Vasárnap kora délután. Az ország lakosságának releváns része másnapos. Egy másik, el nem hanyagolható réteg épp ezekben a percekben konstatálja, hogy már megint leette fehér atlétáját pacallal. Nem elég, hogy megszorítások vannak, még ez is sújtja lángoktól tűzdelt kis haznánk gyermekét. De ezt kompenzálandó, rágyújt egy doboz Soproni(g) (m)Ászokra, és bekapcsolja a varázsdobozt.

Egy másik, kevésbé szerencsés réteg pedig ül a munkahelyén, ők is szenvednek az előző estétől, hiszen a királylindaizmus alapvető filozófiai sarkpontja, hogy magyarok vagyunk, így mi is másnaposak. De nem ülhetünk otthon pacalpörköltes atlétában egy doboz sörrel.


Ilyenkor nagyon nehéz kiszabadulni az aknakereső- admirális- fekete macska szentháromságból. Szerencsésebbek, mint amilyen kivételesen magam is vagyok, felcsatlakozhatnak az internetre. És például blogírásba száműzhetik unalmukat, remélvén az nem kap erőre, hogy újra kiszabaduljon. Nem kell hozzá Frei Tamásnak lenni, hogy azt a szenzációs megállapítást tehessük, én magam is ezen utóbbi csoportba tartozok.

A joghurt-kifli kombó mellé összeválogattam néhány muzsikát a Quimbytől, amolyan jó ebédhez szól a munka nóta, hogy gyorsabban teljen a nap. Vagy legalábbis kevésbé megterhelően. Ez garantáltan nem nyomja meg a gyomrot. Könnyű és fogyasztható. Jó étvágyat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.