Ha egy blogger alkotói válságba kerül, és nem tudja, hogy miről írjon, akkor vagy drogozni kezd, vagy megnézi a statisztikát, és egyből megvan a téma. No, hát én magam is az utóbbihoz folyamodtam, ami azért alkalmanként legalább annyira kábító lehet.

Az, hogy a különböző szexel kapcsolatos keresőkifejezések szép számmal fordulnak elő, azt hiszem senkit nem lep meg. Hofi remekül mondta annó, hogy a jövő pinája a segg, mert az anal, anal sex, how to be anal stb szavak többször szerepelnek, mint a reform és haladás  az egyszeri kormányszóvivő beszédében, ami azért gyöngyörű teljesítmény. A normál találaktokat nem méltatom, csupán az extrémeket. Meg aztán, ki vagyok én, hogy meghatározzam, mi a normális, nem? Kinek a pap, kinek a paplan.

Éppen ezért, a szaros pinát én nehezen tudom értelmezni. Legalábbis, hogy abban mi jót lehet felfedezni. De ez csak bemelegítő. Amikor először olvastam az amputált szexet, úgy néztem, hogy miről van itten nagybasszó, mint Ray Charles a teliholdat. Igen, kitalálhattátok, több kombinációban szerepelt. Továbbá az adathalász szex is legalább annyira megmagyarázhatatlan, mint az áralmástan.

Amit igazán fájlalok, hogy a szex beszámoló budaörs szexparty beszámoló -ról így kell értesüljek. HÁt kurva élet, ilyen is van? És én miért nem tudok róla? A meghívókat ezentúl ide kérem. Mitől büdös a pina- érkezett egy kérdés. Én arra tippelek, hogy a halpiacon dolgozik, de ha valakinek van más ötlete, ossza meg velünk, okulás képpen. Még mindig gyakori a nagyi pina, nagyi maszturbál, de ami novumként jelent meg: pina szendvics. Ha ezt korábban tudom, ezt csomagoltattam volna anyámmal tízórainak...

Kivel dugott Kelemen Anna? Ezt azért lássuk be, nehéz lenne megválaszolni 500 oldal alatt.  Velem nem, és ezért nem tudom, lehetek-e még sikeres ember valaha. Bár legalább ezért büszke lehet anyám rám.

A férfi anat tv, férfi maszturbál, férfi anál sex azért megrémisztett. Az urulógussal való találkozás óta én ezt nem tudom megérteni. Bár az unicumot sem szeretem, más pedig esküszik rá.

A további legnépszerűbbek a kuruczinfo, nagy örömöre Dexterrel ésTimothy Leary-vel kapcsolatos dolgok, Akhmed, a halott terrorista, úristen@menny.hu, különböző kabarék. Erre nem is vesztegetnék több szót.

Ami viszont rhadt jó érzés tud lenni, az az ember személyével kapcsolatos találatok. Bányapeat, osztgyunamigyun.blog.hu (bár még mindnig nem értem, hogy miért a kersőbe írják ezt). Azt hiszem Error mája is hízhatott egy keveset, és még csak innia sem kellett ehhez, mert őt is gyakran keresték. Csurtusék és Csuri blogja szintén többször fordult elő nálam.  DE! Amint képtelen vagyok felfogni, hogy ki az a HRUTKA PÁL, mert hónapok óta mindig benne van a listában. Ha valaki tudja, árulja már el.

Bazmeg, kurva anyád, geciség, faszság. Próbáltam megfejteni, hogy ezek így mire vonatkoznak, hogy aki pl a kurva anyádat üti be egy keresőbe, mire számít? Vagy ez valami titkos kód? Így üzennek egymásnak a még mindig aktív munkásőrök? Ehhez kapcsolódik a Gyurcsány a kurva anyádat. Mondjuk engem is érdekel mások véleménye, de az nem konkrétan ilyen dolgokhoz kapcsolódik.

Idáig tematizáltam, a többit pedig csak így randoom jelleggel.

Petőfi és a foglalod te a kurva anyádat lassan klasszikusnak számít. Több találat érkezett Zámbó Jimmyre, de szerencsére a múltkori Kiszel Tünde pina kapcsolattól eléggé edzett vagyok, és nem okozott maradandóbb sérülést. Bár néha csettintenem kell, miközben a szemem rángatózik. Volt aki Antal Imre Szeszélyesíét kereste, remélem hogy a kritika elvette egy életre  a kedvét tőle. Ha igen, akkor már megérte elindítani a blogot. Ha nem akkor pedig remélje, hogy nem lesz végül forradalom...

Drogos mikulást sajnos én sem ismerek, nem is tudtam, hogy létezik. De ha jobban belekerülünk, érthető. Egy napot kell dolgoznia egész évben, de akkor aztán olyan tempóban...

Zárásként egy jó tanács. A különböző letöltéssel kapcsolatos dolgokat ne a googlben, hanem ennek megfelelő oldalakon keressétek. Én nem ismerek ilyeneket, szóval ezzel nem szolgálhatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr43256251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bárány 2008.01.24. 23:22:09

hrutka pál a rossz pc jatekok sorozat videoinak készitője... rosszpcjatekok.blog.hu

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.24. 23:25:39

Ezer hála és köszönet :D Már csak az tisztázatlan, hogy adott találatokat rá:)
süti beállítások módosítása