Sajnálom, de megint a zsenge demokráciánk feje fölött lebegő egyik rémről, az etnikai diszkriminációról vagyok kénytelen szösszenni egyet, ami (ezúttal) nem pozitív.



Biztosan ti is hallottatok olyan elvetemült felsőoktatási intézményekről, ahol a diplomához
megkövetelt nyelvvizsgák közül az egyetemek, főiskolák fura urai (köszi, Attila!) önkényesen kizárták a lovári nyelvet. Magyarán: nem fogadják el azokat a nyelvvizsga-bizonyítványokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy felmutatója ilyen-olyan szinten elsajátította roma etnikumú polgártársaink anyanyelvét.

Nem akarok itten hangulatot kelteni, de milyen dolog már elvitatni cigány származású nemzettársainktól, hogy nyelvük ugyanolyan értékű, mint ősi ellenségeinké:
a franciáké vagy a németeké?! Hogyan engedhető meg egy EU-tagállamban az az érvelés, hogy a lovári alapszókincse mindössze a töredéke a nagy (és széles körben elismert) nyelvekének? Azt állítani, hogy nyelvtana primitív és órák alatt elsajátítható?!

A romani (cigány) nyelvet (melynek a lovári az egyik alvariánsa) Európában körülbelül 6 millió ember beszéli (Magyarországon a lovárit meg nagyjából félmillióan), tehát nem arról van szó, hogy egy pár tízezer ember által beszélt törzsi nyelvtől zárkóznak el az illetékesek.

A megszopatott diákok, valamint a (lovári) nyelvpótlékoktól ily módon eleső közalkalmazottak és köztisztviselők nevében tiltakozom a lingvisztikai diszkrimináció ellen, és felszólítom a kisebbségi ombudsmant, hogy balhézzon egy jót!

Vagy legalább valaki kísérelje meg elmondani, mi a politikailag korrekt magyarázata a tárgyalt jelenségnek. Érdeklődő típus lévén kurvára kíváncsi vagyok rá.

Na meg röhögni is nagyon szeretek.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr122187887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2010.07.31. 14:44:25

A tagek már csak a hab a tortán, epic :D

Len-Che 2010.07.31. 21:23:09

Egy marosvásárhelyi sebész az 50-es években megtanult 4 cigány-dialektust, majd a 89-es események során igen hasznosan alkalmazta. Akkor és ott (Szatmárnémeti, RO ) minden nyugati és távolkeleti nyelv felesleges volt...életeket mentett a "nép"-harag elől...

paranoid T.R. marcipan 2010.08.02. 11:21:34

Egyébként a magyarázat leginkább az, h az egyetemek előírhatják, milyen nyelvet kérnek. ez mutat összefüggést azzal az elvárással, h a diákok külföldi szakirodalmat is el tudjanak olvasni. cigányul meg kevés értekezés van a fejlődő országok filozófiatörténetéről :)
(egyébként az egyetemek elvárásai és szolgáltatásai nyelvtudás kérdéskörében botrányos képet mutatnak. meg másban is, de ez végképp nem tartozik a témához)

mondjuk nem tudom, pc voltam-e.

hazitroll 2010.08.22. 09:54:19

Kicsit késői vélemény, de most olvastam az írást: 1. az eszperantót sem fogadják el, mert anno divattá vált azt megtanulni, mivel könnyen, gyorsan lehet. Csak semmire sem jó. Bocsánat az eszperantót szerető embertársaktól.
2. hallottam egy srácról, aki japánul perfekt volt, nem is izmozott más nyelvvel, aztán egyszercsak nem kapta kézhez a diplomáját, mert a japán az nem nyelv. Azon az egyetemen 6 európai nyelv volt előírva, hogy abból kell legalább eggyel rendelkezni. Ez is vitatható, mert japánul kevesen tudnak, és azért elég jelentős ország.
3. És ebben van igaza Marcipánnak: mondj olyan szakirodalmat, komoly, vállalható üzleti partnert, aki kizárólag lovári nyelven fog beszélni. Ahogy valszeg litvánul sem beszélnek sokan, pedig olyan ország van, komoly történelme is van, stb. De mondhatnám ezt thaijal vagy szingalázzel is. Hogy adott esetben mekkora előny lehet ilyen nyelven tudni, az egy dolog, azt használd ki az angol/német/francia tudásod mellett.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.22. 11:23:32

Oké, elfogadom, hogy kizárólag lovári nyelven még nem olvasható egyetlen tanulmány sem a permutációcsoportok izomorfizmusáról, sem a Heisenberg-féle határozatlansági összefüggésről, de akkor azt magyarázza meg nekem valaki, hogy egy szabolcsi város rendőrkapitányságán miért fizetnek nyelvpótlékot a francia alapfokért és miért nem a lovári középért?

(Konkrét példa!)

hazitroll 2010.08.22. 16:21:20

@tiboru: Talán mert Franciaországnak van nagykövetsége... Egyébként jogos a felháborodásod, ilyen kontextusban igazad van. Abban a kontextusban viszont az egyetemeknek volt igazuk, hogy mindenféle jöttment nyelveket - én elsősorban az eszperantóra gondolok most - meg nem fogadnak el a diplomához, így nem lehet elbliccelni az egy értelmes, nemzetközi viszonylatban is használható nyelvtudást. (most a nyelvvizsgához szükséges tényleges tudásról se beszéljünk) Egyszóval: mindenkinek a maga szempontjából igaza volt, csak túl általánosan lett alkalmazva - szerintem.

hazitroll 2010.08.22. 16:22:37

@tiboru: Fordítok egyet a kérdésen: miért van nyelvpótlék? Bizonyos pozíció felett egyszerűen nem kéne alkalmazni olyan embereket, akik nem beszélnek adott nyelve(ke)t.

paranoid T.R. marcipan 2010.08.23. 18:10:54

@tiboru: azért, mert az angol/német/francián kívül az van előírva, h akkor jár nyelvpótlék, ha kell a munkájához. ennek a kritériumai nem egyértelműek, és fenemód smucig államban élünk. mondhatnám azt is, h mindig olyanok irányítanak akik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. egyik volt tanárom kifejtette, h elő kell írni, h senki nem kaphat érettségit addig, amíg nem töltött el meghatározott időt a határon túl. mondtam, h ez szép, de valakinek fizetnie kell. erre bevörösödött a feje, h az összes idióta tizenévesnek csak arra van esze, h a francia tengerparton vedeljen, pofátlanok, fizesse ki mind magának. 40 elmúlt, de a rózsadombon kívül még életében nem járt... ezt csak azért írtam le, h ha már a képzés ilyen, nincs mit várni azoktól, akik kigondolják az ilyesmit.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.08.27. 18:02:14

van itt kérem egy vendégposzt, ami szintén a nyelvi képességek meglétét, vagy meg-nem-létét feszegeti, csak kicsit más szövegkörnyezetben:

osztgyunamigyun.blog.hu/2008/10/14/vendegoldal_zoltan

Frick László Emlékzenekar 2010.10.04. 07:52:33

Magyarországon a lovárit, ha a nyelvvizsgával ügyeskedő 112973 magyar nem számítom, kb 44000 cigány beszéli, a legkevésbé használatos nyelv.
A többség románcigányul beszél, a legeslegtöbben viszont csakis magyarul (ők a romungrók) A románcigány nyelv-törzse a román, nyomonkint romani-t (indiai eredetű, kb 200-300 szó) tartalmaz, de van jövevényszava az összes balkáni nyelvből, beleértve a magyart is, és hozzá még pár ruszisztikus-iránimedencei. Vannak oroszcigányok, eezek valamiféle ruszin-rutén (-> orosz] alapú nyelvet beszélnek párszáz román jövevényszóval.

Frick László Emlékzenekar 2010.10.04. 07:55:59

A blogfőmondathoz:
A férfi állva húgyozik ugyan, de a nőknek van egy titkos élezete, a vizelet és széklet visszatartása elélvezésig. Főleg szexuális nyomorban élő vidékiparaszt asszonyok alkalmazzák, akiknem tudnak félredugni, mert a falu szeme előtt ez nehézkes. Szorítja, szorítja és aztá a budin ülve még visszatrtja, amig ki nem jojózik a szeme. Neurológiailag bizonyíthatóan egyfajta orgazmusérzést okoz. Mellékágazata:
Az útált polgármester(nő) plakátarcára szarik vagy pisál a kertben guggorászva (ez a jizz műfajának nőiága)

Egyik munkahelyemen eldugult a nőibudi, mert az egyik kolléganő a polgármester plakátjával járt WC-re...
süti beállítások módosítása