A babonaposzt, mint olyan, kezd teljes mértékben kikristályosodni, már-már egy új társadalmi mezőt alkot.

Az egyik sajátossága, hogy nem sikerülhet mindig a vizsga, hisz akkor elveszené babona mivoltát. Ennek megfelelően jártam én is, Shanghajbaby megkapta az én kettesemet is, most pedig új égi segítségért fohászkodok. Most Doctor barátommal vágunk bele a megpróbáltatásokba, reméljük utoljára. A mai, nemzetközi jog vizsga, hála a Fennvalónak (aki megteremtett a maga hasonlatosságára- nem kell félni, nem megyünk el klerikális irányba) sikerült, bárcsak Anatole és MuellR kollegák is elmondhatnánk ugyanezt. NJ tanulás közben, már hagyományosan jön elő Bacsó Péter remekműve, A tanú, amelyben a nemzetközi jog nem marad meg a rotható Nyugat ópiumának.

A tanú azon kevés magyar filmek egyike(a Legényanya és Indul a bakterház mellett), amely világviszonylatban is megállja a helyét. Annyi klasszikus rész van benne, akár egy Monthy Pythonban. Megunhatatlan.

Hála a youtubenak és társaiknak, bármikor újranézhetjük őket. Erre hívlak fel most Benneteket, hogy miközben Bástya elvtárson, Virág elftárson, Pelikánon, Dániel Zoltánon, Dezsőn sírtok a röhögéstől, mi Doctorral máson. És csak sírunk. De most, most érzem a sikert, és hogy egy klasszikussal zárjam:

"Virág elvtárs: Nem baj! Nem baj. Visszasírnak még maguk engem!
Pelikán: Hát erre azért nem mernék megesküdni." HAJRÁ LÓGÓS POLITOLÓGUSOK!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr251176012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.06.11. 13:59:01

Én is elmondhatom:) Kilobbyztam!:D
süti beállítások módosítása