2007.10.26. 18:47
Demokráciát
De kicsit álljunk meg ennél a mozaikszónál. ÁVH. Lehet, hogy azóta paradigmaváltás történt a történelemoktatásban, de az ÁVH nem egy olyan szervezet volt, ami hagyta, hogy tüntessenek a kormány, a párt, főleg nem az ÁVH ellen. Igen, az ÁVH az Álom Védelmi Hatóság. Megakadályozta a felkelést (béke soraidra Hofi). Akiket elvittek azon a bizonyos fekete autón (nem előállítottak nyolc órára) a Terror Háza Múzeumba, sütikkel kínálták őket, és elbeszélgettek a politikai helyzetről. Megkérdezték, mi a véleményük Rákos is Elvtársról, keleti szomszédunkról, a Szovjenunióról. Miután jól kinevették egymást, hazaengedték az állampolgárt. Valahogy úgy, mint most.
Imádom a konzisztenciát és a történelemismeretet. Bár lehet, hogy csak nekem szúrja a szemem, hogy abban a rohadt 1952es évben nem igazán kiabálták a rendőrnek. Maximum vallatáskor, amikor verték. Ismeritek a viccet, amikor a rendőr az utcán pofánver egy ismeretlen embert. A faszi megilletődik, és megkérdi: Uram, ne haragudjon, miért ütött meg. A válasz: Pofa be, semmi köze. Mire a faszi: Akkor legalább megmondaná, melyik fülem cseng?
Bassza meg, legalább olvassatok utána, hogy ne röhögtessétek ki magatokat. De tudom erre a választ: diktatúra van. Diktatúráknak a sajátossága, hogy engedi a tüntetést maga ellen. Nem viszi el a fekete autó. És nem, nem előállít nyolc órára, hanem úgy visszanyomja az aranyeret a seggedben, hogy a torkod kezd vérezni. Néztem a felvételeket, és demokráciát követelnek. Nem, nem Kedves Olvasó, nem a te készülékedben van a hiba. Tényleg demokráciát. Valaki, aki kompetens ebben, árulja el nekem, hogy mi a fasz az a demokrácia. Biztos én tudom rosszul, de mindig nyitott voltam a tanulásra. Már olyat, ami érdekel. Nem lennék jó pap. Látjátok? Ezért jó, ha bejársz előadásokra, mert ott megtudod, mit jelent a demokrácia meg sok ilyen idegen szó.
Ugye, délelőtt azt írtam, hogy írok a mai nap eseményeiről, ha a nagy Forradalomban, a Diktatúra megdöntése közben a Kormány nem kapcsolja le a Zinternetet, hogy megakadályozza a hírek továbbítását. Ha valaki nem követte az utóbbi idők eseményeit, ugya Mianmarban, ahol több évtizedes diktatúra van ( igen, ez már a pirospöttyös, az igazi), a tüntető BÉKÉS (kiemelés tőlem) szerzetesek közé lövettek, netet lekapcsolták, mert a diktatúrában nem hagyják hogy tüntessenek, és kurvára leszarják a szabadságjogokat. És ez még mindig tart valószínűleg. Hírek nem nagyon vannak.
Imádtam a hangosbemondós faszit, aki felszólítja a rendőrséget, hogy hagyják abba a jogtipró magatartást, hogy feloszlatja a tüntetést. Ha már az Alkotmányt nem ők hozzák, megpróbálják a hierarchia eggyel alatta levő szintjét, a törvényhozást? A végéről lemaradtam. Mi történt? Hallgattak rá? A rendőrség átállt a forradalmi néphez? Ne válaszoljatok. Költői kérdés.
No de nincs mit tenni. A demokráciában az embernek joga van hülyének lenni. Bár esküszöm, rohadtul elvinném őket mondjuk Észak-Koreába vagy Mianmarba tüntetni.
De talán fölösleges. Hazamennek, otthon pedig dagadó mejjel' konstatálják, "IGEN, MEGCSINÁLTUK!". Harcoltunk a Párt ellen, a Gondolatrendőrség ellen. És győztünk. A rohadékoknak (akik Kennyt is megölték) nem volt bátorságuk közénklövetni, nem mertek fellépni keményen ellenünk. Mert mi ilyen erősek vagyunk. Ők meg rohadt diktátorok, akik most beszartak. Igen.
Ülj le, kettes. Legközelebb jobban készülj.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.