2009.08.10. 21:34
Barlangrajzok
Az index vonatkozó cikke szerint a tanárok nem kaphatnak az influenza elleni oltásból. Az indoklás szerint azért, mert úgyis bezárják az iskolákat, ha kitör a járvány. Hát basszák meg magukat.
Először is: nem úgy keletkezik a járvány, hogy egyszer csak a 25 fős osztályból 20-an nem mennek iskolába, amiből látszik, hogy jujj, most járvány van aztán, zárjunk be. Ha esetleg nem emlékeznének rá arrafelé, akkor most szólok: a gyerekek adogatják egymásnak, és az hosszú idő, mire annyi gyerek lesz beteg, hogy soknak lehessen mondani. És addig ki az, aki folyamatosan a fertőzőek között van? Okos. A tanárok. Úgyhogy nehogy beoltsuk őket! Hát mivé lenne ez az ország, ha foglalkoznának velük?
Másodszor meg. Az érdekelne, miből gondolják, hogy nem kaphatják el beteg gyerekektől? A mélyen tisztelt miniszter úr szerint nem érintkeznek velük? A családban tartott pedagógusunk például homlokpuszival mér lázat. Igen, az iskolában is. Persze tudom én, hogy hüje az, akinek hivatása van és nem munkája. Esetleg szerezzen be egy vegyvédelmi ruhát, és utáltassa meg magát a kölykökkel, mert akkor nem lógnak majd a nyakában. Egyszerűbb, mintha el kéne magyaráznia egy hétévesnek, hogy kicsikém, ne örülj nekem, mert a végén még megölsz.
Beoltják viszont azokat, akik kellenek az ország működőképességéhez. Az orvosok oltása persze nem kérdés. De őszintén: a gázóra-leolvasó mi a tökömek is kell a működéshez? És mi az, hogy a tanár nem? Itt már régóta csak felesleges nyűg a tanári gárda. Mert mit képzelnek ezek. Házi feladatot adnak. Aszondják a gyereknek, hogy ne verekedjen, hogy a bazdmeget nem muszáj ám kötőszónak használni. Sőt, hallani olyan elvetemült matektanárról, aki azt akarja, hogy a gyerek be tudja bizonyítani Tálesz-tételét. Gyakorlati tudás kell nekik! Nem ilyeneket tanítani!
Amikor kitalálták a végletekig butított érettségi-felvételi rendszert, kézbe kaptam egy gyakorló feladatsort. A következő kép volt benne:
És a kérdés: melyik korból származik? Na melyikből?
Valóban, a tanárokra semmi szükség az ország működképességének biztosításához. Az idióta elvárásaikkal még a végén megakadályoznák, hogy az összes debil, gondolkodásképtelen, gerinctelen hüjegyerek vezető politikus lehessen. Most legalább néhányat ki tudnak még szűrni közülük.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.08.11. 01:13:15
paranoid T.R. marcipan 2009.08.11. 12:14:44
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.11. 15:03:43
Csak nem a tanárlobbi fizetett ügynökéhez van szerencsénk?!
(Legalább jól fizetnek?)
Te is, ahelyett, hogy egy kényelmes, árnyékos helyen elnyúlva, minimális ruházattal magadon, valami hűsítő koktélt iszogatnál, miközben kikiáltasz a fürdőszobába, hogy "drágám, hagyd már abba azt a hülye zuhanyozást és gyere inkább ide!" - szóval ehelyett itten mindenféle filozófikus és idegesító témákkal foglalkozol...
Cö-cö-cö...