Rendszeresen használom a mákjroszoft emesen nevű programját, jó az még attól, amiért szar. Azonban nemrég olyan történt, amiért tényleg a narkós kurva anyjukat. Próbálkoztak már korábban is aljas dolgokkal, mint a youtube linkek blokkolása, hogy a saját videómegosztót futtassák fel, de ezt hamar elsöpörte a népharag.

Lényeg a lényeg, egy olyan hangulatjelt akartam beszúrni, aminek nem tudom fejből a kódját, és a menüsorból akartam kiválasztani. Na, akkor ért az első wtf pillanat: OB betéttampon jelent meg előttem, akár egy égő csipkebokor abban a szintén nagyon jól hypeolt termékben. Először néztem, hogy ez tényleg az, rákattintok, mire a kis drága telepíti magát. A hivatásos nettrolloknak mondom, hogy a funkcionális analfabétizmus csúnya dolog, jobb, ha szakemberhez fordulnak. Nem azért írtam kis drágának, mert sokallom az árát, és ez is bizonyítja, hogy én is azt használok. Nem. Ez egy ilyen szólás mondás, mint az "inkább húzott volna gumit apád a végére". De már megint elkanyarodtam...

Szóval, települt a gépemre a kis rohadék, és amíg MANUÁLISAN ki nem basztam a picsába, addig a "labda", "dob", "kalap" szavak helyett valami OB-hez köthető hú de piszok menő reklám smileyt. Ugye Ti sem tudtok lazábbat elképzelni a menstruáló röpladázó lányoknál? Apropó menzesz. Szerintetek miért van az, hogy a lányok mindig szívesen beszélnek, hogy megjött nekik? Már majdhogynem az orrunkba tolják. Nem mondom, szeretem az angolos kajákat, na de ez...

Tisztában vagyok vele, hogy nem fogja senki illetékes ezt a posztot olvasni a májkroszofttól, még egy nyomorult marketinges sem, akinek a beteg agyában megszületett ez a VÉRciki ötlet, de azért csak megkérdem. Holnap esetleg nem lehetne aranyér kenőcsöt reklámozni az msn-en? Arra talán szüksége is lehet a júzernek, ha egész nap a gép előtt ül. Sőt, még csak nem is diszkrimináció, mint a tampon!

Lelki szemeim előtt azért megjelenik a jövő messengere. Ugye már van reklám a partnerlista előtt.

Eh, álljunk csak meg egy percre itt. Mert mit reklámoznak szinte állandóan? Töltsd le a legmenőbb csengőhangokat. De mindezt kis játékkal a tv-s betelefonáló műsorok stílusában. Annyira egyszerű kérdésekkel, hogy ezt még Forest Gump sem tudná elrontani, de ha mégis, kiírja, hogy rossz, póbáld újra. És ha nyertél? Tied az csengőhang. De ha szeretnél, még oplogó is a tied lehet. Bazmeg, 2008 van. Kijafasz' tölt még le csengőhangot? Ha van még ilyen ember, azt fel kellene négyelni és az országban végighordozni elrettentésül. Senki ne védje azzal, hogy de legalább a nemzetgazdaságot gyarapítja ezzel. Aki annyira hülye, hogy fizet ezekért a szarokért, az (Figyelem, mocskos sznob sorok következnek, amitől egy modern, európai értelemben vett felvilágosult jó ízlésű ember közleményben elhatárolódik, ezért jobb ha a következő bekezdéshez ugrik az alt+F4 gombok együttes lenyomásával)
ad1) Anyukaapuka pénzéből teszi, akik nagyon örülhetnek neki
ad2) az ilyen ostoba ember valószínűleg segédmunkából fog élni, mert annyi esze van, akár egy raklapnak, ebből pedig az állam nem sok bejelentett jövedelmet fog észlelni.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a mobilos szarságok majdnem akkora kamuk, mint egy bizonyos egyház, amit csak azért nem említek meg, mert félek a jogi eljárástól és személyem folyamatos támadásától. De itt, ünnepélyesen megígérem, hogy az anyukám által befizetett Tolerancia Táborban készült makaróni képeimet majd posztolom itt is.

Mit ki nem vált az emberből egy reklám... Vajon mit mondana egy marketinges erre? Mert hogy nem csúcs siker a termék... No, de hagyjuk a "tőccsed le a mobilodra Matyi és a Hegedűs legújabb slágerét, oszt legyé te a legnagyobb Jani a suplyáki istálóban!", foglalkozzunk az egyéb reklámokkal. Amikor megnyílik a beszélgetőablak, szintén van lehetőség hirdetések súlykolására. Ezek jóvan finomabbak, nem nyomják annyira az arcodba. Legalul egy kis mondat, no ki a? konnekting pípöl. Hová nem fejlődik egy fakitermelő, nem igaz? Ezeket az ember sokszor észre sem veszi.

És itt van a baj, Béláim az Úrban, bizony mondom néktek. Azért kellett ez a pofátlan OB reklám, hogy kiüsse a szemedet. Ezentúl majd úgy fogja elküldeni az üzenetedet, ha előtte megnézel egy hirdetést, később egy reklámfilmet. A jövő Barátaim, elkezdődött

Fogyassz hordálj  szenvedj...

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr76564952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emperror · http://mobilmenetrendek.try.hu 2008.07.12. 13:52:25

Ehhh, loller, szép post. :D
Egyébként igen, felvállalom, én töltök le csengőhangokat, csak én okosan csinálom, letöltöm gépre ingyen (MIDI-s oldalak tömkelege létezik), majd egyszerűen infraporttal (ami 4 rugó volt mikor én vettem, azóta még lejjebb is ment gondolom) átküldöm. És ezzel a módszerrel bármilyen képet és hangot át tok küldeni. Csak hát ezt nem reklámozzák, vajon miért nem?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.07.12. 13:54:14

Na de az teljesen más. Manapság amikor már minden telefonhoz adnak "brútuszt", azt pakolsz fel rá, amit akarsz

Emperror · http://mobilmenetrendek.try.hu 2008.07.12. 18:19:19

Okok gondolam h te nem arra gondoltál amit én mondok! ;)

csavargo77 2008.07.12. 21:45:34

Miért nem narkóztok inkább mint a többi normális gyerek?:)

Emperror · http://mobilmenetrendek.try.hu 2008.07.13. 12:18:27

Mer elment a pénzem az infraportra... :((

csavargo77 2008.07.13. 13:33:36

Hát nem vagyok informált narkóárakban, de gondolom 4ezerért max egy mély levegőt kapsz, vagy egy jó nagy maflást.Bár attól is el lehet bódulni:).

radiris 2008.07.13. 17:10:31

narkóárakban én sem vagyok jólinformált, de négy rongyért három cigit is tudsz venni (vagy akár négyet, ha haverod a dí... izé, a trafikos néni)
süti beállítások módosítása