Tegnap este végre kiderült az igazság Halloweenről is, akár Bill Gates sokszori 245 olyrójáról. Lencsevégre kaptuk a szellemet, aki valójában kísérti a gyerekeket. Jacknek semmi köze az egészhez. Képes beszámoló lapozás után.

Először mi is nehezen hittük el, de a szellem megkísértett ma éjjel bennünket. Itt látható az áldozat:




























A rettegést, ami a képen is látható, nehéz leírni. Fontos hangsúlyozni, a képek NEM ILLUSZTRÁCIÓK!!!
Hosszas hajsza után elkaptam a szörnyet. Ekkor még nem láttuk őt igazi valójában. Olyan rémisztő volt, akárcsak egy Kiszel Tünde romantikus album. Majd felfedte kilétét:




























Igen. Ő nem más( a képen baloldalt), mint a Pac Manből ismert szörnyek egyike. Elmondta, azért kísért minden október 31-én, mert ez része annak a nagyszabású gerillakampánynak, amit a blogon korábban már leírt, Etyeken forgatandó Pac Man mozit kísér(t)i. Ezután elvittük őt mindenfele. Leginkább a McDonald's-os néni lepődött meg, amikor a Drive ablakában bekopogott "Csokit vagy csalunk" felszólítással. Ijedtében adott is néhány sajtburgert. Na de hogy ne szellemeskedjünk tovább, a lényegre térek. A szörny azt mondta nekünk, hogy "Nagyon köszönöm, hogy hazakísértetek, ha gondoljátok, készítsünk egy közös képet még, mert senki sem fog hinni nektek, mindenki a tekiláknak fogja betudni találkozásunk". Mi pedig szomorúan beláttuk, igaza van, mi sem hinnénk az egészben, ha a tekila nem tett volna ennyire nyitottá a világ dolgaival kapcsolatban.

























A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr87215456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása