Bizony, bizony, kedves Olvasók, ismét jelentkezünk a nagy sikerű, Ismertem apádat sorozatunkkal. Olyan rég volt már, hogy éppen ideje volt feltámasztani ezt a rovatot.

A mai Ki vagy Bendegúz? Ne félj, ismertem apádat is, valamivel magasabb, mint anyád" témája nem más, mint a rádiózás koronázatlan királya, akit Csiszár, Boros, Bochkor és oly sokan utánoztak/nak tartanak példakének. Aki most Jáksó Lászlóra gondolt, még gyorsan tovább mehet a Danubius oldalára. Utána már csak fogcsikorgatva.

Ha nem lenne a címben eleve benne, akkor úgy indítanám: Ki az a férfi, akit még Ozzy Osbourne is így jellemzett: hogy te mekkora egy beteg fasz vagy! Igen, az az Ozzy, akit Chef bácsi elküldött elemért, de ő úgy hallotta: Ozzy, harapj le egy denevért. A többit más ismeritek.

Howard Sternel először akkor találkoztam, amikor megnéztem az Intim részeket. Na igen, az ember pornót vár, erre ezt kapja, mi? Na jó, igazából tudtam, hogy ez, de hogy így... Na, azt nem sejtettem. Addig is tudtam, hogy van valami betegágy Amerikában, akit Apukám próbál majmolni (talán a Petőfin?), de itt meg is állt a tudomány. Utána pedig sok is volt belőle. Na jó, annyira nem is.  Szeressük őtet'.

A fent nevezett film nem más, mint saját életrajzi filmje, amiben természetesen önmagát játsza. A magyar hogy- hogy nem, Csiszár hangját dicséri, el kell ismerni, tényleg jól sikerült. Sok ismerős rádiós kölcsönzi a hangját, ami ugye egy ilyen témában elvárható.

Hogy mitől hozott ő újat a rádiózásba? Hogy szart mindenre és mindenkire. Tudta magáról, hogy amit ő csinál, az csakis jó lehet, mert ő csinálja. Erkölcs? Etika? A szórakoztató ipar nem ezekről szól. A népnek mocsok kell, ő megadta. Nem gyakran kiborítva ezzel a műsorigazgatókat, akik végül tehetetlenek voltak, mert mindenki őt hallgatta. Aki szerette, azért. Aki gyűlölte az is hallgatta, még többet, mint aki szerette. Miért? Mert kiváncsi volt, mit mond legközelebb. Hiába no, Amerika tele van álszentekkel. Mi más magyarázz Bush második ciklusát?

Egyszer volt, hol nem volt, betelefonált neki egy női hallgató, és elmondta, hogy ő bizony nagyon jó kiállású férfiembernek tartja Howardot, és minden vágya, hogy szexuális interkaciót létesítsenek. Dugjanak egy hatalmasat, ha valaki nem értené. Howard, mint hűséges férj, szerető atya, természetesen elutasította megtisztelő ajánlatot, de cserébe felkínált egy opciót. Megtisztelő ajánlat, mert biztos valami pornószínésznő volt a csaj a színészt elnézve. Mi pedig mindent elhiszünk... Szóval, Howard apja hangmérnök volt, és kitalálta, hogy lehet ám orgazmust okozni egy hangfallal és megfelelő hang kibocsátásával. Is. A többiz képzeljétek ide.  Akartam videóval prezentálni, de egyetlen átkozott megosztón sem találtam...  Ennek sikere után persze valahogy mások is véletlenül élő adásban idéztek elő orgazmust. Ha nem akarunk sokat gondolkodni példán, idézzük csak fel a Big Brother 1(?)-et.

Ez pedig egy a sok közül. Tervezett olyan vetélkedőt, amiben a legnagyobb székletet produkáló nyert volna egy WC- csészét. Mindezt persze élőben. Ebből is látszik, nem büdös neki a munka.

Amikor Washingtonból átcsábították az NBC-hez, pusztán a hallgatottságot figyelembe véve, sokkot kaptak a műsorszerkesztésétől, mint az egyszeri nő Csoki szexuális aktivitásától. Megpróbálták kikészíteni, de végül könnyűnek találtattak. A pénz az nagy ÚR. Így, nagy betűvel.

Sikeréhez nagyban hozzájárul, hogy számára nincs tabu. Még saját életéből sem. Felesége vetélése után ezt is feldolgozta. Ezek után érthető, hogy elég sokan gyűlölik. Hogy mondta Churchill? Vannak ellenségeid? Nagyszerű, akkor Te valamit már elértél az életben. Na jó, nem szó szerint, de kb.

Végezetül pedig két videó. Az első, amitől megtudjátok, mitől olyan sikeres ez a faszi ( FIGYELEM- MEZTELENSÉG!!! - dehát, ez ugye senkit nem zavar), a második pedig, ami a jelenlegi műsorát kívánja népszerűsíteni. Most éppen a Sirius Satellit Rádió magáncsatornán tevékenykedik. Pusztán miatta 600 ezerről több millióval növekedett a hallgatottsága. Hiába, pinával minden ladható.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr39228965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2007.11.14. 16:11:35

csípem azt a filmet, tehát valószínűleg az embert is. még úgy is, hogy a frizuráját nem gondolhatja komolyan.
süti beállítások módosítása