No szóval, hát kicsit elkéstem de nem felejtettem ám el...no persze ez nem azt jelenti hogy az uccabálos mámor idáig tartott, neeeeem azt azért nem mondhatnám, de sokhatás alatt voltam  :)   főleg hogy kilábaltam ama megrázkódtatásból hogy egy-két ital után azt hittem h elvesztettem a többieket, mint később kiderült le se jöttek inkább egyéb fedett helyen italozgattak tovább (tegyük hozzá talán ők tették jól)  Igaz 100 Huf-ért biztos nem vettek 4 db azaz mondom 4 üveg nagy Gössert, mint ahogy azt én tettem. Teszem hozzá mákom volt hiszen akkor már egyéb söröcskék versengtek bennem, hogy melyikük lészen aki előbb elhagyja testem. És gondolom mostmár mindenki kiváncsi, hogy is volt ez a 100 hufos 4 sörös nagy üveges cserés téma, hát többiek beküldtek pénzel pontosan 2000 hufal vegyek már italt, no nem azért mert fiatalkorúak neeeem, csupán bevallásuk szerint egyenesen nem nagyon mentek és sokan voltak. Szóval belibbenek a pulthoz megrendelem a terméket melyért (vendéglátós helyen) meglepően érdekes árat mondtak (1056 ft) én meg nagylelkűen kiegészítem és 1100-ből kérek vissza, erre az én drága 2000 Hufomból visszaad a srác 1900-t, utólag visszagondolva wiskyt is kérhettem volna :)
Hát talán ez volt a legérdekesebb emlék melyre emlékszem, mert hát a többi ami telefonon volt az tiszta homály. És most hogy így kielégítettem egyesek általam megvalósított posztolás iránti vágyát, még üzennék is : JÓ HOGY MEGBESZÉLTÜK HOGY LEMEGYÜNK UCCABÁLRA, EGY ÉLMÉNY VOLT VÉLETEK, ÉS JÖVÖRE UGYANOTT UGYANÍGY :)

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr16158787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása