2007.08.30. 16:10
Pink Panter
Tegap úgy jártam, mint székely bácsi a zsiráffal. Ami ebben a legrosszabb, mostanában egyre gyakrabban. Mármint, hogy ledöbbenek, nézem, nézem, próbálom feldolgozni a látottakat, és megállapítom, hogy ilyen állat már pedig nincs. Azt, hogy összvér, rendben. Farkaskutya is-is. A lódarázs pedig végképp értelmezhetetlen volt számoma. De csak volt. Egészen tegnap éjjelig.
Először azt hittem, vicces sörgyári munkások lsd-t csempésztek a sörömbe, hogy én ilyet látok. Casinoban iszogattunk cimborákkal, amikor megékezik egy társaság. Három fiatalember, akik nem is tudom hogyan fejezzem ki magam politikailag korrekten, nos, mindenképpen ott a helyük a tegnap megénekelt Kilométeres Utcabálon. Sok furcsaságot megtapasztaltam már az életben, ezért is furcsa, hogy meglepődök az utóbbi időben gyakran. De vagy vénülök erősen vagy ez a kurva ország ( copyright by Gyurcsány) tényleg megérett egy pusztító, megelőző atomcsapásra.
A három csóriszupersztár faszi közül az egyiknek magenta színűre volt festve a haja. De nem ám teljesen. Ugyan, az olyan snassz. Oldalt fel volt nyírva, bár csak szimbólikusan, mert a punk már nem menő. Ippeg csak. Középen pedig, körülbelül tíz centis sávban, halántéktól homlokig magenta. Mellé ízlésesen pink felső. Bazmeg, létezhet ilyen? Nem elég, hogy mindenféle Gárdák vannak, meg fasizmus, meg zsidó összeesküvés meg kommenyizmus? Még ezt is el kell viselni?
Jó, lehet, hogy nem mageta volt, hanem rózsaszín, de férfiként olyan vagyok, mint a windows. Ismerek 16 színt, oszt' jó napot. Barack? Az egy gyümölcs. Mályva? Azt sem tudom mi az.
Mindenesetre lehet, hogy a srác nem önszántából viseli ezt a hajat, csak a Té-Csoport fizetett embere. De esküszöm, közel voltam, hogy odamegyek hozzá, megnyomom a fejét, és megkérdem: Burkina Fasoban hány fiatal lány vallja magát Krisnásnak.
Aztán, az is lehet, a korábbi tételt elfogadva, hogy vénülök, és nem tudom mi a trendi. Ez pediglen nem más, mint a ma ifjúságának válasza a lila hajú öregasszonyokra. Ha pedig azért ilyen, mert tetszik neki, ne adj isten, ez lesz 2007 divatja, akkor azt mondom, irány azonnal Kocsord, szóljatok azoknak, akiknek érdemes, és könyörögjünk a legfélelmetesebb hadúrnak, Generalissimo Bushnak, nyomja meg azt a kurva
Innen pedig küldöm mindenkinek a Belezőkarmoló-díjat, aki szerint ez menő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.