2007.09.22. 16:44
Az Atya, a Fiú és a ... (Bíróság)
"Mármost bizarrul valószínűtlen, hogy pusztán az evolúció tiszta véletlenje eredményeképpen létrejöhet valami, ami ennyire észbontóan hasznos. Ezért néhány gondolkodó egyenesen Isten nem létezésének végső és legkézenfekvőbb bizonyítékát látja benne. E gondolkodók nagyjából így érvelnek:
- Nem vagyok hajlandó rá - mondja az Úr -, hogy létezésemről bizonyítékot szolgáltassak. Mert a bizonyíték kizárja a hitet, s hit nélkül én semmivé válok.
- A Bábel-hal viszont - így az Ember - kész lebukás, nem? Sose fejlődött volna ki véletlenül. Tehát létezésedet bizonyítja, ez esetben pedig a saját érvelésed alapján nem létezel. Quod Erat Demonstrandum.
- A fenébe - mondja az Úr. - Erre nem is gondoltam - és menten felszívódik egy logikai buborékban.
- Ez könnyen ment - mondja az Ember, és gyorsan megpróbálja bebizonyítani, hogy a fekete az fehér, míg el nem gázoltatja magát a legközelebbi zebránál."
Eddig megúszott minden ilyen kísérletet, de ez csak a marketingnek köszönhető. De most, hogyha netán veszít, Isten tudja, hogy mi lesz a következmény. Hmm, talán ő sem tudja. Az amerikai jog precedensekből áll. Vagyis, ha kimondják, hogy Isten nem árthat az embernek, de az ember Istenből származik, akkor ez őrá is kell hogy vonatkozzon. Vagyis az ember sem árthat az embernek. Igen ám, de ez eddig is így volt. Nem árthatunk másnak. De ha mi sem, akkor amiből mi vagyunk, akkor ő sem. De mégis teszi. És mivel Isten minden, ezért mindent tehet, így magát korlátozza. Kész, ezt nem lehet követni.
Érdekesebb ennél az, hogy ki fogadja el az ítéletet? Mert ha ateista, a kazah sólyomisten híve, vagy akár muszlim, akkor nem tartja létezőnek ezt az Istent, mivel hite szerint ő nincs, ezért nem vonatkozhat rá.
Anélkül, hogy zsidóznék, de azt kell mondanom, Kyle papája fog jól járni az egésszel. Egyszer a Szexuális Zaklatás Pandával vagyonokat keresett, a mindenki mindenki elleni per végülis nyereséges.
De a viccet félretéve, nem véletlenül adta be ez a bizonyos szenátor ezt a keresetet. Arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy Amerikában minden faszság miatt lehet bámit/ bárkit perelni. Akár így is.
A legjobbat persze a végére tartogattam. Szeretjük utánozni a fejlett Amerikát mindenben. Úgy látszik, most ebben fogjuk. Kell ez nekünk? Ki lesz nálunk Kyle papája?
Szólj hozzá!
Címkék: politika agymenés hülye világ
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.