2007.08.13. 17:08
Nagy autólopás
Nem vagyok nagy gémer. Nem tudom, mi van manapság a játékpiacon, azt sem, hogy mik az utóbbi évek termései. Egyedül pókerezni szoktam (ott ugye nincs nagy változás, maximum új termek nyílnak), de a hold'em- omaha- stud kombóban nem igazán áll be új változás. A póker mellett az egyetlen játék, amivel hajlandó vagyok játszani, az a GTA-sorozat.
De most a tervezők rájöttek, végre megvalósíthajták régi terveiket a konzoloknak hála, és mindezt két hónappal a megjelenés előtt( szerencsére még épp időben, és nem a megjelenést megelőző éjszaka), valahogy képtelen vagyok elhinni.
De nem csak ezért érdemelték ki ezt a nívós díjat. Épp a konzolok miatt. Mert basszák meg, mindent arra terveznek már, akinek meg "csak" PC-je van. Szóval aki számítógépen várja, az nyugodtan kapja be, mert piaci szempontból irrelevánsak. Lehet, hogy régimódi vagyok, de én szeretem a konzolokat. Nem tudom megszokni az irányítását, nekem a PC-volt az első. Ráadásul jobb szeretem az olyan termékeket, amiket több dologra is tudok használni. Számomra a konzol fölösleges pénzkidobás. Jó, persze az én anyámat, hogy ilyen vagyok. Hogy nem vagyok hajlandó fölöslegesen költeni több tízezret.
És mint ilyen, megtanulhatnám, hogy nem számítok.
Nagy kár, mert tényleg a GTA-t tartom minden idők legjobb játékának.
Igaz, ettől függetlenül amikor megjelenik, megszerzem, sutba dobva minden büszkeségemet. Mert egy erkölcsi ringyó vagyok, és nincs semmi tartásom. Belezőkarmolót nekem is.
Szólj hozzá!
Címkék: konzol pc videó kocka gta anyádat belezőkarmoló
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.