A rövidhír, amely megalapozza eme poszt létjogosultságát, a következőképpen néz ki:

Bill Clinton, az USA egykori elnöke előadást tartott Budapesten. Az eseményt két évig szervezték, a sima részvételért 250 ezer forintot kellett lecsengetni, de aki a beszéd után együtt akart vacsorálni Monica Lewinsky egykori fuvolájával, az ennek az összegnek a kétszeresét utalta át az Egyesült Államok minden valószínűség szerinti első First Gentleman-je számlájára.

És akkor a plebejus indulatom hadd induljon zabolátlan útjára.




Clinton (akit amúgy tisztelek és messze a legértelmesebb amerikai elnöknek tartok JFK óta) olyan hihetetlenül értékes gondolatokat osztott meg hallgatóságával, mint például:

- a szegénység rossz dolog;
- a háború is kibaszottul rossz;
- a konfliktusokat célszerű békés úton megoldani;
- az a jó egészségbiztosítási modell, ahol mindenki biztosított;
- jó lenne, ha minden nézeteltérést megbeszéléseken keresztül orvosolnánk;
- kurvára jó, ha az embernek van identitása;
- kurvára szar, ha egy ember megöl egy másikat;
- a globális felmelegedés miatt sokan szívni fognak;
- a demokráciában a kisebbség szava is figyelembe veendő;
- a civil társadalom megerősítése fontos issue;
- satöbbi

Namármost: az egy dolog, hogy régiónkban akadt vagy háromszáz köcsög, aki megengedheti magának, hogy másfél órányi üres dumáért, valamint az azt követő vacsoráért kicsengessen nyolchavi minimálbért; nem vagyok sem farizeus, sem demagóg (azért biztos, ami biztos, megnézem az idegen szavak értelmező szótárát, hogy tényleg nem vagyok-e), szóval ha van ennyi hülye, Clinton helyében én is eltenném a lécsót. Meg titkon röhögnék is rajtuk. Szívből remélem, hogy meg is teszi.

De az egy kicsit felháborít, hogy ebből vezető hír lehet a médiában. Bassza meg: tíz, találomra kiválasztott Moszkva téri hajléktalan közül heten biztos el tudnák mondani ugyanezeket a közhelyeket, feltéve, ha beígérnénk nekik egy liternyi csirkepálinkát jutalomként.

Továbbmegyek: én mindössze tíz rongyot kértem volna fejenként, és a vacsorával se fárasztottam volna a nagyérdeműt; a szpícsem után mehetett volna mindenki a kurva anyjába.

Persze senki se várta Billtől, hogy megváltsa a világot, hogy lediktálja a rák gyógyszerének kémiai képletét, vagy hogy elárulja: ki ölte meg Laura Palmert, de ez a semmitmondás fejenként 250 ezer forintér' - na ez azért durva. Remélem, legalább a kaja ehető volt.

Basszátok meg: legalább üzent volna hadat valami nímand afrikai államnak, vagy fikázta volna Monica orális technikáját! Szerintem az 50 millerért cserébe a hallgatóság joggal várhatott volna minimum egy szaftos történetet mondjuk Jasszer Arafatról vagy  Borisz Jelcinről - mindketten halottak már, nekik úgyis mindegy lenne.

De nem; Bill nyomta a belvárosi dumát a megbékélésről, a szociális érzékenységről, a gyerekkori cukorbetegség veszélyeiről meg a demokrácia mibenlétéről. A sok hülye meg ott lihegett a padsorokban, a nőknek nedvesedett a bugyija, a fiúk meg az erekciójukat próbálták palástolni; a szünetben meg egymás között arról beszéltek elhaló hangon, hogy micsoda karizmája van ennek a Clintonnak, meg hogy minden pénzt megért ez a beszéd.

Hja; úgy hívják ezt, hogy kognitív disszonancia.

Azt a sok mesterkélt hülyét meg úgy, hogy sznobok. És egytől egyig faszkorbácsot érdemelnének, belezőkarmolóval. Frankón két szó jut eszembe, ha rájuk gondolok: PROLETÁRDIKTATÚRÁT, ÁLLAMOSITÁST!!!

Clintonnak meg végül is igaza van: ezt a sok kőgadag buzit ott kell levenni, ahol lehet!!!