Mindig úgy gondoltam, ha egyszer szaporodásra adom a fejem, és ebből egy leány gyermek jön világra, nos, bajok lesznek. Ne értsen senki félre, nem vagyok én annyira hímsoviniszta, mint az látszik, sokan gondolják, miegymás, csupán egy lánnyal rengeteg gond van. Ráadásul, szegény teremtés ártatlan is lehet sok esetben, hiszen azok a kangörcsös, mocskos szemét faszik mindig megpróbálnák kihasználni az én szemem fényét.

Nem véletlenül határoztam el, hogy ilyen esetben a pincébe fogom kialakítani az ő szobáját, rácsokkal, és a gyermeknevelés elengedhetetlen eszköze lesz a sziciliai barátok barátai által oly előszeretettel használt lupara, amellyel mintegy márszeluszválászi bölcsességgel lövöm szét minden udvarlója farkát, mintha csak Zed lenne, és éppen csúnya dolgot művelt volna vala vele. A lupara mellett beszerzem Jenna Jameson How To Be Lesbians című könyvét, mintegy rejtett motivációval, hogy a jányzót megfelelő irányba tereljem a szexális preferencia terén. Ha gyereket akar, addigra csak törvényt alkot a Parlament az örökbefogadásról. De mivel nőről van szó, a mesterséges megtermékenyítés is nagyszerű megoldást ad. Apukaként szívesen kifizetem ezt. Ha kicsit utánaszámolunk, a sorozatos abortuszok, fogamzásgátlók drágábban kijönnek, zusammen alles, mint egy egyszeri beavatkozás.

Hogy honnan ez az ijedtség, kérdezheti a kedves Olvasó, hiszen ez mind csak rémkép, nem így működik az életben. Akkor erre én csak azt mondom, Barátom, üljünk le pár sör mellé, és beszélgessünk el a nagy K betűs Életről, mert valami álomvilágban élsz. Ahogy flying man is mondta, The World is sick. Ezzel szembesültem ismét, amikor is csütörtök lévén a varázsdobozban Ments meg volt. Aki ismer, tudja rólam, ez a kocsmamentes napom, ilyenkor ki nem monzdulok az házból. De mivel, szociális lény vagyok, felmentem chatre.

Aki rendszeresen szokta eme cselekedetet folytatni, nem hiszem, hogy sokat kell meséljek róla. Jelen írásban kísérletet teszek, hogy összeszedjem a csetelők arche-típusait. Nem mintha, olyan sok lenne belőlük, de ha találkozunk velük egy-egy szobában, bátran röhögjünk rajta. A monumentális munka előtt fohászkodást intézek minden Virtuális Kommunikációs Csatorna Védőszentjéhez, SzexyCicababához, remélvén, elkísér utamon és megsegít.


Kezdjük először, az udvariasság jegyében a női nemmel:

- legtipikusabb formája a 12-15ig terjedő korosztály. Ők a legkreatívabbak. Mindig benne van a nevükben a baba, babuci, cicc, ciccus, cica és ezek mutációi. Ízlés szerint szexyvel, csinivel kombinálva. Ha ilyennel találkozol, és nem szerepel kor mellette, akkor is biztos lehetsz benne, hogy még nincs személyije, és csak most hallja élete első szexuális felvilágosító óráját az általános iskolában. Ők most ismerkednek a fiúkkal, volt, akinek már a kezét is megfogták, de már össze vannak zavarodva. Megerősítésre van szükségük, hogy ők az osztály legkelendőbb lányai, ezért úgy flörtölnek a rájuk vadászó pedofílokkal és a cset legszánalmasabb idiótáival, akiket mindenki megvet, elutasít, és abban bíznak, hogy talán egy éretlen, tapasztalatan lány tudja értékelni őket. De róluk később. Ha valami kivételes oknál fogva nem szexybaba nevet választanak maguknak, akkor szóhasználatukból is ki lehet szűrni őket: cijjja, cexyyyyy, fijúúúúúúka stb-stb.

- a 12-15ig terjedő korosztály másik tipikus formája a depressziós vagyok, engem mindenki utál, de én is őket, fel akarom vágni az ereimet. Divatos szóval manapság emónak kategorizálják őket, de mi azért láttunk egyet s mást (emóról sokáig fingunk nem volt, de a tüneteket ismertük). Igen, ők a tini rocker picsák. Legnagyobb bánatuk, hogy senki nem érti meg őket, bűn a élet (ahogy a hazai börtönök legnépszerűbb tetoválása is hirdeti). Ők a legelégedetlenebbek magukkal, a legkisebbségi komplexus kíséri őket életükben. Ők azok, akik miatt kialakult a fordított pszichológia. Bár azt mondják, mindenkit utálnak, és senki nem hiányzik nekik, de mi tudjuk a Nagy Igazságot. Szeretetéhesek, mint mindenki ebben a korban, csak rossz stratégiát választottak, hogy megkapják a hőn áhítottat. Ők a csetszobák hatodik Leninjei. Vannak, voltak, lesznek.

- ezen két kategória közös halmaza, hogy ők mind egyéniségek, és őrültek, és iszonyat jó arcok. Legalábbis szerintük. De elnézzük nekik, mert fiatalok, majd megérnek. Jó esetben. De én realista vagyok és tudom, sokan nem növik ki.

- következő kategória a fiatal, 16- 25ig terjedő lányok csoportja. Róluk keveset lehet mondani. Vagy tini fiúk szórakoznak vele, hogy női regisztrációt csinálnak és szivatják a sok barmot, vagy pedig dugni akarnak. De mivel mindenki dugni akar, ez nem meglepő.

- legutolsó csoportunk a 25 feletti nők népes tábora. Ők csak dugni akarnak. Hiába mondják, hogy nem, aki néz dr Houset, tudja, az emberek hazudnak. Ebben a korban ha az ember csetel, akkor az nem csak unalomból van. Vagy nem talált még senkit magának, és társat keres (amiről tudjuk, ha megvan, akkor úgyis dugás lesz), vagy talált már, de attól másokkal is akar dugni. Ez a csoport a legszélesebb spektrumot foglalja magába, egészen a nagyikig terjed. Ezek azok, akik miután dugtak, mindig szidják a férfiakat, hogy szemetek, kihasználják őket. Pedig ők cserkészték be őket.

A folytatásban a férfiakat vesszük górcső alá. Tartsatok ugyanúgy velünk. Ha lány vagy és magadra ismertél a leírásból, akkor főleg, mert akkor megtudod, kikkel szembesülsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr36153864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása