Mára 2, azaz kettő darab játékot szeretnék ajánlani, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mást is az őrületbe kergessek vele. Mer' az nem úgy van, hogy csak én szopok velük, mint kezdő pornószínésznő a castingon, neeeem, hívet agybajt mindenkinek. A két játékban a közös, hogy

1, nem embereknek fejlesztették
2, nagyon hamar le akarjuk gyilkolni az összes pandát, amelyik nem kefél a fajfenntartásért
3, válogatott szidalmakat fogalmazunk meg a készítők felé
4, az egérrel kell ügyeskedni
5, amikor már vérzik az öklünk az asztal csapkodásakor, befejezzük, de órákkal klsőbb is megremeg a vállunk, a szemünk rezeg és őrült kiabálásba kezdünk, csak úgy, spontán

Az első játékban ki kell kerülnünk négy négyszöget, no és persze a falhoz sem ütközhetünk. Állítólag amerikai pilóták átlag két percig képesek erre, amitől az ember heveny kurvaanyázással válaszol. Ha ez igaz, érthető, miért ők nyerték a hidegháborút. Érthetetlen viszont Irak...

A másodikat a Közveszélyes Munkakerülők közt találtam, amit szintén csak ajánlani tudok azoknak, akik azt hiszik, hogy nem lehet kihozni őket a sodrukból. No meg mindenkinek, aki szereti. A feladat, mondhatni egyszerű, mint a facsipesz: egy kis piros pontot eljuttatni a startból a célig. DE NEM AZ, MERT ALJAS ROHADT SZEMÉT JÁTÉK ÉS AKI MEGALKOTTA AZT A HÁGAI NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG ELÉ KELLENE ÁLLÍTANI!!!

Nem mondom, hogy jó szórakozást!

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr54323814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2008.02.04. 13:03:30

simán eljutottam 6 mpig.
:-))

ErrorFlynn 2008.02.04. 13:05:06

ezek jóóóóóóóóók!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.02.04. 14:35:29

Eddig csak sejtettem, de most már szinte biztos vagyok abban, hogy NEM AKAROK amerikai pilóta lenni.

ErrorFlynn 2008.02.04. 15:14:36

vagy nem tudnál.
hihihi

rézmajom 2008.02.04. 15:34:07

a kurzorkirályhoz cheat;) :
rámész a startra, megnézed és megjegyzed, hogy a képernyőn hol a cél, alt-tabbal ablakot váltasz, odahúzod a kurzort, és alt-tab vissza a játékra. tadaaaam:)

ErrorFlynn 2008.02.04. 16:48:28

ravasz. nagyon, nagyon ravasz.
süti beállítások módosítása