Közép-Kelet Európa zaklatott tájain megszokhattuk a nemzeti identitás permanens zavarát, és azt, hogy míly hatalmas kérdés, hogy adott nemzetiség mikor, honnan, hogyan telepedett le valahol. De azt sose gondoltam volna, hogy az angoloknál is súlyos identitási poroblémákkal küzdenek nem kevesek, még a tudományos világban is... Iccaka volt erről egy doksi film. A lényeg röviden. Ugye jelenleg a hivatalos történetírás szerint kb. így néz ki a mai Anglia etnikai dinamikája : kelta őslakosok, akiket megszállnak a rómaiak – kb. az angliai területet persze. Majd a rómaiak távoztával zavar keletkezik, és az V. szd-ban lecsapnak a germán eredetű angolszászok, némi népirtással, teljes kulturális dominanciát építenek ki, újfent csak az angliai térségben. Ez látszik a nyelv, a genetika és a régészet eredményein, ráfoghatjuk, hogy bizonyított. Aztán jönnek a normannok uralkodóosztálynak, de előtte a rokon vikingek is portyázgatnak, és itt-ott letelepszenek.
Most meg előálltak azzal, hogy az angolszász germánok NEM hódították meg Angliát. Az eredeti kelta népesség dominanciája végig fennált, a szászokat mintegy gazdasági menekültként, mint ma a lengyel kőmúvest befogadták, mert rendesek. E mellett, mivel kereskedtek is a közeli kontinens más germán törzseivel, átvettek sok szokást, és nyelvi elemet. Innen tehát a nyelvi, genetikai és egyéb hirtelen változás. De a brit őslakókat ugyan nem győzte le senki.
Honnan akkor a szász invázió elmélete, ami a történelemkönyveket ma is uralja ? Hát a Viktoriánus korból, mivel az akkori tudósok politikai megfontolásból a szász hódítást, és a dicső koraközépkori angolszász identitást választották. Ez akkor a még hőzöngő kelta identitású tagországokkal szemben is jól hasznosítható volt (aktuálpolitikailag), na meg a részben francia kötődésű normanokkal szemben is kifejezte az angol identitás romantikáját (történelmileg, lásd Ivanhoe, Robin Hood). Na meg ez kellett a viláuralomrat építő gyarmatosítók számára.
A mostani új elmélet pedig egyrészt a hódító germán rokonság elvetésére éppúgy szolgál, mint az igazi kelta népséggel való időszerű megbékélésre.
A film tovább is megy, láthatóan kozmopolita elvek mentén, egy szép londni utcaképpel zárul, ahol 8-10 mindenféle bevándorló jut 2 angol benszülöttre, és büszkén kijeletik, hogy a brit nemzeti étel a curry.
 
Ezek után mit szóljnk mi itt ?

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr89386919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.03.19. 12:46:26

No, ez abszolút vicces. Pontosabban ami mögötte van, hogy honnan ered egy-egy nép és hogyan tanítják/vallják/belédverik politikai megfontolásból. A mienkből is elég csak Szent Istvánra gondolni, már ömlik ki a szar a történelemkönyvekből.

Hogy mondta Orwell? Aki uralja a jelent.....

Mentula 2008.03.19. 18:32:13

Állítólag megpróbálnak valami közös szlovák-magyar töri könyvet összerakni. Na képzelem, ahogy a nagy-morva - szlovák leszármazásnál, úgy az első fejezet körül felborijják az asztalt.

Oszt én is mit mondjak a gyereknek a finnugor rokonságunkról, sőt tkp, bármi másról, ha kérdez ? Igaz volt már ilyen, megegyeztünk, ez vagy az faszság, de mivel a tanár is fasz/hülye picsa, hát ez a két tény maradjon köztünk :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.03.19. 23:32:05

Igen, erről olvastam. Sörözés közben összeülnek szlovák és magyar tanárok és megbeszéik, hogy volt. De ez annyira reletív. Ami nekünk dicsőséges hódítás, az nekik elnyomás. Fordítva detto. Gondolj csak Habsburgokra :) Amúgy szlovák történelem.... elfér egy sms-ben:D

Tanárok többsége pedig.... Szerintem értesz:)
süti beállítások módosítása