Hahóóóó!
Szétcsúszva bár, de törve nem, folytatom élményes beszámolóm Vizovicéről!
Valahol ott hagytuk abba, hogy elszundítottunk Avantasia után...
 

Nos másnap a felkelő nap perzselő sugaraira ébredtem olyan fél 9 körül. A sátornak pont azon oldalába fészkeltem be magam, ahol már reggel elér a hő, kisebb szaunává transzformálva lakhelyünk. Szakállal egyidőben keltünk, bár Gyapjú megelőzött minket 1 órával. Mezi és Legolas még húzta a lóbőrt egy ideig.
Fejkendőm, okullárém és alsógatyámon kívül minden más ruhaneműm mellőzve elindultam a kerticsaphoz mosdani. Megnyitottam a csapot, ahonnan elemi erővel tört elő a jéghideg česky voda. Lehűtöttem vele felhevült habtestem, majd a szappan is támadásba lendült. Percekkel később Szakáll is megérkezett, hogy elvégezze a fürdésnek csak nagy jóindulattal nevezhető rituálét. Mutatványunk nagy derültséget keltett cseh barátaink körében, akik idiótán mutogatva és vihorászva valamint a "higénia áhh!" szókapcsolattal adták tudtunkra, hogy mekkora gyökerek vagyunk. Hozzá kell tenni, ők már ekkor tökrészegek voltak. Még a csipa alig hullott ki szemzugunkból, mikor odaértünk a "forráshoz", ők már töltötték is házi slivovicéjuk, hogy márpedig jóreggelt! Miután határozott tiltakozásom nem vezetett eredményhez, kénytlen-kelletlen elfogadtam egy kupicával, majd odanyögtem nekik, hogy "Dobre utro, basznátok meg!" Ennek rendkívül örültek, gondolom azt hitték, hogy szépen megköszöntem az élénkítő hatású étrendkiegészítőt. Felöltözvén visszatértünk egy kicsit közéjük, ekkor megkaptuk a második kanyart. Igazán lelkesek voltak e tekintetben.


Eztán elérkezett az idő a fesztiválozók legkényesebb helyzetének megoldására, vagyis az excrementum megfelelő helyre történő elhelyezésére. Azaz (Marcell barátom szavajárásával élve) a "kaksi" time. Először megpróbálkoztunk a fesztivál területén, ami felért egy mission:impossible-lel. A fizetős révás még nem nyitott ki 9-10 fele, és már kilométeres sor volt a kasszánál. Vonakodva hát, de muszáj volt elkullognunk a napsütötte TOI-TOI részlegre. A látvány eléggé kiábrándító volt, majdnem az összesnek az ülőkéje diszkréten le volt fosva. Valaki látott fekáliás kéznyomokat is az egyik falán. Az egyetlen tiszta budi azért volt majdnem makulátlan állapotban, mert letépték az ajtaját. Az undor kifejezése ült arcunkra és ezzel egyidőben megszületett a megoldás is: A restiben fogjuk csinálni! Visszabaktattunk tehát kedvenc kiskocsmánkba. Betoppanva láttuk, hogy bizony itt is várni kell egy kiadósért, de nem volt más alternatíva. Rendeltünk egy sört, és lehuppantunk a bakterház nyújtotta árnyékba, mivel a kocsma napellenzett helyeit már elfoglalták a szemfüles koránkelők. Elsörözgettünk itt egy kis ideig, közben vártuk a sor apadását, majd felváltva beálltunk mi is, mivel észrevettük, hogy nem jutunk előbbre, ha csak iszunk és várjuk az üresedést. Bocsánat, hogy íly részletesen kifejtettem, de élménynek élmény volt, és bizony erősen hozzátartozik a fesztiválhoz egy ilyen procedúra. no és ez még kultúrált. Tessék megnézni a Sziget!


Dél körül úgyan határoztunk, hogy enni kék. Nyakunkba vettük pólónk, mert ekkorra már irtózatos hőség keletkezett, majd elindultunk a főtérre. Itt található ugyanis az Albert szjupörmárketen és éttermeken kívül az egyik legfrankóbb pékség, ahol valaha is hamiztam. Kb 320Ft-ért vettem 4 különböző finomságot, ami pillanatokon belül eltűnt a bendőben. Utunk innen a kisboltba vezetett.  Na itt aztán légkondi nuku. Hűtés nuku. A tejtermékek és az üdítők kis százaléka leledzett csak kellemesen hűs, fogyasztható állapotban és semmi más! Gyapjúval egyből megtámadtuk a "KÁVÉ" feliratú HIDEG dolgot, aztán még vettünk kenyeret meg sajt. Itt kerül megemlítésre a csehek újabb legnagyobb találmánya: az ízesített ásványvíz. Ez még mindig nem übereli a kofolának nevezett borzalmat, ami tulajdonképpen a jégermájszter ízű kóla (Csurtusék kajablogján szívesen olvasnék egy lehúzó gasztroelemzést eme förmedvényről. Amúgy ezt a kocsmában CSAPOLTÁK!!! Valaki korsószámra itta. Mi hánytunk a látványától is). Gyermekeim, amit itthon láttok az lufasz! Gyapjú vett egy grépfrútos aromásítottat (gaz még a pékségben, de ez most mind1), nem tudván mi az (meg nem látván a többit,  mivel a polcokon a sima ízű natúr víz nem épp felülreprezentált). Megkóstoltuk. Elfogyott. DE! Amikor kortyolod, és az életadó nedv száguld lefelé garatodon, még kellemes. Gyümölcs ízét lehet felfedezni. Miután lenyelted, na akkor jönnek a bajok, mivel nyelved hátulján, az ízlelőbimbókon hányás utóíze generálódik. Közel álltunk ahhoz, hogy ne csak az utóíz legyen hiteles.  Viszont. Pozitívum a Maracuja és Mattoni almás ízű vodája. Kellemesen eltalálták, nincs melléksemmi, és még üdít is!

Boltból kiérve, a közeli panelházak közötti réten elfogyasztottuk kávénkat, üdítőnket, majdmivel  a péksütik hatása elillant, visszatértünk a "táborba" falatozni. Megosztottuk egymással napon érlelt vákumcsomagolt szaláminkat, kolbászunkat, pástétomunkat. Bedobtam a közösbe az édesanyám által rittyentett madárlátta-hőrohasztotta isteni fasírtgolyókat is.

Kaja után irány a resti. Nem kímélve magunkat és pénztárcánkat, pakoltuk a zenegépbe, a csocsóba és a pultosnénik kazettájába a lóvét. Tavaly a zenegép sztárja az Iron Maiden volt a Wicker Man-nel és a Fear of the Dark-kal, idén az AC/DC-ből volt elegünk. Mert vagy random, vagy vki direkt ugyanazt a 3mat nyomatta állandóan. Big Gun, Highway to Hell, Thunderstruck. Szeretem őket, de basszus, 3 órán belül 30szor? Szakállnak roppan elmés ötlete támad, miszerint nyakunkbarakva a PRESS kártyát, szólítsunk le nőket, fotózzuk őket, és hazudjuk nekik, hogy naptárat csinálunk. A cseh lányokról annyit kell tudni, hogy a 2 véglet. Vagy szép és jól néz ki, vagy kurvára nem! Igaz van még 1 harmadik eset, amikor a satu szláv arc írdatlan kannákkal és alakkal párosul (hát de komolyan. 14-16 éves lányoknak akkora melleik voltak, mint a fejem!!!!)! A fesztiválozó jó nők úgy oszlottak meg, hogy vagy van faszija, vagy még büntetnek érte... Csajozás szempontjából nagy akadályt jelentett, hogy a lányok nem tudtak angolul, mi meg nem tudtunk csehül (kivéve Szakállt, de ő zseni). Eme tényezők általában az esti programot szigorúan alvásra korlátozták.

Békés sörcizés és asztalifoci után elérkezett az idő, hogy koncertre menjünk. Ugyanis ez volt az a nap, amikor az a zenekar játszott, ami miatt szinte lementem. Ők nem mások, mint a kanadai trash istenek, az ANNIHILATOR! Nagyon élveztem, amit az is bizonyított, hogy az 1óra 15perces koncertből 1óra 10et headbang-eltem. Kezdésnek a King of the Kill 1996-ból, aztán lenyomták a Clown Parade-ot a tavalyi, új lemezről, majd visszatértek a gyökerekhez: "DO YOU WANNA HEAR SOME TRASH METAL FROM 1990?" A válasz határozott "IGEEEEEEEN" volt. És ekkor következett az orgia! Az első 3 lemezről (Alice in Hell, Set the World on Fire, Never Neverland)játszották le a best of nótákat: Alison Hell, W.T.Y.D, Set the World on Fire, Phantasmagoria, Fun Palace. Kegyetlen jó bulit csináltak, bár a világítós gitáron meg a füstön kívül nem volt sok színpadi elem. Számomra ők voltak a fesztivál legjobbjai, utánuk a Ministry.

Koncert után kielégülve, kifáradva tértünk vissza a restibe, amíg az OOMPH! játszott. MOONSPELL-re vissza szerettünk volna menni, ám Szakáll elfáradt, mire a portugál melodic black metal banda színre lépett, ezért felmentünk a sátrakhoz, hogy ő szusszan egy kicsit. A kis szusszanásból nagy szundi kerekedett. Legolassal, Mezivel és Gyapjúval leültünk iszogatni a csehek közé, bártan kihasználva saját sörcsapoló masinériájukat. Igen kedves népség, megkérdezték éhesek vagyunk e, majd a határozott bólogatást látva elszaladt a grillsütőhoz és kaptunk tőle egy szép nagy sült csirkecsecset. Miután befaltuk, barátunk közölte, ha kell még, itt a fűszer, itt a hús, ott a grill. Voltam olyan paraszt, hogy éltem a lehetőséggel. Ültünkben dumálgatva, kortyolgatva meghallgattuk a felszűrődő koncertet, ittunk még pár sört, majd mi is nyugovóra tértünk, hogy erőt gyűjtsünk a következő naphoz.

Szóval így telt 2. napunk a napsütötte Vizovicében.
Hamarosan várható a 3.rész!

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr35583354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.07.24. 22:16:27

muhahahaha, a grillezésen semmit sem csodáltam, sőt, biztosra vettem a következményt:D:D:D:D apropó, cigivel nem kínáltak?:P

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.07.24. 22:23:38

Azzal az automata kínálgatott kemény koronákért:)

csavargo77 2008.07.27. 13:31:22

Elismerésem!
Bennem miért nem marad meg ennyi élmény egy fesztiválról/motorostalálkozórol?Maximum talán annyi, hogy utánna van pár ismeretlen szám a telefonomban:).
süti beállítások módosítása