Nem is tudom, mit mondjak. A most szerdai South Park minden idők egyik legelborultabb része volt. Nem voltak benne tüzelő macskáktól metál flashek, világuralomra törő tengerimalacok(malacpókok,malacméhek,malacoszaurusz rexek), fél arcukat elvesztett celebek. De ez az ötlet, amit megvalósítottak... Aztarohadt'.... Achtung! Achtung! Spoiler!

Alapból mekkora már, hogy Obama győzelmi beszédével kezdődik. És ezt értsétek úgy, hogy azzal a beszéddel, amit Chicagoban tartott ottani idő szerint valami szerda hajnalban, az részt pedig szerda este mutatták be!

Flash!

Aki annyira rutinos SP-ből(csúnya aki rosszra gondol), mint én, alapból arra számít, hogy még a beszéd közben headshot. De nem. Aztán egy sötét szobában titokban találkozik Obama és McCain. Itt már láttam magam előtt, ahogy McCain átváltozik óriás csótánnyá, de legalább turmixgéppé és ledarálja Obamát, majd belebújik a testébe, és ő elnököl. Nem bazmeg, pacsiznak, és "höhö, jól átvertünk mindenkit". Itt azért már erős wtf-pillanatok.

Aztán szépen lassan kiderül, ők a világ legjobb tolvajai, és csak azért indultak a választáson, hogy megcsinálják minden idők legnagyobb betörését. Highfive Ocean's. És persze Palin, Michelle, halott nagyi(ez kicsit morbid volt, na jó, nagyon) mindenki benne volt a tervben. Sőt, azért volt annyira durva a kampány, hogy minél jobban összezavarják az embereket, és ezzel tereljék el a figyelmet, míg dolgoznak.

Lesz még ezen a vonalon pár csavar, nem akarom lelőni, nézzétek csak meg.

A másik szál a nép, a zistenadta nép reakciója. Mint a fenti videóból láttátok, Randy Obama párti volt. Erről is van vicces részlet YouTubeon:

Az Obama pártiak mocsok részegre isszák magukat, csoda, hogy nem éneklik tábortűz mellett a Wind of Change-t. Most, hogy nem az a mocsok fasiszta banda kormányoz, mindent meg lehet tenni, rendőrautót borítani, főnököt elküldeni ahová való, hisz Obama megmondta: meg tudjuk tenni.

A McCain pártiak sötét depresszióba zuhannak. Vagy bunkert építenek, vagy öngyilkosok lesznek. Leginkább öngyilkosok. Butters papa és Ike a legnagyobb, egész konkrétan én visítottam rajtuk.

Azért megnéztem volna ezt a részt úgy, és baromira remélem, hogy kikerül a netre, az előre elkészített B verzió, a mi lett volna ha, McCain nyer... Hétszentség, hogy Randy védte volna puskával az óvóhelyet.

A vége pedig annyira ismerős volt, csak hazai viszonyok között. Randy másnaposan felkel. Kiderül, semmi sem változott. Bassza meg, Obama hazudott!!! Son of the Bitch!!!

Alig vártam, hogy elővegyen egy Árpádsávos zászlót (mondjuk kivágja a csillagokat), és a Fehér Ház elé menjen tünteni, monnyon le!

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr4755848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totya 2008.11.07. 17:22:40

Nagyon-nagyon jó rész volt és az a legjobb benne, hogy teljesen univerzális. Pont ugyanúgy rá lehet húzni bármelyik tetszőleges ország politikusaira és azok megveszekedett, ostoba híveire - természetesen a hazaiakra is. Minden benne volt a nemzethaláltól a becsapottságig, ami csak kell.
Megkockáztatom, hogy eddig ez volt a legjobb rész ebben az évadban.

agyfasz 2008.11.07. 17:27:24

Tényleg elborult egy rész volt, bár én a 9-es részen is szakadtam, amikor detention kellett Cartman-nek, ráguggol a tanári asztalra, és odaszarik, na az kész volt. :D

tolyás · http://www.youtube.com/watch?v=m7BXKsjAedg 2008.11.07. 17:55:35

www.youtube.com/watch?v=m7BXKsjAedg
valami ilyesmi lenne a magyar verzió
kár, hogy nem csinálnak többet már

morbiczer 2008.11.07. 18:40:13

Nagyon jó rész volt, nem csak talán a legjobb ebben az évadban.

A McCaines részre én is kiváncsi lennék. Biztos, hogy gyártottak olyat is?

Emlékszem még a nyolcév ezelőtti választásos részre is, az is nagyon ütött. Ike óvodai csoportjában választanak osztályelnököt, és ugyanúgy nem tudnak dönteni, mint a Bush-Gore választáson.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.11.07. 18:49:28

Morbiczer,

abból gondolom, hogy volt, mivel egy nap volt a választás vége és a rész sugárzása között. A sztori nagyjából kötött, betörés, akármi. Az, hogy kinyert, az volt csak lutri, így meg kellett várni. De attól a többiből lehetett két verzió:)

Az irattartós rész tényleg jó volt, de választásból szvsz a szaros szendvics-óriás tusoló;) Bár az Kerry volt:)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.11.07. 18:53:16

Az évad legjobb része szerintem a kínais volt:)

Yeto 2008.11.07. 19:11:14

Előre elkészített rész nem hiszem hogy lenne, mert a technológia miatt pár óra alatt készen van egy, bár a sztoriját tuti megírták.

ponybitch 2008.11.07. 19:11:55

Zseniális. Végre már.

dru 2008.11.07. 20:02:13

redvás szendvics és gennyes tus. nembaj:)

tiwi 2008.11.07. 20:28:30

Itt megnézhetitek az egész epizódot, jó minőségben, teljes képernyőn:
allsp.com/l.php?id=e179
süti beállítások módosítása