Az Amerikai Egyesült Államok elnökei, ahogy önmagukat nevezik, a szabad világ vezetői. A valamivel több, mint kétszáz év elteltével óriási fejlődésen ment keresztül az USA valamint elnökeinek befolyása a világpolitikában. Az ország alapításakor legfontosabb feladat a belső biztonság, stabilitás megteremtése volt. Később, a 19. század során egyre inkább bővült mind az ország népessége, mind a területe. Egyre szervezettebbek lettek a pártok, amelyek már befolyásolták az elnökjelöltek személyét. Az 1800as évek közepétől tartanak elnökjelölő kovenciókat. A polgárháború befejeztével egyesült az Unió és déli Konföderáció, az USA egységes nemzet maradt, szilárddá vált a központi kormányzat. 1894-re a világ vezető gazdasági nagyhatalmává válik. A korai történetírók nagyon lesújtó véleménnyel voltak a kor elnökeiről. Korruptaknak, gyenge képességűeknek tartották őket. A század végére megszilárdult a „harmadik kétpártrendszer”, amely a mai napig megkülönböztető jellegzetessége az Államok politikai életének. 1920-ra az amerikaiak nagy része urbanizálódott, a társadalom gyökeresen átalakult. Megkétszereződött az egyetemet végzettek száma, a sajtó dominánssá vált. Az USA erőforrásait tekintve már régóta potenciális nagyhatalom volt. Az első világháborús részvételével végleg betört a nemzetközi politikába és felvállalta világhatalmi pozícióját. A gazdasági felemelkedés, majd a világválság következtében átértékelték azokat a jeffersoni ideálokat, mely szerint az a legjobb kormányzat, amely a lehető legcsekélyebb módon avatkozik be a társadalom életébe. A második világháború után az USA a világ vezető gazdasági, katonai, politikai és kulturális nagyhatalmává avanzsált. Az amerikai tömegkultúrát nem mindenhol fogadták szívesen. Mai napig éles elutasítás fogadja számos országban. Míg korábban a Szovjet birodalom és csatlósai, ma az iszlám területeken figyelhető meg az ellenérzés. A hidegháború éveiben vált az elnök a „szabad világ” vezetőjévé. Nixon hiába tett kísérletet arra, hogy kivonja Amerikát a világ csendőre szerepből, nem járt sikerrel. Mára az USA a világon mindenhol érdekei szerint alakítja a nemzetközi politikát, bár hegemóniája megtörni látszik.

            De mik azok a szabályozások, amik ilyen jogkörrel ruházzák fel az elnököt? Egyszerre államfői és kormányfői jogosítványa van. Egyszerre tölt be olyan szerepet, mint az alkotmányos monarchiák uralkodói, és mint parlamentáris kormányzatok miniszterelnökei. Államfőként szimbolikus megtestesítője az ország legfelsőbb hatalmának. Ő képviseli országát külföldön. Azonban eltér egy uralkodótól annyiban, hogy míg az előbbi élete végéig bír ezekkel a jogkörökkel, az elnök csak mandátumának lejártáig, amit az alkotmányban meghatároztak. Az elnök emellett a végrehajtó hatalom feje. Parlamentáris demokráciákkal szemben, ő nem tagja a törvényhozásnak, így hatalma nem is függ a törvényhozás egyetértésétől.

            Az Amerikai Egyesült Államok elnökét négy évre választják. Megválasztásának kritériumát az alkotmány II. cikkelye tartalmazza. E szerint elnöknek választható az az Amerikában született, legalább 35 éves állampolgár, aki legalább 14 évig az Egyesült Államokban élt. Kezdetben az alkotmány nem rendelkezett az elnök újraválaszthatóságától, ez csak az 1951-ben életbelépő XXII. alkotmánymódosítással került szabályozásra. Ezen módosítás kimondta, hogy mindenkit csak két alkalommal lehet újraválasztani. Azt is hozzátették, hogy aki két évnél hosszabb ideig tölti be egy másik megválasztott személy helyett az elnökséget, az már csak egy elnökválasztáson indulhat. Ezzel gyakorlatilag tíz évben maximalizálták az elnöki időszakot. Ez a kiegészítés szimbolikus jelentőségű, ugyanis George Washington kétszer vállalta el az elnökséget, mert úgy gondolta, nem szabad megadni annak a lehetőségét, hogy egy elnök haláláig megválasztható legyen. Ez a szemlélet teremtette a későbbi precedenst.

            Az alkotmányba foglalt főbb elnöki kötelezettségeket az alábbiak alapján lehet összegezni:

·        A nemzet adminisztratív vezetője. Az alkotmány nem sokat mond ezen feladatról, csupán „a végrehajtó hatalom az Amerikai Egyesült Államok elnökét illeti meg” és hogy az elnök „gondot fordít arra, hogy a törvényeket híven hajtsák végre”. Ezeket az általánosságban megfogalmazott direktívákat úgy értelmezték, hogy az elnök feladata a különböző minisztériumok és kormányhivatalok felügyelete, valamint a Kongresszus által megalkotott törvények betartásának biztosítása. A gyakorlatban azonban sokkal több időt tölt az elnök politikai programjának megvalósításával, mint magával a már meglévő politikai döntések végrehajtásával.

·        A hadsereg főparancsnoka. Az alkotmány az elnököt nevezi meg a fegyveres erők legmagasabb tisztjeként, bár a Kongresszust ruházza fel a hadüzenet küldés jogával. Azonban az elnök a Kongresszus jóváhagyása nélkül is kezdeményezhet háborút. Kétségtelen, hogy az alkotmányozók a Kongresszust akarták megbízni az elnök katonai hatalmának ellenőrzésével, azonban az elnökök megtalálták a módot arra, hogy kiterjesszék hatalmukat a Kongresszus rovására. Erre kiváló példa a vietnami háború, amelyet végig a Kongresszus hadüzenetének jóváhagyása nélkül vívtak.

·        Összehívja a Kongresszust. Az elnök „rendkívüli alkalmakkor” soron kívül összehívhatja a Kongresszust, bár erre ritkán kerül sor. Időről időre tájékoztatnia kell a Kongresszust az „Unió helyzetéről”.

·        Vétót emelhet a törvényhozásban. Az elnök vétót emelhet bármely törvényjavaslat vagy a Kongresszus által közösen hozott határozat ellen, leszámítva, amelyek alkotmánymódosítást kívánnak. Azonban az elnöki vétót semmissé teheti a Kongresszus az által, hogy mindkét ház kétharmados többséggel ellene szavaz.

·        Kinevezhet hivatalnokokat. Az elnöknek joga van a szövetségi bírák, nagykövetek, kabinettagok, és más kulcsfontosságú, valamint alacsonyabb beosztású hivatalnokok kinevezésére. Azonban jó néhány kinevezéshez a Szenátus jóváhagyása szükséges.

·        Nemzetközi szerződéseket köthet. Az elnöknek joga van különböző nemzetközi szerződések megkötéséhez a jelen levő szenátorok kétharmados többségének „tanácsa és hozzájárulása alapján”. Ezen kívül az elnök fogadhatja a nagyköveteket, amit az elnökök úgy értelmeztek, hogy az ő jogkörükbe tartozik más nemzetek elismerése.

·        Kegyelmet adhat. Az elnöknek „joga van az Egyesült Államok ellen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére és a kegyelmezésre”, kivéve a közjogi felelősségre vonás esetét.

            Több elnök kiterjesztette saját jogkörét a fent említett, alkotmányban rögzített feladatoktól. Arra hivatkoztak, hogy része a hivatallal járó inherens jogköröknek. Amikor az elnök olyan jogkörre tart igényt, amelyet nem tartanak a végrehajtó hatalom részének, akkor rákényszeríti a Kongresszust és a bíróságokat, hogy mellette vagy ellene foglaljanak állást. Ez esetben az elnök óriási politikai kockázatnak teszi ki magát mindkét testületben. Ha sikerül kiterjesztenie hatalmát egy új jogkörre, utódai is próbálkozhatnak az elnöki jogkör további bővítésével. Az, hogy egy elnök mekkora hatalommal bír, nagyban függ saját, személyes képességeitől, a Kongresszussal való viszonyától, valamint az adott történelmi helyzettől. Azokban az esetekben, amikor az elnökök sikeresen szálltak szembe a Kongresszussal, akkor hatalmuk megnőtt, de sokszor előfordult, hogy a Kongresszus maga ruházott át jogköröket a végrehajtó ágnak (de ezekről majd később bővebben szólok).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.