Újabb véres júniusi hajnal virradt a Nem-Épp-Szent Triumvirátusra (Anatole - Banyapeat - MuellR) és hűséges amazon útitársukra, Shanghajbabyre. Kikötözték international lovaikat, majd pár korty bátorító kávé, energiaital, csapvíz és esetlegesen néhányszor féldoboz cigaretta elszívása után rettenthetetlen hőseink utattörve a gyarlóság és mélabú sötétség övezte folyosókon, elérkeztek a láthatatlan szentély hollétéről tájékoztató pergamenhez, amelyet bölcsen a Nemzetközi Jog tanszék kapujára függesztettek ki. A vaskos tölgyfaajtó melletti hirdetőtáblán komor varjak károgták: "Eljött az ítélet napja". A négy kalandor egyesítve a reggel okozta tompító varázslattól kábított agyát (az aljzószerek még adósak voltak egy kaotikus éjszaka utáni teljes helyreállítással), hamar megfejtette, hol is lelend a szentély. A bátrabbak gyalog vágtak neki a veszélyes útnak, a lustábbik rész lifttel szelte át az óriási távolságot. Kisebb nagyobb szinkronkéséssel, de ugyanoda érkeztek, s ennek egyáltalán nem örvendeztek vala. Behatolván megpillantották a kietlen padok között senyvedő lelketlen jószágokat. Szívüket összeszorította a félelem, gyomrukat pedig a hányinger. Szemük eldugott zugok után kutatott. Sietniük kellett, ha normális rejteket akartak találni, ahol a gonosz Latvalkar árgus tekintete elől bújtatva voltak a berendezés és egyéb organikus elemek által. Előkészítették alvadtvér színű pennáikat és vártak. A levegő hirtelen megfagyott, elöl egy hatalmas csapóajtó egetverő robajjal vágódott ki, és ott állt velük szemben ő. Latvalkar, minden nemzetközi istene és parancsolója. Valamit szorongatott hónaljai alatt. Pergamen tekercsek. Áhá! Itt az idő - gondolták hőseink. Tudták, ezek a tekercsek rejtik a minden lelket fogvatartó mágiát. Ha sikerül tollukkal semlegesítő rúnákat vésni rájuk, megmenekülhetnek örök feledésre ítélve a szörnyeteget. Mindegyik elcsent magának egyet és ahogy csak bírt, írni kezdett rá, verejtékező homlokkal, görcsös kézzel. Valahogy így történt.... 10:00-től HARJÁ LÓGÓS POLITOLÓGUSOK!

És most pár nemzetközi

Lázadás:

 Szerelmes:

Fegyveres erőszak:

 Humanitárius intervenció:

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr191172837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szöle 2009.06.09. 12:01:43

lamb of rulez:D

na????

Ákoos 2009.06.09. 13:11:05

Muellr megint nagyot alkottál, rispect. Még pár ilyent írsz, lassan kidhatod.
süti beállítások módosítása