Tegnap délután, a szokásos szemináriumot követő sörözés közben menthetetlenül éhes lett a nép. Add meg ami neki jár, míg ő nem veszi el, így átgurultunk javaslatomra a Móriczra, a híres/hírhedt Wikinger Étterembe(Meki mellett).

Ez az a kajálda, amiért Endy barátom még éjjel is képes volt beülni kocsiba, és bemászni nemzetünk fővárosába egy King Kong burgerért, ami micsoda véletlen, éppen ezt a posztot ihlette. Azonban egy-két mondattal visszatérnék Endyre. Ő az az ember, aki képes felhívni egy random nyárni napon bármelyikünket a társaságban a következőkkel: "Úgy ennék egy sültkolbászt. Nem megyünk le Velencére?". Milyen barátok lennénk, ha hagynánk éhezni szegénykét, nem? Elvégre egy kamionsofőr ha megéhezik, etetni kell. McDriveban is csak néztek, amikor 40 kiló nyers halat kért.

No, de térjünk vissza a tegnapra. MuellR-el úgy gondoltuk, erősek leszünk, faszák, bevállalunk egy King Kong burgert. Elöljáróban a burgerről. Képzeljetek el egy medicin labdát. Ha ez megvan, akkor a méret már stimmel. Majdnem akkora volt a puffancs, mint a Lipóti Pékségben egy parasztkenyér. 3 kiló. Ehhez jött burgerenként egy egy csorda marha, csont nélkül. Két disznóból bacon, fél Magyarország éves zöldségtermése. Nem vicc, akkora volt ez a cucc, hogy egy egész etióp család(amiben benne vannak nagyszülők, harmadágig az unokatestvérek) heti táplálékát kiteszi. A képet én készítettem, nem a legjobb, de nem volt nálam műhold.

Amikor megláttam, és elképzeltem, hogy beleharapok, már láttam magam előtt az életemért küzdő mentősöket, akik az infarktusomat próbálják kezelni.

Mit ne mondjak, tudtam, hogy egy jó ideig el fog ez tartani, úgyhogy nem kapkodtam el, bemutatkoztam neki, mindent amit az illem megkövetel. Alig kezdtem el enni, mondhatni, még a melltartót sem vettem le, amikor ránézek MuellR-re, és ő már a felét megette. Nem kívánok erre analógiát mondani, mindenki képzelje el. Nem elég, hogy a burger nagyobb volt, mint a két tenyerem, nem tudtam, hogy kezdjek neki, erre azzal szembesülök, hogy az az eszement már majdnem meg is ette az egészet.

Én csak szenvedek, szenvedek a betermeléssel, negyedén túl is vagyok, mire ő végzett vele, és gondolkodik, mit egyen még. Mondtam is, pályát tévesztett, megadom Endy számát, tisztázzák le, mi kell ahhoz, hogy ő is kamionsofőr legyen. Értitek, azon búslakodott, hogy nem menüben kérte... Itt neveztem át Kín Kong burgerre.

Végül feladtam, jó két öklömnyi részt meghagytam. Persze a husit kiettem belőle, mert az a hús, a sült bacon... Nem akarok How I Met Your Mother szintű poénokat eltolni, de legszívesebben ágyba vittem volna az a burgert és teherbejteném. És a kis burger bébiket felnevelmém és megenném. Tényleg kurva finom. Szóval ha nagy étkűek vagytok, mindenképpen próbáljátok be. Én megmérettettem és könnyűnek találtattam.

Egyébként jellemző, mondtam este Endynek, hogy baszod, tényleg királyság a King Kong burger, de nekem hatalmas, mire ő: "wááá, bazz, de ennék most egyet". Én tényleg azt hittem, hogy beül kocsiba és legközelebb csak ott áll meg, még a piroslámpáknál sem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr17776144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.11.19. 01:43:59

basszus, első pillantásra már azt hittem, hogy a Maria Geronazzo szája

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.11.19. 01:45:57

Persze, vedd el az ember étvágyát!!!!!

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.11.19. 09:24:42

Laca! Undoritó vagy! Ha azt mondod, hogy egy kifejlett aranyér, még az sem ér Geronazzo szájkülemének közelébe!

Peat! Amúgy gondolkodtam, hogy megkérdem, "Látom, már nem birod. Megehetem a maradékot?" Aztán amikor láttam, hogy a húst azért kieszed, meggondoltam magam. De otthon még ettem egy pár főttkolbászt! :D

Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.11.19. 11:23:23

jólvanna, kövezzetek meg. Annyi poszt volt mostanában róla, hogy azt hittem már megint ő vigyoog. Nagy kő esett le a szivemről, amikor megláttam, hogy mégsem az

csavargo 77 2008.11.23. 16:51:24

Peat!
Miért nem akkor mész oda ha éhes vagy?:)
Most asszem megtudnék enni ebből egy menüt, kólával jég nélkül...és egyet simán desszertnek...majd utána MuellR barátunknál egy főttkolbit csak az íze miatt.:)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.11.23. 17:37:06

Csavargo,

baromi éhes voltam:D

Egyébként meg, ha jól tudom, Endy barátomhoz hasonlóan Te is kamionozol, szóval nem csoda, hogy meg tudnál enni belőle többet;) És azt most riszpektből mondom:D

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.11.26. 09:02:39

Csavargo! Egyszer rendezhetünk egy ilyen burgeres menüs-főttkolbászos délutánt-estet!:D Peat is beszállna, hátha addigra jobban birja a strapát!:D

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.02.27. 12:51:36

Tegnap ismételtük a procedúrát. A lefolyás és a végeredmény ugyanaz mint fent olvasható:) Különbség, most nem ettem főtt kolbászt utána. Csak film közben egy zsák csipszt, meg egy bögre tortabevonó csokit.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.02.27. 14:04:53

@MuellR: Héééé; most majdnem megettem:D És megjegyzem, azóta csak ma volt étel a számban először :D abszolút rentábilis:D:D

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.02.27. 14:05:59

@MuellR: Ja, és már biztos vagyok benne, hogy téged éheztetnek otthon :D
süti beállítások módosítása