek, úgy ok, de attól még nem náci ellenes dal, sőt semmi-ellenes, azért is szeretjük:) Ja, MD egy versszakkal rövidebb verziót énekel, de a kihagyottban sincs semmi ideológia.

Mentula 2008.09.05. 21:04:53

Ja és egy klasszikus dalocska, ami rímel a poszt címére (de nem érdemes kifejezetten valakinek énekelni:

Ismertem anyádat
Jó nagy kurva volt
Ünneplőruháján
Ott van a gecifolt

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.09.06. 12:00:35

Persze, tudom, hogy nem náciellenes dal, csak úgy állították be az amcsik. Elnézést a félreérthető fogalmazásért. De ma is tanultunk valamit:)

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.09.06. 12:02:31

sőt! Még mi is énekeltük!
Csöndes az éjjel, sehol semmi fény
Õrszem áll a vártán, derék magyar legény
Nagy Muszkaföldrõl gondol rám
A sóhajtása száll hozzám
Szeretlek Márikám, szeretlek Márikám

Üzenetem néki míg csak leírom
Könnyeimtõl ázik a levélpapírom
Elküldöm mégis gyorspostán
Mert érzem, épp most gondol rám
Felsóhajt Márikám, felsóhajt Márikám

Kinn a Muszkaföldön tombol már a tél
Jancsikám szívébe a síró szél zenél
S õ egyre ott áll a vártán
Szerelmes szívvel csak vár rám
S azt súgja: Márikám, szeretlek Márikám

Amióta elment róla álmodom
Érte szenvedek és csak néki szól dalom
Elbúcsúzott ottan némán
Csak annyit mondott várj énrám
Én szívem, Márikám, én szívem, Márikám

Istenem teremtõm adj szívembe erõt
Ne kelljen már várnom, hozd vissza nékem õt
Add hogy ne sírjak én árván
Ki tárt karral és úgy vár rám
Úgy súgja: Márikám, szerelmem, Márikám
süti beállítások módosítása