Szinte hihetetlen, hogy MuellR által két hónappal korábban közzétett "A vizsgaidősuck végéig még hátra van..." oldaldoboz holnap eltűnik. Na jó, még biztos nem, mert a többiek ma végeztek és elkezdtek inni(Anatolenak is lejárt a fogadalma), én pedig holnap csatlakozok hozzájuk. Legfőképp MuellR kollegához szeretnék hasonlítani, aki mindent abszolvált(nyazsgem), de ehhez a HAJRÁ LÓGÓS POLITOLÓGUS velőtrázó sikítása,ordítása, hisztibe kitörő kiáltása szükséges. 

Had meséljem el egy álmomat. Mert nem elég, hogy nappal folyamatosan tanulok, még álmomban is vizsgázok. A holnapi alkotmányjog vizsgámat már elég régóta látom éjszaka(gyakran kiegészüül, hogy nemzetközi jogból is vizsgázni kell újra _fagyos levegő szalad végig a hátán_). Egyik éjjel valami Duna-part - mező kombón vizsgáztam. Csilláut Drága megnézte ezt álomfejtőben, a mező szeretkezést jelent, és nagyon remélem, ez esetben nem a "megbasznak" kontextusában kell értelmezni. És még meg is buktatnak.

Kihúztam a 17-es tételt: nászajándékhoz való jog adómentessége. Ez talán még az izraeli alkotmányban sincs benne, pedig ott az ajándéknak sokkal nagyobb jelentősége van, mint nálunk. És álmomban két oldalt írtam a lapra, kidolgozásként. De úgy, hogy még a kidolgozásra is emlékszem. Sikeresen kreáltam hozzá kamu AB-határozatokat, hiszen evidens, hogy az AB is klasszikus jognak tartja a nászajándékhoz való jogot. Annyira fontos mint a vallásszabadság. Ha megadóztatjuk, akkor pedig csökkentjük a házasulandók kedvét, és ugrik, hogy az állam támogatja a házasság intézményét. Egyértelmű, nem?

Azt nem tudom, hogy elfogadták-e, mert addigra megébredtem, de nagyon remélem, hogy holnap egyrészt olyat húzok, amiről fogalmam is van, valamint amit mondok, bármi is legyen az, elfogadják, hogy jó, és természetesen sikerül a vizsgám.

Úgy mégegyszer kérlek benneteket, 10.00-kor a már bizonyított HAJRÁ LÓGÓS POLITOLÓGUSOK sort dobhártya szakítóan kiáltsátok a nagyvilágba, és legfőképp: az Egyetem Tér felé!

Köszönöm.

És köszönöm az elmúlt két hónapban tanusított türelmeteket- nem lehetett könnyű. Decemberig meg csak iszunk!

A többieknek pedig ezúton is gratulálok, hogy végeztek. Ami pedig nem lett, szarjon sünt!

Végül pedig ezzel a klasszikussal zárom a posztot és a vizsgaidősuckot, remélem élvezni fogjátok:

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr391220952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.07.02. 15:33:37

Szépvótt! Vége, vége, hurrá!
süti beállítások módosítása