2009.08.16. 12:11
Röviden
2009.08.10. 21:34
Barlangrajzok
Az index vonatkozó cikke szerint a tanárok nem kaphatnak az influenza elleni oltásból. Az indoklás szerint azért, mert úgyis bezárják az iskolákat, ha kitör a járvány. Hát basszák meg magukat. Először is: nem úgy keletkezik a járvány, hogy egyszer csak a 25 fős…
2009.08.05. 16:41
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Miután a lakótársam rituális öngyilkosságot kisérelt meg, inkább ide írok.A beják egyik dialektusa a az ababda. Az egyik törzse pedig az ababda. De az ababda törzs nem az ababda dialektust beszéli, hanem az arabot. Két órát dolgoztam rajta, hogy ezt megértsem, és lehet, hogy nem…
2009.07.09. 18:54
Papírmánia
Munkakeresés közben érdekes dolgokra bukkantam. Elsőre, és aztán sokadjára is fura volt, hogy "asszisztensi diplomát" követelnek. Aztán úgy voltam vele, hogy ez valamiféle HR-esek között terjedő genetikai betegség lehet. Amolyan mentális. Vagy az agyukra ment a…
2009.05.23. 13:18
Ápdét
Hosszú hallgatás után találkoztam a szomszédasszonnyal. Igazolta az elképzeléseim, tehát muszáj leírnom:) - Hallotta, hogy a XI. kerületben délután 3 után nem lehet italt mérni? - Inkább azt, hogy 10-kor be kell zárni a kocsmákat, de nem mindet. - Mindegy. Itt is azt kellene. Meg…
2009.05.20. 14:15
Visszasírnak még maguk engem!
Pelikán nem értett ezzel egyet, de hát ő ideológiailag képzetlen volt.Ehhez márpedig Virág elvtárs kell. Senki más nem képes olyan tökéletesen és precízen levezetni, hogy a nemzetközi helyzet fokozódását hogyan is lehet a cocialista közerkölcs szigorításával megakadályozni.…