Tegnap nagy esemény volt a sötét-szürke (mindenki értse úgy, ahogy) érdi szombat esténkben. Nem más, mint Ganxta Zolee és a Kartel koncertezett a Spáten Cluban. Négerkislány korunkban szerettük a zenéjét, valamint a múltkor koncertük kurva jó volt, ezért az empirikus kutatások megszállottjaként kontrolltesztet végeztem. Elöljáróban leszögezném, az élvezhetőség egyenesen arányos az elfogyasztott alkohol mértékével.

A korosztály eléggé vegyes volt, vagy tejfogúak vagy már a bőven korosodó vagy pedig a kettő közt, félúton. Főleg B. Az, hogy kb másfél órás késéssel kezdtek, az számomra nagyban meghatározta, hogy nem tetszett. Plusz a két sör+ egyfröccs, lásd fentebbi kitétel. Nem azt mondom, hogy hű de rossz volt, de legalább érdekes. Az átvezetések faszák voltak, az instrumentál pedig volt hogy Jimi Hendrixet vagy a Buena Vista Social Clubot idézte, de összeségében élvezetes volt. Ez mentette meg. Az, hogy kábé egy óra volt az egész, hát bazmeg. Na mindegy, kapitalizmus van, mink' meg vidéi suttyók vagyunk Csucsu CD-vel és bézból satyesszel. Ha én is ennyi éve csinálnám, kurvára szarnék bele szintúgy. Ez azért eléggé átjött a dalok közben.

Egy gengszer nem táncol, ha pedig ez gengszter rap, akkor maxium lépegetünk. Aki nem tudja, mire gondolok, olvasson vissza. Ami igazán tetszett, a közönségből a teljes átélés a drog, fegyverek, pénz és főként pina emlegetésekor. Lássuk be, ismerve a dalszövegeket, nem vollt ritka. Nem mondom, hogy csak TV-ben látta a többségük ezeket élőben, mert nem lenne igaz. Pénzt amikor anya-apa a heti adagot osztotta.

Amiben megerősített az egész koncert, hogy csak pop-rock-rap sztárnak kellene lennem. Ingyen kapni a piát, drogot, orális szexet a világ legjobb dolga lehet. Remélem hogy ez nem csak városi legenda, mert egy világ omlana össze bennem. Pán Pétert még feldolgoztam, de december első hetében még mindig megrándul a vállam, ha a Mikulásra gondolok.

Akit érdekelnek képek az eseményről, az megnézeti itt. Partyképeket kifigurázni ősi román szokás, így nem mondok semmit, Vasutas Ferkó óta pedig újat alkotni ebben a témában lehetetlen. Természetesen csak irigy vagyok, hogy én nem kerültem rá...

Zárásként pedig csak ennyit: akkoris a Bumm a fejbe a legjobb számuk. Na meg persze, káromkodni menő. Bazmeg.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr55241355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaracskosGörcs 2007.11.25. 22:07:24

Szép jó estét!
Velem majdhogynem szerdán esett meg ugyanez az eset, amikoris Ganxtáék Pécsett, a méltatlanul elhanyagolt Sörházban csaptak egy "fergeteges" minimálpartyt, de szerencsére csak nem akaródzott otthagynom a házibulit döglégyék kedvéért, mert tutira megbántam volna.
Ja bocs hogy nem kommenteltem csak nem voltam itthon a napokban, meg annyi időm volt hogy örültem ha el tudom olvasni a napi betevő sporthíreket...
Na, de a napi kedvenc,Zebulontól lopva külön Neked előkészítve.:
"Lenin bácsi csodálatos ember volt, el is mondok róla egy történetet. Szóval Razlivban, a zöld dolgozószobában Lenin bácsi borotválkozott. Arra járt egy gyerkőc és nézte, hosszan nézte. Lenin bácsi pedig befejezte a borotválkozást, majd megtörölte és eltette a borotváját. Pedig egyetlen nyisszantással levághatta volna a kisfiú fejét!! Hát ilyen ember volt Lenin."

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.11.26. 12:38:47

Jó-napot, jó napot:) Nos, ezúttal még megbocsátjuk, de következő alkalommal verőlegényekkel való felkeresére számíts...

Látod, Lenin ennyire nagy ember volt, de valahogy a történelem könyvekben másként foglalkoznak vele. Olyan ő, mint Uhrin Benedek a magyar popszakmában, nem kapja meg a neki kijáró helyet...
süti beállítások módosítása