5:2. 5:2! Ilyen nincs, megint kikaptam. OX-ből. A trauma hatása alatt bár, de lassan felkelek megnézni hogy mi is változott az osztályteremben, de semmi újat nem tapasztalok. Az osztály gyengébb fele már rég az igazak álmát alussza, a kitartóbbak (mint én) még igyekszenek ébren maradni, zenét hallgatni vagy olvasni valamit. A tanár is a szokásos testpozíciójában mondja megunhatatlannak vélt szövegét. Visszaroskadok a padra.

Mivel a holnapi leckém felét már késznek mondhatom, nem látom értelmét hogy felkeljek, ezért tovább fekszem. It's everydayz shit. Mondhatnánk tökéletes angolsággal. Ez az irodalom erről szól. Az ember bemegy, az első tíz percben még eljátssza hogy ő igenis figyel, aztán már meg sem próbálja. Úgysem menne. Amivel nincs is baj. Mert az irodalom erről szól. Ez maximálisan az a tantárgy, amikor az ember igyekszik kicsit előre tanulni, vagy azt csinálni amihez épp kedve van. Félálomban még felnézek a tanárra. Még mindig ugyanúgy ül, és épp mondja hogy "ez Vörösmarty egyik legpesszimistább verse." Ennek kurvára örülök.

A baj  igazából tényleg ott van, hogy ez az egész csúnyán el van baszva. Ez az egész oktatási rendszer. Az embernek igyekeznek mindent a fejébe tölteni, hogy aztán egy nagy katyvasz legyen benne a végére. Sok minden tényleg fontos, de azért maradjunk cikkem címe, az irodalom mellett. Az általános iskola első négy osztályában még Olvasás néven fut, aztán szép lassan áttér az irodalom névre. Már ott érezni lehet, hogy komoly gondok készülődnek. És valóban: értelmetlen versek, még értelmetlenebb verselemzések. Állítólag fontosak... Ki a faszomnak? Mert nekem nem. Állítólag az általános tudáshoz kell. Hát nekem nem, az is biztos! Engem ne azért szeressenek mert fejből tudom hány verset írt Csokonai. A verselemzés alapjába véve arról szól hogy pár idióta verselemző összeül, haluznak valamit és könyvben kinyomtatják. És a sok fanatista magyartanár meg bámul rájuk mint a Megváltóra. "A sok kemény hang olyan zorddá teszik a verset. Zseniális." Az biztos. Hol van itt kemény hang? Milyen kemény hang? Meg hogy ilyen lelki meg olyan lelki gondjai voltak. A lelki gondjaim nekem is megvannak, mégse írok verset! Csak blogot. Azt viszont az olvassa aki akarja.

Meg azt hitte a sok hülye (már elnézést a kifejezésért) hogy ebből meg lehet élni. Már hogy lehetne? Eleve senkinek nem volt szüksége rá, ez csak a 20. században lett így divat, természetesen a tanárok körében, hogy milyen jópofa lenne megszopatni a kisgyereket egy jó kis verselemzéssel az egészséges fejlődése érdekében. És ebből heti 6 óra már tényleg irritálóan sok. Én nem magyar szakra jelentkeztem, könyörgök!

Az irodalom másik félelmetes része a kötelező olvasmányok. Amikkel aztán szépen meg lehet utáltatni az olvasást a gyerekkel. Velem nem. Tévedés ne essék, annak ellenére hogy magát a tantárgyat utálom, azért olvasni még szeretek! De kezdjük el idáigi kötelezőimet: az első csapás 3. osztályban ért, a Kincskereső kisködmönnel. Mert az olyan időálló. Valószínű, hogy egy harmadikos gyerek tudja hogy mi az a torokgyík, vagy hogy mi volt akkor jellemző az általános életmódra. Akkor már ott a Micimackó. Az legalább tényleg időálló. Vagy ha mindenképp magyar szerzőtől akarunk művet, akkor Pál utcai fiúk. Egyébként ez volt a második kötelező 5. osztályban, az tetszett is. Hatodikban Egri csillagok, szintúgy szép mű, még ha nem is visz nálam irodalmi különdíjat. De a hetedik osztályban kötelező A kőszívű ember fiai vitte a prímet. Az máig vezeti nálam a toplistát a legrosszabb könyvek terén. Azt még nem sikerült überelni. Jókait azóta utálom. Baszki, miért nem lehet értelmes kötelezőket feladni? Nálam idáig a legszebb magyar könyv címet mindenféleképpen a Tüskevár viszi. Annál jobb magyar könyvet, ami mégtényleg alapnak is mondható, nem olvastam. Persze az pont nem volt kötelező, mily' meglepő. És aztán jöttek a szánalmas humorú könyvek: Legyek ura (ez könyv???), Tartuffe és még sorolhatnám.

De az irodalom mellett még támadhatnám a nyelvtant is. Valószínű, hogy ha egyszer kikerülök az életbe akkor az lesz a legnagyobb gondom hogy mi a hang útja. Mert ez olyan nélkülözhetetlen tudás. Meg persze hogy mik az ajakréses hangok. Nyilván ugyanezt elmondhatná egy olyan ember is, aki nem reál beállítottságú: mikor kell neki azt tudnia pontosan hogy 60 fok cosinusa 0,5 kereken? És én ezzel teljesen egyetértek. Én élvezem, mert tudom és szeretem. De aki nem? Neki ettől függjön aztán a továbbtanulása? Na ne röhögtessük egymást!

Fizikatanáromnak van egy nagyszerű meglátása a dologról: azzal még idáig nem fejlődött a tudomány hogy verseket irogattunk. És valóban: Anettkát majd a költői gondolat szárnyalása viszi fel az űrbe (apropó, kíváncsi vagyok hogy vajon retúrjegyet vett-e? Ez engem mindmáig nagyon foglalkoztat...)???

Ezzel mindössze egy gond van: hogy ez érettségi tantárgy! Ezt az egész irodalmat kurvára leszarhatnám, átmehetnék kettessel, de nem: mert valami pöcs ott fenn azt találta ki hogy ez érettségihez nélkülözhetetlen. Bassza meg! Ezek után ez beleszámít a továbbtanulásomba, mind az órai teljesítmény (tehát felelések, dolgozatok, stb.), mind az érettseggi. És hogy addig mi lesz? Először is megbosszulom az 5-2-s vereségemet...