Mielőtt bármit is írnék, kénytelen vagyok mentegetőzni. Nem azért írok éppen posztot, mert valami világrengető gondolatom van bármi értelmesről (nem mintha ilyesmi bármikor is lett volna), és mindenképp meg kell osztanom az „Oszt gyün ami gyün” törzsközönséggel. Ezen poszt gyakorlatilag, rejtői fordulattal élve, egyszerűen a hallgatás öncélú mellőzése szavak használatával. Jó mi? Azért valami minimális oka (már ha a babonaság reális oknak számít) van, hogy kénytelen vagyok a számat tépni, mert holnap, azaz amikor ez a poszt élesedik (12:00), Demokrácia és Önrendelkezés vizsgát teszünk, és Banyapeat 0:44-kor legédesebb álmából leizzadtan felriadva, páni félelmében a következőt sms-ezte nekem: „Bazz, babona poszt!”.

Bizony, majdnem kimaradt a mára már hagyománnyá rögzült „HAJRÁ LÓGÓS POLITOLÓGUSOK!” poszt, amely arra hivatott, hogy hiányos tanulásunkat természetfeletti módon legalább egy kettesre kiegészítse. Jobb lett volna, ha találok valamit, amit érdemes beposztolni, de hát az élet nem lehet fenékig sör vagy mi. Esküszöm, én megpróbáltam, de nem találtam semmi extrát. Azért a poszt végére/közepére betoltam pár embedelt beautiful agony filmet, mert a statisztikát elnézve, ez a legtöbbet használt keresőkifejezés a blogon (tudom, hogy régi, de mit csináljak, ez van). Legyen valami jó is, nem? Remélem ennyi pofázás már meggyőzi a sors kezét arról, hogy megérdemeljük azt a legalább kettest, ha már órára nem jártunk be nagyon. Na, akkor itt az ideje, hogy mindenki megerőltesse a torkát a vizsgázók (egyenként) két szép szeméért: HAJRÁ LÓGÓS POLITOLÓGUSOK!!!

Ha már eddig eljutottál, kattints a továbbra, ott lesz még pár videó! 
 

 

Na mégegyet a végére, három a magyar igazság

Tudom, hogy baromi frappáns a cím. Hát, ez van, de mint már utaltam rá: nem lehet minden fenékig sör.

 

 

 

UPDATE: A sörös képeket azért raktam bele, hogy a világegyetem két legfőbb pólusa (sör és pina) egyensúlyban legyen, és ezáltal megtaláljuk a tökéletes középpontot.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr34816547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.12.11. 21:12:22

És baszki, szó szerint így volt:D Tényleg álomból felriadva küldtem az sms-t, és örültem, h megtaláltam a neved, mert egyből aludtam vissza:D

Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.12.11. 21:52:52

Szeretném látnoki képességeimnek betudni, de sajnos onnan sejtettem, hogy aludtál, mert vagy egy órája leléptél már msnről, amikor küldted.

Szöle 2008.12.12. 01:12:58

Halljátok....Délig le kell adnom Stumpfhoz a dogát...most állok neki olvasni...egy hajrá szöle befigyelne =)

na puszi

Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.12.12. 02:32:14

hehe, én is pont azt írom, most tartok 8 oldalnál. Azért sokat segít, hogy kettes sorközzel kell írni
ja és: HAJRÁ SZÖLE

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2008.12.12. 13:16:46

Én filmfaktos dogát kéne írjak. Peat! Te hogy állsz vele? Hajrá Szöle, hajrá Anatole!

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.12.12. 13:55:31

Kicsit megkésve, de hajrá Szöle:) Jaja, filmfakt nekem is ott lebeg, plusz hétfőre mte és pk :) picsába bele... :D:D

Szöle 2008.12.12. 15:07:39

baaakkker, láttátok az utsó videót??? pörgessétek már az utolsó fél-1 percéhez...gecc én végigröhögtem..csajt be lehetne így ahogy van rakni az alien 5-be:D:D:D:D
süti beállítások módosítása