Utóbbi napok étkezései két adott minta alapján történtek. Pizza napot tartottam, vagy pedig reggel vettem valamit, míg jött a busz, és délután öttől az étteremben 40%osan leértékelt fasza kis ételeket fogyasztottam. Ha kolleganőm már nem lenne törzsvendég a Don Pepénél, én magam megszereztem volna ezt a kitüntetést az elmúlt hetek során. Pontosan ez vezetett el ezen bejegyzéshez, ami a dioxonnal fertőzött guarguminál is nagyobb veszélyre kivánja felhívni a figyelmet: az ételek nacionalista mivoltára, ami lehet a kormány műve, esetleg a nemzetközi tőke, az újonnan szerveződött Nemzei Gárda már évekkel korábban elkezdett nemzetegyesítő titkos akciója.

Mivel az ember sose nem tudhassa', ki olvassa, ezért részleteket csak titkosítva merem leírni, és a bennfentesek a roppant rafinált, de mégis kódolt "tovább"-ra kattintva tudhajták meg az igazat, csakis a teljes igazat. Higyjetek nekem, hogy ez igaz, az egyik kezemben közben a Biblián pihen, míg a másik pedig a szívemen.


Nos Béláim az Úrban,akik tovább jutottatok,mert igaznak találtattatok, olvassátok el ezt a két ajánlót a Don Pepe étlapjáról :

MEDITERRÁN SONKÁS PIZZA 1290 Ft
  (pizzaparadicsom, mediterrán sonka, Pannónia sajt)
MEXIKÓI PIZZA 1290 Ft
  (pizzaparadicsom, kukorica, kolozsvári szalonna, bab, csili)
 
Ehhez kapcsolódik egy tegnap általam vásárolt termék, amit a Plusban találtam. Curry mártás az ő neve, és az érdekesség, ami miatt ennyire kirivó figyelemben részesül, az az "összetevők" rész. Ne gondoljon senki beledarált elefántokra vagy bármi egyébre. Megpróbáltam lefényképezni, hogy ezzel kapcsolatban is bizonyítékot szolgáltathassak, de sajnos annyira aprók a betűk, hogy nem látszódik. No mindegy, kitalálok vmit azért.
Ha arra vetemedik egy fogyasztó, hogy elolvassa a termék összetevőit, mint én is tettem, meglehetősen érdekes dolgokat tapasztalhat: elkezdődik magyarul, középen románul folytatódik, majd szintén magyarul záródik. Persze származási országként feltüntetve Németországot. Hiába várja az ember, hogy a 149 Ft-os fogyasztási árú termék Indiából származna, ahol szorgos, helyi munkások gyártották, és azért ily olcsó, mert a gaz kapitalisták kizsákmányolják őket, megveszik tőlük 5Ftért és eladják 149ért.

Na most, aki idáig eljutott, kérdem tőletek, qou vadis magyar kereskedelem? Hogy lehet az, hogy a Mediterrán pizzán Pannónia-sajt, a Mexikóin kolozsvári szalonna, a magyar leírásnál románba csapó ismertetés található?

Először is arra gondoltam, hogy erről is a kormány tehet, mint mindenről. Kedvencem, amikor a globális felmelegedést és a globalizációt keverő polgártársak is ezt az örökké elsüthető adukártyát veszik elő, akár csak barátai előtt Józsi bácsi azt a bizonyos feleség alázó viccet, ha Mici néni épp elemet cserél a hallókészülékében. Annyira irigylem ebben a jenkiket, ott pártállástól függetlenül a kormányt omnipotensnek tartják, és mindenki retteg, hogy figyelkik, követik, titokban tartják, hogy Macaulay Culkin valójában az űrlények és Jimmy Carter szerelemgyermeke, unalomból pedig lebombázzák a WTC-t ,csakhogy megtámadhassák Svájcot, hogy így vonják ki végleg forgalomból a Milka Csokit( az, hogy egyenlőre még nem történt meg, az csak az elterelés része). A mindenkori amerikai elnök pedig a békaemberek bábja. Ezen utóbbi dolog miatt adok egy kis esélyt annak, hogy a mi kormányunknak is részese ennek az összeesküvésnek, ugyanis egyre több jel utal arra, hogy minket is ezek a bizonyos békaemberek tartanak megszállás alatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban,mint TGM, Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc.

Második elméletünk a nemzetközi összeesküvésből indul ki. Ennek ugye hagyománya van, amiről nálam sokkalta avatottabbak tudnának igazán sokat mesélni, így erre nem is vesztegetek sok időt. Aki kompetens szeretne lenni ebben a témában, olvasson kurucz.infot vagy Wass Albert késői munkásságát.

Harmadik, és általam leginkább igaznak elfogadott elmélet szerint mindenről a Nemzeti Gárda titkos szerveződése áll. Ők azok, akik az egyetlen igazság birtokosai, és rájöttek, hogy rosszul tanították mindig is a histórikát. Erről persze a második pontban említett nemzetközi összeesküvés tehet. A világ születésekor, történelem előtti korokban a Magyar- Sumér- Japán Birodalom volt az egész világ ura, Mexikót, a teljes Mediterrán- éghajlatot, Kamcsatka(brr)-félszigetet, Atlantiszt, és minden ismert- és meg nem ismert földrészt (meg nem ismertet a nemzetközi összeesküvés miatt). És mivel senki nem emlékszik már erre a nemzetközi összeesküvés pusztító, aljas, agyromboló tevékenysége miatt, valahogy elő kell hívni az emlékeket a kollektív tudatalattiból EM (mint magyar, és nem nemzetközi összeesküvés)-méter segítségével, vagy legalábbis utalásokkal, mint írásunk kiinduló tétele az rejtélyes összetevőkből.  Röviden összefoglalva, megindult az invázó, hogy nemzetünk ismét nagy legyen. Diplomáciai kapcsolatokat felvettük a japánokkal( szerintetek miért van itt a Suzuki).  És igen, elérkeztünk a legnagyobb tételhez. Ebben mind a kormány keze van benne, de erről psszt.
Az, hogy a magyar nyelv románba csap át, szintén egy utalás, hogy a román a magyar csak egy tájszólása. A szlovákokról más termékeken helyeztek el utalásokat. Ehhez kapcsolódik mai játékunk. Aki beküldi öt ilyen termék vonalkódját-valamint 100ezer Ft-ot,sorsoláson vesz részt, és 5000Ft értékű vásárlási utalványt kap a Magor Boltban.
Játszatok, játszatok, mert játszani jó

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr86141495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása