Kedves Gyerekek, mivel a vakáció miatt nincs iskola, és rengeteg legális/illegális szerrel tömitek piciny fejeteket, a rám ruházott felelősség által most általános népoktatás következik. Csak hogy el ne butuljatok. Remélem az eddig olvasottaktól ti is annyira elérzékenyültetek, mint én. De mivel nyár van, ezért természetesen játékos formában tesszük mindezt.
Mondok egy mesét, majd amint értelmeztétek, be kell helyetesíteni egy másik szövegbe a feldolgozott részeket.

South Park, 2000. A városka Chef bácsitól hangos, aki sérelmezi a hivatalos zászlót, mivel az meglátása szerint rasszista (bizony, abban a nagy,  távoli Ámerikában még ilyen is van).

A zászlón fehér emberek felkötöttek egy fekete embert, és láták', hogy ez jó, örvendeznek vala. Épp ezért követeli, hogy változtassák meg. Aztat. Ha ezt egyből megtennék, mesénk véget is érne egyből, így nagy szerencsénkre nem így történik. De aztán megérkezik Jimbo (aki nem rasszista), aki szerint a zászló a múlt része, és épp ezért nem szabad megváltoztatni. Az okosak/akik már kijózanodtak/ akik már kitisztultak, kitalálhatták, ebből születik a konfliktus. A városka kettészakad, mindenki erről beszél. Az egyik tábor szerint rasszista a zászló, de a múlt része, a másik szerint a múlt része,de ugyanakkor rasszista.

A tripartit egyeztetés során, a nemzetközi helyzet fokozódásának megállítása végütt', a polgármester új zászló tervet készíttett, remélvén, minden érdekelt felet kompromisszumra késztet. Az új kép a következő: a felkötött fekete ember, látván hogy a sok fehér ember örül, ezért ő is mosolyog. De természetesen másodjára van hatalmas szerencsénk, ugyanis Chef bácsi még mindig úgy gondolja, ez rasszista, és annak megváltoztatását követi. De már erélyesebben.

Miután döntést kell hozni valahogy, mindkét tábor aktivizálja magát, hogy támogatókat szerezzen. Jimbohoz (aki nem rasszista) nem várt "segítség" érkezik, ami nem más, mint a KKK. Hogy ez mennyire segítség, Jimboban (aki nem rasszista) is kétségeket ölt, hiszen ő nem rasszista, viszont a KKK igen.

A nemzetközi helyzet mégis fokozódik, szegény polgármester izgul, nem sikerült aztat megállítania. Az iskolai vitán azonban nem várt fordulat történik, nagy egymásra borulás, tolerancia (táborozás nélkül). Az álláspontok közelednek egymáshoz, Chef bácsi és Jimbo (aki nem rasszista) ismét barátok lesznek, és kidolgoznak egy új zászlót, ezzel is kifejezvén, hogy ők bizony egy városka lakói, és csak együtt dolgozva érnek el mindent, nem egymással torzsalkodva. Az új zászló a következőképpen néz ki: a fekete ember még mindig kötélen lóg, de a körülötte örvendezők vala már minden rasszban pompáznak. Van ott vörösbőrű,sárga,fehér. No és egy fekete. Így aztán nem mondhatja senki, hogy rasszista, és a múltat is megőrizte.

Miután sikerült értelmezni a mesét, fogalmazzátok át a következőkkel: Magyarország, 2007, árpádsávos zászló, antiszemitizmus, FIDESZMSZPSZDSZMDFJOBBIKNEMZETIGÁRDA, ezer éves múlt....

Az a lurkó, aki megfelelő lezárást tud az általa készített szövegnek, ötöst kap. Tudom, nehéz feladat, és ez nem a nagy és távoli Ámerika, az álmok földje. De talán mi is képesek vagyunk egy szép befejezést alkotni. Már ideje lenne.

( az idézett South Park rész a 408-as jelzésű, Chef tévedése)
Zárásként még annyit, érdemes rendszeresen nézni a fent nevezett alkotást, ugyanis rengeteg tanulság leszűrhető. Doctor kollega csinált egy nagyon jó elemzést a South Park és politika kapcsolatáról, majd megkérem, hogy publikálja.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr92143162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ákoos 2007.08.18. 21:30:14

Hát lehet ilyen egyszerűen is, de szerintem a mi környékünk közel sem ilyen egyszerű sajnos.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.08.20. 12:40:11

Ákosom,az egyszerűséget az SP-ben leírt keretekre érted, vagy ahogy én interpretáltam?
süti beállítások módosítása