Munkakeresés közben érdekes dolgokra bukkantam. Elsőre, és aztán sokadjára is fura volt, hogy "asszisztensi diplomát" követelnek. Aztán úgy voltam vele, hogy ez valamiféle HR-esek között terjedő genetikai betegség lehet. Amolyan mentális. Vagy az agyukra ment a meleg. Vagy a papírmánia.

 

Csodás lehetne egy ilyen egyetem. Elsőben megtanítanának bekapcsolni a számítógépet, a kifejezetten tehetséges hallgatóknak indítanának külön laptop-órákat. Erre épülhetne a Hogyan idítsuk el a Word-öt? meg a Gugli a barátod szeminárium. Master képzésre mehetnének azok, akik szerint a registry nem valami trópusi betegség, és nem kézzel írva adták be a szakdolgozatukat. Az összehasoníthatóság kedvéért két témából lehetne csak választani: 10 oka annak, miért lilul a rendszergazda feje, illetve a tönkre teszi-e a hibajavító a monitort?. Minden harmadik, zártosztályra juttatott informatikus után plusz kreditet lehetne nyerni. 

Majd azzal a csodás ötlettel szembesültem, hogy azt találták ki, valakik, valahol, hogy nehogy már csak annak lehessen diplomája, aki tanult. Rohadt kizsákmányoló burzsoázia. Mindenféle tudás sokat ér, adjunk diplomát érte. Mondjuk, aki igazolja hogy legalább 100 Maounika sónak fel tudja mondani a szövegét, legyen szociológus. Vagy, még jobb: aki a törzskocsmájából hoz egy felest számlát, amire a csöcsös pultuskislány felvési, hogy az egyén minden második pálinka után fennhangon szidja a kommancsokat/fidesznyikeket/buzikat/kormányt/ellenzéket, és mondatait úgy fejezi be, hogy "... bár főleg mindegyiket a Dunába kéne lőni", azt azonnali hatállyal tessék politológusnak nyilvánítani. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr91236884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.07.09. 19:37:40

Na még csak az kellene :D Magyarországon így is mindenki ért a politikához, csak túlságosan elfoglaltak a taxivezetésben, hajvágásban....
süti beállítások módosítása