A szemfülesebbek konstatálhatták blogunk innovációs hajlamát, ami a szavazások indításában manifesztálódott. A 2857%-al viccesebb, 6314%-al aktuálisabb, 1932%-al szerényebb bejegyzésektől és a számmisztikától most mindenki tekintsen el. Köszönöm.

Bár erről korábban nem írtam, de tervem szerint lesz ( és persze már van is) egy fő-szavazás ( ami jobb oldalt, a "heti szavazás" néven található), mondhatni ügydöntő, hiszen az általam hasracsapás szerűen időzített "lezáráskor" külön posztban foglalkoznék az eredménnyel. Azért idézőjeles a lezárás, mert csak a heti szavazás részből tűnik el, az aktuális posztban továbbra is elérhető. Természetesen tessék szavazni kurva sokat, egyébiránt' szarba kerül a Haza. Az egyéb szavazások természetesen a szavazás tag alatt. Csak hogy halmozzam a szóismétlést.

De a prológus után térjünk a lényegre: Az első fő- szavazásunk a következő volt:


Az eredményeket mindenki leolvashatja a saját szemével, lapozás után pedig kivesézzük.

A poszt születésekor (0:03- időzítés rlz) a többségi vélemény a nem-et tartja valószínűnek. 65%. Aki jó matekból, kiszámolhatja, hogy az igenek táborát a szavazók 35%-a alkotja. Én szar voltam belőle mindig is, ezért puskáznom kellett, de itt ért az igazán nagy meglepetés, 34%-ra írja a gép. WTF? Nem volt olyan opció, hogy "hőőő?", ami a maradék 1%-ot magyarázná, szóval most igazán tanácstalan vagyok, mint Ádám Anyák- napján. Olyanról már hallottam ( és falon pókot is láttam), hogy országos választás alkalmából a szavazatok 107 %-ával nyert a Népfront jelöltje, de ez mégis csak hiba na, hogy nevén nevezzük a gyereket. Még hogy a gép sosem... Vagy ha faszságot beszélek, akkor nyugodtan hordjatok le a sárgára hányt földig.

A második értelmezési nehézség az én lámaságomból adódik. Ez a két adott válaszlehetőség semmire sem jó. Bocs, ezt igazán elkúrtam. Az erről szóló hangfelvétel meghallgatható a napokban( dc-n és kazettán). Legközelebb ( mint a ma megjelenő szavazáson) erre jobban figyelek. Cserkész becsszó. És bár azóta sem voltam cserkész, de melyikőtök nem fogadja el egy cserkész becsület szavát? Erről ennyit!

Na szóval, valaki vagy úgy gondolja, hogy lesz forradalom, valaki meg úgy, hogy nem, és bakfitty. No de, kérdem én, mit értek forradadalom alatt? És ez csak nekem volt világos a kérdésből. Meglepő módon.

Mert ha tovább bonyolítjuk a kérdést, akkor így is feltehetnénk: lesz- e összecsapás tüntetők és a rendőrök/ csőcselék és a rend fenntartói/ hazafiak és ávh-sok közt (ki-ki vallási, faji, szexuális, politikai beállítódása szerint) . Mi lesz ennek az eredménye? Ha igen, pár éjszakán át görög és kocsitűz színesíti a pesti bulik hangulatát?

Netán elmenekül Metternich-ez hasonlóan Ferenc Moszkvába/ Izralbe/ Brüsszelbe/ Amerikába/ barátságos országba, ahol megvédik a puccsistáktól- fasisztáktól? Ha elmenekül, akkor Viktor lesz az új kormányfő/ Gyula ( nem az, hanem mínusz ezer év)/ nemzetvezető/ Szent István vagy elkergetik őt is Moszkvába/ Izralbe/ Brüsszelbe/ Amerikába/ barátságos országba, ahol megvédik a puccsistáktól- baloldali provokátoroktóll? Ha igen, lesz valódi rendszerváltás/ befejeződik a rendszerváltás/ visszaáll az Aranybulla az őt megillető helyére?

Esetleg elhúzódik az egész március 15-re és az előbb felsoroltak valamelyik folytatódik?

Vagy mindenki megunja a játékot a homokozóban, és mielőtt az ovónéni behívna aludni, gyorsan meglesik Julika punciját?

Számtalan megválaszolatlan kérdés, amit most átgondolva, képtelenség lett volna szavazásra bocsátani. Ajánlott irodalom a szavazást ihlető poszt.

Szóval az érdeklődők a kommentek közt fejtsék ki tyippjeiket. A végén persze csak elénekeljük azt a Himnuszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr87366050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mentula 2008.03.06. 00:15:38

Peat, egy kérdés : az első szavazás hány fős mintán alapaul, és mennyire rprezentatív ? :) ezt illik közölni...

Az új kérdés meg hát pont olyan, mint az első :)

Na fókuszálok a Kispál jubbiliumi koncertjére (tvben negy). A doboknál újra Bräutigam hááá

Itt jegyzem meg a Lefekszem a hóbantól felajzva, hogy a zenei sorozatotok szinte teljesen fedi az izlésemet, kivéve a rappos dolgokat. És hiányzik a hyperkarama, és a Metallica.

Mentula 2008.03.06. 00:23:21

na nem karama, karma

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.03.06. 00:45:08

Mentula-

természetesen egyáltalán nem reprezentatív:)

Én abból indultam ki, ha szavazol, akkor látszik a % és a szavazatok száma:)

A második kérdésből azonban több dolgot ki lehet hozni, lásd, Moldva sorsát ;)

A zenei rovatba pedig várok ajánlásokat a kommentek közt:) Pont most akartam valamit keresni, szóval Metallica-nál maradunk:) Hyperkarma pedig egyértelmű, hogy lesz:)

Picsába, Kispál ma volt? Grrr, azt akartam nézni :@
süti beállítások módosítása