Hogy-hogy nem, kiszivárgott a Dexter harmadik évadjának első része. Akár tavaly. Nem hiszek a véletlenekben, de azért a Jóisten tartsa meg a Showtimeos fiúk vérnyomását, akiknek természetesen nincs közük az egészhez.

Írtam már, mennyire várom az új évadot, szóval tényleg úgy kellett már ez, mint egy falat kenyér. Igaz, attól a folytatásik még ugyanúgy pár hét van hátra, de akkor is, megvolt a kezdő belövés.

Sorozatjunkien olvasgattam a kommenteket, kinek hogy tetszett. Az általános vélemény szerint nem volt annyira pörgős, mint a régi részek. Nem szeretnék spoilerezni, ezért csak annyit mondok, én egyáltalán nem bánom, hogy lassan indult be. Dexter tipikusan az a sorozat, ami szépen lassan pörög fel. Mivel lezárják az évadot, nyilván újra fel kell építeni a cselekményt. A Hősök vagy a Szökés esetében más. Ott meg kell bosszúlni Sára halálát( apropó, majd írok a negyedik évadról), vagy meg kell állítani a képességeit visszaszerzett Szájlört.

Az előző évadban lezárták az Öbölbeli Mészáros ügyét, a szerelmi élet rendbejött, mindenhová pont került. Ezeket kell újrakezdeni. Apropó szerelem, nekem úgy tűnik, leginkább ezen lesz a hangsúly. Erre utal a legutolsó jelenet is, de tényleg semmi spoiler.

A legnagyobb negatívum az egészben, hogy Deb levágatta a haját. Komolyan mondom, istennő volt hosszú hajjal, de így... Nem is tudom, furcsa; és körülbelül annyira áll jól neki, mint nekem mondjuk egy izompoló.

Bassza meg, sokat kell még várni, hogy újra felcsendüljön ez a zene:

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr58652453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása