Igazából én elismerem ezt a gyereket. Olyan szinten vezette meg kicsiny országunk szinvonalas médiaseregét, hogy azt tanítani kellene. Egy mondás jut eszembe, amiben a szarról, meg egy bizonyos palánkról van szó, de hagyjuk is ezt most és lássuk, hogy miről is hadobálok én.

Vezekényi Laci barátunk mert nagyot álmodni. Ez azért kifejezetten találó megfogalmazás, mert ekkora baromságot csak álmodni lehet. Történt ugyanis, hogy egy Aktív-riport kapcsán felreppent a hír, miszerint Lédi Gágá legutóbbi klippjeinek lsd-szagú képi világa egy 15 (azaz tizenöt) éves magyar gyermek agyából pattant ki, aki ezeddig önfeledt Counter Strike hentesként praktizált. Sikereket már eme gyermeki mészárlás is hozott a konyhára, ugyanis WCG (World Cyber Games) nyertes volt (saját bevallása szerint) öt esztendeje. Namármost:   

Számoljunk kicsit. László barátunk, amennyiben jelenleg 15 éves , részt sem vehetett a 2005-ös WCG-n, hisz nem töltötte be a minimum korhatárt, ami tudomásom szerint 14 év. Meg egyébként is, 2 kattintás és kideríthető, hogy a nyertes amerikai kocka volt. Hozzátenném, hogy ez száz százalékban minősíti a magyar médiát. Ez az info nem volt eldugva, nincs itt kérem semmi mismásolás.

Ám van ott még, ahonnan ez jött. Barátunk azt is állított, hogy egy Alive címmel ellátott Counter Strike videó szerzője is ő és ez alapozta meg hírnevét. Ez valóban egy nagyon jól sikerült munka, remek darab. A probléma csupán abban áll, hogy a szerzője egy orosz fiatal, Evgeny Petuhov, aki a hír hallatán, miszerint az ő tollaival ékeskedik egy jóllakott napközis, igencsak bepöccent.

Na, most jön a kedvenc részem. Erre egyenesen magyarázatot követelek! Hogy nem jutott eszébe megnézni egy nagytudású televíziós munkatársnak, vagy akár a takarítónőnek, vagy bánom is én kinek, hogy végiglesse azt a rongyos stáblistát és ezzel elejét vegye ennek a bitang nagy égésnek, melyen méltán mosolyog, sőt kacag a környék, vagy hála az internetnek az egész világ. Lássuk a "B" verziót: Háááát ezek tényleg TELJESEN hülyének néznek mindenkit?! Valóban elhitték, hogy a Máunika só után minden csepp genny lecsúszik a torkunkon és SENKINEK nem tűnik fel, ha Steven Seagal nyugodtságával krákognak ránk egy ilyen hazugságot? A "C" verzió kicsit macerásabb és további kutatómunkát igényel. Eszerint ugyanis Laci agyának nem 10, hanem legalább 70%-át használja ki és így képes Jedi elmetrükkökkel megtéveszteni a vele kapcsolatba lépőket, sőt, egész Magyarországot, továbbá internetország minden lakóját.

Nem is szaporítanám a szót, de mégis zavar valami... Mindezeket végigolvasva, értelmezve, megemésztve és felböfögve, szerintem másban is megfogalmazódik a fájó gondolat: egy átlagos héten, hónapban, évben mennyi tökéletesen hamis szenny tölti agyaink bufferét? Tudom, elég közhelyes ez a megállapítás, de akkor is zavaró.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr182217715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2010.08.13. 15:12:25

Még jó, hogy nem nézek tévét, az eseményekről képregényekből tájékozódom, a popzenei chart pedig főként klasszik thrash metál számokból áll, az eatliver meg alap. Amúgy a kedvencem, hogy a kis géniusz, informatika tantárgyból merész közepes (3) eredményt produkál. Édesapja is egy retardált valaki lehet, mert ő meg értetlenül áll ez előtt a tény előtt(Cunt-er Strike-ot nyilván nem oktatnak ezek a mocskos tanárok fújj). Minden valószínűséggel ő kajálta meg először kisfia által kifőzött rizsát, és ő szabadította rá az országra, azzal, hogy mindenféle "hülyevagyfiam! Pafffff" és hasonló nevelő célzatú intézkedés helyett ráhívta kölkére a kereskedelmi hiénákat, akiket te oly bölcsen jellemeztél. Brávó!
süti beállítások módosítása