Hiperrealista, mégis bulvárosan viccelődő beszámoló egy akasztásról, a 30-as évekből.

Külön érdekesség, hogy a 8 órai újság tekintélyes országos bulvárlap volt, a baloldali értelmiség kedvelt médiuma, Seres Rezső felfedezője és József Attila állandó megrendelője. A cikk hangneme mai szemmel mégis erősen hajaz egy blikk-kel beoltott kurucinfós írásra.
 
(Magam ellenzem a halálbüntetést, és a rasszizmus minden formáját. Nem is ezért született ez a bejegyzés, hiszen mindkét témát az internetes fórumok hőskorától kezdve ezerszer kitárgyalhatta, aki akarta.) Mindezt csupán sajtótörnéteni érdekessége miatt jelentetjük meg, melyből egyrészt kiderül, hogy a manapság nem PC, sőt elítélendő “cigányozás” akkoriban a közbeszéd megszokott eleme volt, valamint az is, hogy a bulvárt milyen magas fokon űzték már 70 éve is.  

Klikk a lépre !

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr82482970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csavargo77 2008.05.23. 09:47:59

Britney is megmondta: "A halálbüntetés mellett vagyok. Aki rossz dolgokat csinál, annak megfelelő büntetést kell kapnia, így legközelebb majd jobban meggondolja, hogy mit tesz!"...:)

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.05.23. 21:55:19

Ez a Bogár nevezetű hóhércsalád elég hosszú ideig szolgált; úgy rémlik, olvastam valahol, hogy még a negyvenes évek közepén is ők akasztottak.

És ha már coming out: én bizony Britney pártján állok mindkét jelentős kérdésben: a szőrtelenítés és a halálbüntetés témakörében is.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.05.24. 10:29:58

Hehehe, jó kis poszt:)

Osztom Csurtus véleményét, sőt, mondjtátok meg nekem, HÁT NINCS IGAZA BRITNY-NEK? AKIT EGYSZER KIVÉGEZNEK, AZ ELKÖVET LEGKÖZELEBB OLYAN SÚLYOS BŰNCSELEKMÉNYT?

Az, hogy kurucos lenne a hír, kétlem. Ott valahogy ez lenne benne:"Az áldozat Streisinger Ernő, jordán pozitív, akit biztos nem azért ölt meg az ork, mert uzsorakamatra adott neki hitelt" :D:D

Viszont két dologra kiváncsi lennék:

1, mennyire bulvár, hogy a fia ne jusson erre a sorsra, és ez a hirtelen nagy megbánás

2, nem az újságok csináltam lakkcipőt a makkoscipőből?
süti beállítások módosítása